A Square Enix még 2013-ban jelentette be, hogy onnantól kezdve komoly energiákat fektet majd a Deus Ex-univerzum kiépítésébe, ami több játékot is magában foglalt volna a tervek szerint. Az ígéretek szerint egy ez teljesen egységes, többféle módon összekapcsolt univerzum lett volna, a játékfelhozatal pedig lehetőséget adott volna arra, hogy még az is be tudjon kapcsolódni, aki alapvetően nem szereti a szerepjátékokat.
Úgy tűnik azonban, hogy ezeknek a nagy terveknek vége. Több nagy külföldi magazin belsős forrásokra hivatkozva ugyanis arról számolt be, hogy habár a Deus Ex: Human Revolution rendkívül jól teljesített, az öt évig készült folytatás, a Mankind Divived messze nem hozta azokat a számokat, amiket a kiadó várt volna. A két rész által elindított történetszálak közül több is lezáratlan maradt, ezeket egy harmadik epizódban tervezték kifejteni és befejezni a fejlesztők, úgy tűnik azonban, hogy erre egy jó ideig nem lesz lehetőség. A kiadó ugyanis bizonytalan ideig egyáltalán nem akar új Deus Ex-játékokkal foglalkozni.
Ennek nyilvánvalóan köze van ahhoz is, hogy a Square Enix egy több évre és több játékra szóló megállapodást írt alá a Marvel stúdióval, amitől nyilvánvalóan sokkal több pénzt remél a kiadó, mint egy új Deus Extől, ezért a fejlesztői erőforrásokat erre csoportosítja át. A Square Enixtől érkező első Marvel-játék az Avengers lesz, azonban források szerint már az is tudható, hogy a következő a Guardians of the Galaxyra épül majd.
Úgy tűnik, hogy jelenleg az a helyzet, hogy az eddig a Tomb Raider-sorozattal foglalkozó Crystal Dynamics szinte teljes csapata az Avengers-játékon dolgozik, a Deus Exért felelős Eidos Montreal pedig a Shadow of the Tomb Raideren foglalatoskodik (amibe besegít egy kis csapat a Crystal Dynamicstől is). Eközben már fektetik le a Guardians of the Galaxy-játék alapjait, ami teljes mértékben az Eidos Montreal projektje lesz, miután végeztek a harmadik Tomb Raiderrel.































