A Samsung egyértelműen az élen jár a hajtogatható okostelefonok piacán. Két olyan készüléke is van, amiket már többnyire kiforrottnak lehet tekinteni, és megannyi prototípus van a háta mögött, melyekből néhányat a mostani CES alkalmával meg is mutatott a közönség számára.
A vállalat arról nem nagyon beszélt, hogy a különböző formátumú termékeket milyen specifikáció jellemzi, nagyon keveset tudhattunk meg a változatos panelekről is. Ugyanakkor mindegyik eszköz látható videókon működés közben, így nagyjából el lehet azt képzelni, hogy milyen megoldásokba kerülhetnek majd.
Annak pedig úgysincs túl nagy jelentősége, hogy a kiállított prototípusok éppen hány hüvelykesek vagy mekkora felbontással rendelkeznek. Hiszen garantáltan eltérő köntösben fognak a későbbiekben kereskedelmi forgalomba kerülni – már ha egyáltalán valaha eljutnak a boltokba. Az pedig tényleg teljesen mellékes, hogy milyen hardver van alattuk. A lényeg, hogy a Samsung nagyon sok dologban gondolkodik, és főleg a hajtogathatóság van a terítéken.
Egyetlen olyan prototípust állított ki a CES-en a Samsung, ami szétcsúsztatós formát öltött, és az is meglehetősen szerény köntösben állt a kamerák elé. Csak egy minimális módon csúszott ki jobbra a panelje, és az ilyen módon előkerülő oldalsávon például megjelenhet az alkalmazások listája, de kontextuális menü is felbukkanhat majd itt. Ez a koncepció a Flex Slidable néven bukkant fel.
A hajtogatható szerkezetek sorában a Flex Note nevű masina volt az egyetlen kakukktojás, az ugyanis már egy notebook méretét öltötte magára. A Samsung már villantott hajtogatható képernyő laptopot korábban is. Ennél a terméknél lehet azt tudni, hogy a teljes képernyője 17 hüvelyk körüli képátlóval rendelkezik, egyébként pedig akkora, mint egy kb. 13 colos modell. Félbe hajtott formában az alsó felén jelenik meg a gombsor – vagy bármilyen kezelőfelület. Hasonló megoldással már az ASUS is készül.
Kisebb méretekben már a három részbe hajtás dominált. A Samsung Flex S és Flex G néven is 2-2 koncepcióval rukkolt elő, ezeknél a forma azonos a különböző nevek alatt. A Flex S-nél egy része a képernyőnek mindig látható, akármilyen formában van a termék, a Flex G-nél pedig zárt állapotban semmi nincs a szemek előtt, semmi nem sérülhet szállítás közben, cserébe egy részét mindig ki kell hajtani, ha az ember használni szeretné. Persze a Flex G megtoldható külső kijelzővel, és akkor ebből sincs már gond.
Végül a Samsung előrukkolt egy olyan hangszóróval, amin körbe flexibilis AMOLED panel van, és amikor kell, akkor ezt ki tudja nyitni. Ilyenkor a teljes felület egyszerre a szemek elé kerülhet, és akár videót nézni is kiváló élmény lehet rajta. Ez nagyon futurisztikusan néz ki, de nem lennénk meglepve, ha idővel megvalósulna, ugyanis az okosotthonok részeként egy ilyen készülék jó szolgálatot tudna tenni.
Arról semmit nem mondott a Samsung, hogy ezekből a prototípusokból mikorra lehet valódi késztermék. Bízunk abban, hogy miután a Galaxy Z Flip és Z Fold nagyon jól bevált, idén már valamilyen merészebb megoldással is elő fog rukkolni ezen a vonalon.






























