Egy évig bírta Európában a Panasonic

Az okostelefonok piacán csak látszólag él mindenki jól, és nagyon úgy fest, hogy korántsem olyan egyszerű nemzetközi szinten helyt állni, mint azt a Panasonic egy évvel korábban gondolta. Jövőre ismét lehuzzák a rolót a kontinensünkön.

Egy évig bírta Európában a Panasonic

Az okostelefonok piacán csak látszólag él mindenki jól, és nagyon úgy fest, hogy korántsem olyan egyszerű nemzetközi szinten helyt állni, mint azt a Panasonic egy évvel korábban gondolta. Jövőre ismét lehuzzák a rolót a kontinensünkön.

2011 decemberéig csak pletykák keringtek a cégen belül arról, hogy visszatérnek Európába, ám decemberben hivatalosan is felfedték a lapjaikat. Egy akkor még ismeretlen 4,3 colos okostelefonnal tervezték az öreg kontinens visszahódítását, de ez közel sem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen tervezték. A beharangozott eszköz végül májusban került a boltokba - az Elugáról van szó, ha esetleg valaki nem ismerné.

Első ránézésre nem is volt gond, kifejezetten jól fogadták a szakmabeliek az újdonságot, hiszen egy csipetnyi Japánt kaptunk vele. Japánban ugyanis nem teljesen olyanok a trendek, mint a világ többi táján. Itt a mobiloknál szinte elvárás, hogy porral és nedvességgel szemben ellenálljon a burkolat, ami számunkra figyelemre méltó extrának ígérkezett. Valamint a többi tulajdonsága is kiemelte kicsit a szürke mezőnyből; a kecses vékonysága letisztult, és egyedi formában állt össze, és pehelykönnyű volt.

De akkor miért bukott el? A választ a bekapcsolást követően kaptuk meg. A komoly hardver mellé korosodó Android 2.3.5 társult, ami bár az egyik legjobban kiforrott Android, iszonyatosan lassú volt magához képest, az akadozás pedig 2012-ben legfeljebb egy alsóbb árszegmensben lett volna elnézhető. Ráadásul kezdetben az Eluga viszonylag vaskos árat kapott, ami a második ellenérv volt vele szemben.

A távozásról a hír a Nikkei üzleti napilap hasábjain jelent meg, és a Reuters is megerősíteni látszik ezt, és két forrásra hivatkozva azt állítják, hogy a kivonulásra valamikor a következő hat hónapban kerülhet sor. Ez a döntés áthúzhatja a Panasonic korábbi terveit, miszerint világszerte 15 millió okostelefon értékesítését tervezik 2015-ig. Ez ugyan szerény jóslat, de talán még így is soknak bizonyul majd az események tükrében.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward