Jól látjátok: már 2022-t írunk, és még mindig nem kapott folytatást a Bully, ami egykor sokunk egyik kedvenc játéka volt. Pedig egy időben készült, és elvileg jól is haladt a fejlesztés, számos újdonsággal, ám végül az egészet lelőtték. A GameInformer most annak járt utána, több egykori alkalmazott megszólaltatásával, hogy mi történt, és hogy alapvetően milyen lett volna a játék.
Történetünk ott kezdődik, hog a Rockstar eléggé elkezdett költekezni a 2000-es évek elején és megvett számos stúdiót. Ebből a Grand Theft Autóért felelős DMA Design lett a Rockstar North, a Red Dead Revolverért felelős Angel Studios lett a Rockstar San Diego, jelen történetünk főszereplője, a Mad Doc Software pedig a Rockstar New England.
Ennek alapítója az Activision egykori technológiai igazgatója, Lane Davis, aki mesterséges intelligenciából és robotikából doktorált, éppen ezért az új stúdiójának is az M.I. lett volna az egyik alapja. Davis számos tapasztalt fejlesztőt gyűjtött maga köré, akik korábban olyan játékokon dolgoztak, mint a Thief, a System Shock, vagy épp a Civilization. Korábban leginkább megbízásos alapon fejlesztettek játékokat különböző kiadók számára, majd a 2006-ban megjelent Bully a kiadó a Rockstar New Englandra bízta a későbbi bővített verzió, a Scholarship Edition elkészítését PC-re és Xbox 360-ra.
Az egykori alkalmazottak úgy nyilatkoztak, hogy annak idején mindenki pozitívan fogadta a felvásárlást.
Később aztán egyre negatívabbá kezdett válni a dolog. Mint elmondták, ugyan a stúdiónál korábban is voltak túlórák, azonban miután megvásárolta őket a Rockstar, a saját céges kultúrájuk kezdett eltűnni, és brutálissá vált a munkaterhelés. Mindenesetre a stúdió munkatársainak így is nagy eredmény volt, hogy bedolgozhattak olyan játékokba, mint a Grand Theft Auto 4 és a Red Dead Redemption, majd megkapták a lehetőséget arra is, hogy saját fejlesztésként elkészítsék a Bully folytatását.
Menet közben azonban sokat változott maga a Rockstar is. Míg korábban akár évi 8-10 játékot is készítettek (melyek nagy részére senki nem emlékszik), addig a GTA harmadik majd negyedik részének sikere után egyre inkább átálltak arra, hogy csak egy-két nagy sorozattal foglalkoznak, aminek gyakorlatilag az összes stúdiójuk dolgozik.
A Rockstar New England akkori munkatársai szerint a Bully 2 beleillett volna ebbe a sorba, ugyanis meglehetősen nagy terveik voltak.
De, hogy milyen lett volna a Bully 2? Nos, az akkori munkatársak azt mondják, hogy jóval nagyobb. Nem akkora persze, mint a GTA, hiszen a főszereplő egy gyerek, aki például nem vezet autót, így lehetetlen lett volna bejárni egy ekkora világot. Ezen kívül azt akarták, hogy maga a világ nagyon részletes legyen, és konkrétan minden épületbe be lehessen menni és felderíteni azt.
Ráadásul a fejlesztők nagyon mély játékrendszereket is szerettek volna, és ebben a mesterséges intelligenciára támaszkodtak volna, hiszen abban alaposan szakértők voltak a stúdiónál. Gyakorlatilag azt szerették volna elérni, hogy a játékos cselekedeteinek komoly hatása legyen, példul az NPC-k is emlekezzenek arra, mi történt korábban, és később annak megfelelően reagáljanak.
Az ebbe fektetett munka egyébként nem volt hiábavaló, mert a rendszer később a Red Dead Redemption 2-ben tűnt fel.
Ezen kívül mélyebb kapcsolatokat lehetett kiépíteni különböző karakterekkel. Például egészen más lehetőségek és beszélgetési utak nyíltak volna meg, ha a főszereplő jóban van az iskola menzásával, meg persze a többi fontosabb karakterrel, vagy esetleg simán csak a szomszédokkal.
De a fejlesztők még olyan rendszereket is fel tudtak idézni, mint hogy a fű dinamikusan és realisztikusan nőtt volna a játék világában. Így például ha a főszereplő srác munkát akart vállalni, akkor vállalhatott fűnyírást és azt elvégezhette jól, de akár ki is szúrhatott valakivel azzal, hogy mindenféle hülye mintázatokat nyír bele a gyepbe. A házakba betörést is új szintre hozták volna, amihez egy teljesen új rendszert készítettek, hogyan törjön dinamikusan az üveg - ez is egy olyan dolog, ami később a Rockstar más játékaiban tűnt fel. De alaposan elkezdték kidolgozni a mászási mechanizmusokat is, például akár egy fa megmászására, vagy akár egy épületre felmászáshoz.
Mindebből aztán készült egy vertical slice, vagyis egy olyan próbaváltozat, amiben a játék legtöbb funkciója kipróbálható, még ha kezdetlegesebb szinten is. De a megkérdezettek munkatársak szeriint körülbelül 6-8 órányi játékidő már volt benne. Ezen az egészne körülbelül egy-másfél évig dolgozott a Rockstar New England, azonban a megkérdezettek szerint még körülbelül három év fejlesztési idő kellett volna a projektnek.
Ez azonban nem adatott meg a stúdiónak. A Rockstar folyamatosan vette le az embereket a Bully 2-ről, hogy más, nagyobbnak ítélt fejlesztésekbe segítsenek be, és ezek a munkatársak aztán már sosem tértek vissza ehhez a projekthez. A New England-i csapat látta, hogy a Rockstar North az egyértelmű nagyágyú, és a cégen belül mellettük nem igazán lehet labdába rúgni. És ugyan időről-időre hallani, hogy a Bully 2 valahol, valamilyen formában készül a Rockstar berkein belül, erről biztosat jelenleg senki nem tud.





























