Az Oppo vízesés névre keresztelt technológiája segít abban, hogy az eddigieknél is jobb kijelző-előlap arányú okostelefonokat lehessen piacra dobni. A vállalat egészen elképesztő tempót diktál a megjelenítős fejlesztések területen, hiszen nemrégiben kijelző mögé rejtett kamerát is villantott működés közben.

A Waterfall Screen lényegében arról kapta a nevét, hogy a pereme teljesen le van hajlítva a keretre, és ezáltal szemből szinte egyáltalán nincs látható keret a megjelenítőn túl. Ennek a dizájnnak köszönhetően már jóformán csak felül és alul figyelhető meg káva az okostelefonon, ami egyébként egyelőre még csak prototípusként szolgál.

Galéria megnyitása

Egészen pontosan 88 fokban hajlított az Oppo által megvillantott készüléknek a panelje, és ez rendkívül látványos megjelenésről gondoskodik. Viszont a demonstrációhoz használt szerkezet nincs is teljesen kidolgozva, egyszerűen nem kapott például előlapi kamerát. Persze ez igazából nem is lényeges egészen addig, amíg nem kereskedelmi fogalomba szánt okostelefonról van szó. Sajnos a részletesebb paramétereket a megjelenítővel kapcsolatban nem közölte az Oppo.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy ez a kialakítás mennyire fogja elnyerni a vásárlóknak a tetszését. Mert az jó, hogy technológiailag izgalmas, de amennyiben nem megfelelő a megvalósítás minden szempontból, addig ez könnyen zsákutcának is bizonyulhat. Tudniillik már a szimpla hajlított perem is ellenszenvet vált ki néhány érdeklődőből, részben a gyenge szoftveres oldal miatt, itt pedig még többször lehet probléma például a téves érzékelésekből, amiknek a kiszűrése borzasztóan nehéz feladat.

Galéria megnyitása

Arról nem beszélt most még az Oppo, hogy a Waterfall Screen technológiát mikor láthatja majd a közönség éles bevetésen. Valószínűleg egy felsőkategóriás okostelefonban fog debütálni, és bár a megjelenítő mögé bújtatott szelfikamera is az Oppo nevéhez főződik, elképzelhető, hogy ezek a technológiák kezdetben egymástól függetlenül fognak bevetésre kerülni. Az azonban biztos, hogy mindkettő AMOLED technológiát igényel.

Az Oppo mellett a Vivo is dolgozik egy hasonló konstrukción, ott egy új generációs NEX modell esetében bukkanhat majd fel a teljesen peremnélküli kialakítás. Ezek a cégek akár együtt is dolgozhatnak az ilyen újításokon a színfalak mögött, hiszen mindketten a BBK Electronics égisze alá tartoznak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. júl. 31. 0:26
#10

Csinálni fogok egy telefont cad-ben teljes kijelzős lesz, úgy ahogy én gondolom, lekerekítés nékül, szinte biztos vagyok benne, hogy jobban tetszene az embereknek, lehet le is védetem, aztán veszek egy tengerparti házat.

KikiGames
KikiGames
2019. júl. 30. 22:25
#9

"Viszont a demonstrációhoz használt szerkezet nincs is teljesen kidolgozva, egyszerűen nem kapott például előlapi kamerát. Persze ez igazából nem is lényeges egészen addig, amíg nem kereskedelmi fogalomba szánt okostelefonról van szó." 

Amúgy sem lényeges. :)

Avisto
Avisto
2019. júl. 31. 20:54

@KikiGames Simán lehagyni túl innovatív volna, az emberiség még nem érett meg rá.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. júl. 30. 20:01
#8

Örülök neki, hogy végre sikerült kijelző mögé rakni a kamerát, és ezzel beleütötték az utolsó szöget is a notch koporsójába, de azért rohadtul nem hiányzik nekem, hogy az egész készülék kijelzőből álljon. Bár ha ennek hatására végre az LG G4 mintájára több telefonnál is hátra kerül a kapcsológomb meg a hangerő, az baromi jó lenne. Ennyire kényelmesen kézre álló vezérlőgombjaim még nem voltak, és a telefont se két ujjal kell zsebből elővennem, hogy ne csináljon nem kívánt dolgokat.

thestock
thestock
2019. júl. 30. 18:20
#7

Eddig egy telefonomnál sem tudtam elkerülni hogy ne ejtsem/rántsam le. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Természetesen a szélére esik...eddig az a kis minimális káva mindig megvédte annyira hogy ne törjön be a kijelző. Nem szép, de legalább anyagilag nem fáj. Ennél a csoda konstrukciónál ilyen nincs, szinte garantált a kijelző csere. 

Papíron, meg az expon szép, de hétköznapi használatra nem szeretném.

h_gyuri
h_gyuri
2019. júl. 30. 17:59
#6

Látom a jövőt: gömb alakú mobil, teljes felületén kijelzővel. Abszolút kávamentes. Az egyetlen baja, hogy a kávamentesség már nem fokoztahtó tovább, így ezzel nem lehet jövőre egy újabb adag sz...t letolni a reménybeli vásárló torkán innováció címén.

FFeller
FFeller
2019. júl. 31. 10:51

@h_gyuri Hajlékony kijelzős, gömbalakú telefon, ami egyben stresszlabda is.

Pendra
Pendra
2019. júl. 30. 17:44
#5

Az én telefonom oldalán 2 gomb van amivel a hengerőt lehet szabályozni. Az esetek egy érezhető hányadában sikerül úgy megfognom, hogy közben véletlenül maxra tolom a hangerőt. Elképzelem, mi volna akkor, ha nem 2 gomb, hanem egy teljes érintő felület volna ott, ahol szorongatnom kell, hogy ki ne essen a kezemből. Várjunk csak, el sem kell képzelnem. A Samsung edge már megvalósította inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Samanoske
Samanoske
2019. júl. 30. 17:35
#4

Ezt a samu már pár éve kihozta,úgyhogy nem az oppo fedezte fel a spanyol viaszt.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. júl. 30. 11:16
#3

No, még mindig sehol egy "de hogy teszel rá tokot?" komment? :D

Ez egyébként miért, vagy mire jó? Ad bármit a kezelhetőséghez, "felhazsnálói élményhez" ez a lekerekített oldal?

Whysper
Whysper
2019. júl. 30. 14:19

@Mosdatlan_falusi    Angol tudosok megfejtették,hog yamint  meglesz a KÁVAMENTES MOBIL rögtön  percre rá  meglesz a tok nélküli mobil is!

phoenixr
phoenixr
2019. júl. 30. 10:29
#2

Az előző telefonom hajlított volt (S7edge), soha többet.

talgaby
talgaby
2019. júl. 30. 10:05
#1

Vagyis ha az az oldalsó rész is érintőkijelző, akkor maximum tenyéren hordozva lehet használni a telefont, mert ha az ember megfogja, akkor rögtön benyom minden ikont/görgetni kezd?

lestyanrobi
lestyanrobi
2019. júl. 30. 10:41

@talgaby  Az én telefonomon is alig van káva és nagyon kényelmetlen tud lenni... Nem használatra tervezték, hanem mutogatni :D

Vissza az oldal tetejére