A Manor Lords rendkívüli sikereket ért el korai hozzáféréses megjelenése óta, a földesuras település építő szimulátor sokak számára jelent kellemes kikapcsolódást. 

A játék magját azonban egy ember, Greg Styczeń készíti, aki hosszú évek óta gondozza a Manor Lords-ot, ismeri azt, mint a tenyerét. Ettől függetlenül akadhatnak benne hibák, éppen ezért nyitott a közösség visszajelzéseire, és figyeli is azokat, hogy még jobb lehessen a játék. 

Az egyik nap neki is látott az egyik jelentett hiba feltárásának, méghozzá egy olyannak, ami miatt hiányzott a magtár a játékból, nem lehetett elérni. Mivel ez egy súlyos problémának hangzik, rendesen utána is járt a kérdésnek, míg végül kiderítette, hogy a játékkal nincs semmi baj.  

A nem várt hibát egy mod okozta. 

Greg kiemelte, hogy szívesen várja a visszajelzéseket a játékról, de ha valaki modokat használ, akkor inkább ne tegyen így.  

Érthető a fejlesztő kérdése, egy-egy ilyen hibakeresés sok időt elvesz fölöslegesen, ami miatt a játék nem tud fejlődni. 

Szerencsére azonban vannak frissítések a játék mögött, a legutóbbi ilyen javítócsomag egyelőre tesztelés alatt van, így aki letölti, érdemes biztonsági másolatot készítenie a mentéséről.  

A csomag rengeteg hibajavítást tartalmaz, ami segít a játék egyenletes működésében, de fejlesztéseket tartogat például a régiók közötti kereskedelmi rendszerben is. A halál kérdése is kicsit fejlődött, ha valaki meghal a kis közösségünkben akkor 30 napos gyászidőszak veszi kezdetét, ami gátolni fogja a település gyarapodását. Ezentúl ez a fajta negatív hatás látható lesz az építkezés panelen vagy a TAB billentyű lenyomásával. A halottak elszállítása is látható lesz, nem fognak eltűnni a holttestek a szemünk elől csak úgy. 

Fontos változásokat kapott még az adórendszer is, a királyi adót egy évben egyszer kell majd megfizetni, és ez súlyos csapás lehet azoknak a földesuraknak, akik nem készülnek fel rá rendesen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ktamail666
ktamail666
2024. máj. 29. 16:57
#2

Majd tanul belőle, hogy moddolt verzióban nem keresünk hibákat.

thestock
thestock
2024. máj. 15. 18:38
#1

Vajon a készítője tudja, hogy amit játéknak szánt, azt idehaza a politikusok oktatásra használják? :-D

Trolltaxi
Trolltaxi
2024. máj. 16. 8:01

@Terror Dungeon Keepert.

Vissza az oldal tetejére