A CD Projekt Red stúdióvezetője, Adam Badowski pár hete jelentette be, hogy a Cyberpunk 2077' fejlesztése elérkezett abba a szakaszba, hogy már eljuttatták világszerte a legtöbb és korhatár-besorolásért felelős szervezetnek. Ez jellemzően akkor történik meg, amikor játék tartalmilag már nem módosul, gyakorlatilag végleges állapotban van, és már csak az optimalizáció és némi hibajavítás van hátra. Ez egybevág a korábbi információkkal, miszerint a Cyberpunk 2077' gyakorlatilag kész volt a tavaszi megjelenésre, azonban az alap konzolokon nem futott valami fényesen, így inkább szeptember 17-re tolták el a további optimalizálás érdekében.

Mindenesetre most a brazil hatóság besorolása került ki, ami alapján a Cyberpunk 2077' bizony megkapja a 18-as karikát. A lista hosszú, és olyan dolgok szerepelnek benne, mint:

  • káromkodás
  • vér
  • csonkítás
  • öngyilkosság
  • kegyetlenkedés
  • intenzív szexuális kapcsolatok,

és még hosszan lehetne folytatni, de alább mindenki megtekintheti a Twitter-bejegyzésben. Ezt egyébként az egyik fejlesztő, Pawel Sasko kommentálta a bejegyzésben (ha már kiszivárgott), és szerinte nem kell meglepődnünk, ők ugyanis nem viccelnek. A "mitigating factor"-nál, vagyis "enyhítő körülmény"-nél az szerepel, hogy "semmi". 

A három legnagyobb besoroló szervezet, az ESRB, PEGI és az ausztrálok még nem tették nyilvánossá, milyen plecsnit adnak a Cyberpunk 2077'-nek. A dologban az lesz az érdekes, hogy tavaly kiderült, a játékban motion capture-rel készített szexjelenetek is helyet kapnak (és ezek mindegyikét FPS-nézetből élhetjük majd át, ahogy az összes átvezetőt, a készítők ugyanis nem akarják megbontani a beleélést). Ezzel jellemzően azért kell vigyázni, mert az ESRB-nél az erőszak még rendben, sőt, még bizonyos "szexuális tartalmak" is, így a játék még megkaphatja az M-es besorolást.

Ha azonban nagyon látványos, explicit szexuális tartalom jelenik meg, akkor kizárólag az AO (Adult Only - Csak Felnőtteknek) besorolás lesz a játék jutalma, ami pedig azért problémás, mert az ilyen anyagokat a legtöbb játékbolt nem teszi ki a polcokra, és nem jelenhetnek meg sem az Xbox Live-on, sem a PlayStation Store-ban (a Steamen nincs akadálya a dolognak). Ennek következtében a játék csak egy nagyon kis közönséget tud elérni.

Éppen ezért minden nagy kiadó arra törekszik, hogy mindenképpen beletuszkolja a játékát az M-es kategóriába, ez még a Rockstarnak is mindig sikerül a Grand Theft Autóval. Nyilvánvalóan így lesz ez a Cyberpunk 2077 esetében is, így érdekes lesz látni, hogy a fentebb említett motion capture szexjeleneteket hogyan oldják majd meg, pontosan mennyit láthat belőlük a játékos. Az ESRB egyébként viszonylag sokat megenged, az M-es kategóriába még a "hosszan tartó és realisztikus szexjelenet" is befér, amíg például a játékos nem lát konkrét "behatolást".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. máj. 3. 17:15
#8

Ha csak szexshopban lehetne legális árulni, akkor is vinnék mint a cukrot. De vegyetek akkor már mellé síkosítót is, hogy annyira ne fájjon ha mégis szar lesz...

Gergo666
Gergo666
2020. máj. 3. 14:59
#7

A hölgy ruházata azért elég ütős lett, nem bánnám, ha ilyen divat terjedne a valóságban is. Gondolom nem kifejezetten cikk miatt jönnek ide mások se ;)

Trolltaxi
Trolltaxi
2020. máj. 4. 9:56

@Gergo666  Komolyan ez kell neked? 

