Az LG és a Samsung az OLED technológiát biztosítja a felsőkategóriás televízióknál, de egy ideje már van ennél fentebb is, csak a technológia ára miatt erről a hétköznapi halandók hajlamosak megfeledkezni. Most az LG bemutatott egy új Micro LED tévét, ami teljesen káva nélküli, brutális méretekkel bír, és csak a szupergazdagok tudják megfizetni.

A Micro LED technológia igazából már több éve velünk van, és aki nagyon szeretne ilyen készüléket vásárolni, egy ideje már megteheti. Ezen a területen a Samsung áll a legjobban a fejlesztésekkel, de az LG is igyekszik. Azt azonban látni kell, hogy neki még nem megy az egészen apró pixelek előállítása. A Micro LED esetén az a nagy tudomány, hogy valaki kicsi méretbe tudjon nagy felbontást elérni, és a Samsung már 100 col alatt is tud UHD készüléket gyártani.

Az új LG Magnit TV 118 hüvelykes képátlóval szolgálva biztosít 4K Ultra HD felbontást.

A legtöbb Micro LED TV még panelekből építhető ki, és nehezen hozzáférhető, de LG azonban szeretne ezen változtatni az újdonságával, amit szinte készre szerelve szállít, és talpon is állhat igény szerint, nem feltétlenül muszáj falra szerelni – de persze ezt is meg lehet oldani szükség esetén. Korábban 136 colos volt a legkisebb képátló, amit az LG kínálni tudott. A készülék a valódi feketék révén kiváló kontrasztra képes, és 120 Hz-es üzemet is támogat.

Galéria megnyitása

A Micro LED technológia egyik előnye, hogy hatalmas fényerőt képes elérni a panel, itt a csúcsfény elérheti akár a 2000 nites értéket is. Számos HDR formátumot támogat, ideértve a HDR10 Prót is. 20 bites a képernyő színmélysége. Beállítható lesz a szerkezet nagy felbontású műalkotások megjelenítésére is, amikor éppen használaton kívül van. A fényerejét nap közben folyamatosan képes magától állítani.

Galéria megnyitása

Megvan benne minden, ami egy modern tévénél szükséges. A webOS rendszert futtatja a Magnit tévé, és az AirPlay 2 támogatásról is gondoskodik egyebek mellett, valamint Miracast opció is van a kelléktárában. Még akkor is munkára lehet majd fogni, ha játszani szeretne az ember, ugyanis van automatikus alacsony késleltetésű módja. Elérhető a berendezésre az Art Gallery és más hasonló alkalmazások is, ezáltal lehet műalkotásokat letölteni natív felbontáson.

Galéria megnyitása

A tervezők az LG által alkalmazott legújabb a9 4K AI Processort biztosítják itt, a hatodik generációs rendszerchipről beszélhetünk, ami direkt a multimédiás tartalmak kezelésére lett tervezve. Wi-Fi és Bluetooth támogatás is van a 118 hüvelykes Magnit televízióban. Kapott továbbá négy HDMI 2.1 csatlakozási felületet, kettő darab USB-t, valamint Ethernet aljzatot is. Az egyik HDMI gondoskodik az e-ARC támogatásról és van S/PDIF csatlakozás is hangrendszerek számára.

Galéria megnyitása

Saját hangrendszert is magában foglal az újdonság, noha aligha fogják ezt bárhol úgy telepíteni, hogy nem pakolnak mellé minimum egy hangprojektort, de inkább valamilyen lényegesen komolyabb házi mozi rendszert. A tévébe integrált hangszórók 2 x 50 wattos teljesítménnyel szolgálnak, szóval 100 wattnyi hangrendszer van itt, de csak sztereóban szól majd, nincs Dolby Atmos hangszóró, külön mélynyomó vagy bármi egyéb.

Galéria megnyitása

Tényleg egy behemótról van szó, amit jól szemléltet, hogy a képernyő 2615 milliméter széles és 1473 milliméter magas. Elég tisztességesen képes kitölteni egy átlagos szoba falát. Fentebb említettük, és a képeken is látni, hogy lehet alá talpat pakolni. Nos, erről azt azért el kell mondani, hogy nem része az árnak, hiába kell érte horribilis összeget kifizetni, a talp még egy feláras extrának számít.

Galéria megnyitása

Az LG Magnit TV 237 ezer dollárba kerül majd, és az Egyesült Államokban már megrendelhető. De jó kérdés, hogy ki az, aki ennyi pénzből egy ilyen tévét venne, és nem például a címben említett Porsche GT3 RS-t, ami 240 ezer dollárba kerül az USA-ban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2023. szept. 13. 0:19
#4

Kivancsi vagyok, hogy ebben is valami regi/ocska SoC van, vagy azert csak belefert ebbe az arba valami normalis is. Amikkel manapsag szallitjak a high-end TV-ket, az az eppen, hogy hasznalhato kategoria.

wintercounter
wintercounter
2023. szept. 13. 9:16

@Geravor Igen, az autok is ez a kategoria. Amikor nezek YT-on valami autos reviewt es mutogatjak a UI-t, rendre elall a lelegzetem mennyire laggos az egesz, egy sima swipe is docogve megy rajta.

hunspirit
hunspirit
2023. szept. 13. 0:04
#3

80 millás TV-m lenne egyből csapatnák rajta egy orbán beszédet. Más minőségi kontent úgy sincs.

A porsche nem kell mert úgyis szarok az utak, meg tele van traffipaxal.

A ~237.000$ meg a hanyatló nyugat valutája az meg azért nem kell.

axe
axe
2023. szept. 13. 9:30

@hunspirit kössz, ez így reggel jó volt, jót nevettem :D

psziroot
psziroot
2023. szept. 12. 18:25
#2

ismerve az LG árazását: pár hónap múlva 40 millióért is elvihető lesz a raktár végéből

pdx006
pdx006
2023. szept. 12. 18:00
#1

Ennyi pénzért már legalább olyan 3D látványt várna el az ember, ami a spárgázó nős képen van de nem a tévén, hanem mellette az ablakban.

Vissza az oldal tetejére