Nehéz konzolokon jó RTS játékot találni, de ha érkezik egy ilyen, az sokáig emlékezetes marad. A Halo Wars első része szerencsére nem csak a Halo névvel vált sikeres projektté, az előzmény története és játékmenete is izgalmas újdonságnak számított. A Halo Wars 2 viszont már Xbox One-ra és PC-re is egyszerre érkezett meg, és a Creative Assembly olyan zseniális kontrolleres irányítással látta el, ami az egér/billentyűzet felhasználókkal szemben is fel tudta venni a versenyt akár micro menedzsment szintjén is.
A 343 új közleménye szerint viszont ne várjunk a játék folytatására, sőt, a Halo Wars 1 és Halo: Master Chief Collection-nel ellentétben nem is fogják megpiszkálni sem a játékot, a Halo Wars 2 számukra egy befejezett projekt.
Természetesen nem kívánják magára hagyni a játékot, felügyelni fogják, hogy minden a lehető legjobban működjön, ám terveik szerint már nem fog készülni hozzá semmilyen frissítés, egyensúly javítás vagy bármilyen új platformra való költöztetés (pl. Xbox One X frissítés vagy Steames megjelenés).
A csapat ettől függetlenül nem határolódik el teljesen a dologtól, akár az is megtörténhet, hogy a jövőben meggondolják majd magukat, de egyelőre máshol van szükség az erőforrásaikra.