Nézz körbe az utcán, vagy a bevásárlóközpontokban! Kik hordanak leggingst, tank topot, meg olyan ruhákat, amik a tökéletes alakon állnak jól? 

Nagyjából mindenki, akinek nem kéne... Ezek után szerinted kik hordanák a képen látható cuccokat? :) Nem lenne szép látvány, hidd el!

axe
axe
2020. máj. 3. 1:35
#6

minecrafton kívül létezik játék ami nem 18+-os? :D

tomchee
tomchee
2020. máj. 3. 0:48
#5

Kéne az online storeoknak, egy olyan részlege, amit csak akkor érhetsz el, miután igazoltad, hogy 18 éves elmúltál, és akkor nem lenne akadálya a dolognak.

tomchee
tomchee
2020. máj. 3. 13:31

@Szefmester  nyilván ez történik most is. 

Én most a jogi hátter miatt mondtam, nem azért, hogy "jaj előzzük meg a kicsik 18+ os játékhoz való hozzáférését...."

pdx006
pdx006
2020. máj. 2. 8:09
#4

Azonkívül hogy ne büntessék meg a fejlesztőket/szolgáltatókat a besorolás hiánya miatt egyéb értelmük nincs. Amióta világ a világ az ember mindig olyan állatfaj volt hogy az érdekli a legjobban ami tiltott számára.

cryd
cryd
2020. máj. 3. 20:44

@PARASZT  Ezek a szervezetek besorolásai ajánlások, tájékoztatók a vásárlóknak, nem tudom milyen jogi erőt és hiányát képzeltek ide.
Nem tudok olyan törvényről, hogy ez alapján ne lehetne így eladni valamit, vagy hogy ne kerüljön a kirakatba, DE pl amerikában nagy divat farkast kiáltani és emiatt meglincselni akár egy boltot, mert miaz, hogy ilyet kiraknak a kölkök szeme elé (gyerek ugye amit lát azt akar). Emiatt valószínűleg a boltok önszántukból árulják az AO-t a pult alól.

peti19870621
peti19870621
2020. máj. 2. 1:25
#3

" A készítők szerint ez nem túl nagy meglepetés. De mi lesz a szexjelenetekkel? "
"-Leharapja a tökét a robot.. -Mi vaaan vele?!! -Egy kis kultúra mindenkinek ki jár!! -Jah, hogy meghaladja a '78-as karikát? -Áh fenébe, már azt hittem lehet szórakozni vele, hüpp.. " -Egy facsecsű terepkövön lóherét legelésző fa szobrász mellét szopogató réz horganyzott palást tetű merne ilyet gondolni, mint a korhatár besorolás.. Játssz, vagy ne játssz, de ne a dubla esh-vel foglalkozzál..!!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. máj. 3. 8:57

@tomchee Lehet, hogy épp a korlátozások miatt nem tud behősutcázni, és ezek már az elvonási tünetek! :D

Trolltaxi
Trolltaxi
2020. máj. 2. 1:02
#2

Reméltem is, hogy nem akarják 18+ alá vinni. Sőt, legjobb lenne, ha rákerülne valami "csak saját felelősségre" plecsni. Ezt a témát nem lehet finomkodva, csipkekesztyűben, eltartott kisujj-jal megragadni.

Chavalier
Chavalier
2020. máj. 3. 14:57

@tomchee  Én is azt akarom szìvni amit ő szìv de mèg nem sikerült kiderìtenem mi az, valami hadi titok lehet.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. máj. 1. 18:56
#1

" Az ESRB egyébként viszonylag sokat megenged "

Igen, az ESRB gyakorlatialg mindent megenged, minden csak azon mulik mennyi pénzt csusztatnak a zsebükbe...

Nem mintha igazából számítana, hova sorolják be. Ez a game van annyira népszerü, hogy igyis-ugyis megfogják venni, mert az emberek ha kell utána mennek, hogy játszhasanak vele.

Vissza az oldal tetejére