Phil Spencer, az Xbox-részleg főnöke közölte, hogy mióta Xbox létezik, a Series X és Series S produkálta a legerősebb rajtot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első 24 órában többet adtak el a két masinából, és több országban, mint bármikor korábban,

Az Xbox Series X gyakorlatilag minden piacon hiánycikk, így egy jó ideig még a legyártott és kiszállított példányszámok fogják meghatározni a konzol sikerét.

Hozzá kell tenni, hogy a Microsoft azért alapvetően jobb pozícióból indult, mint a korábbi generációkban: az Xbox One annak idején 13 országban került piacra a nyitáskor, míg a Series X|S már 37 országban landolt, és hát azt is érdemes megjegyezni, hogy ezúttal egy konzol helyett kettő hozta a számokat.

A Microsoft évek óta nem közli pontosan, hogy mennyi konzolt értékesít, azt viszont tudjuk, hogy Xbox One-ból az első 24 órában 1 millió példány kelt el, a mostani rajt tehát ezt biztosan felülmúlta. A piaci elemzők egyelőre úgy látják, hogy a Series X népszerűbb, mint a Series S, hiszen a megjelenéskor jellemzően a többet költeni hajlandó rajongók és early adopterek vásárolnak, később azonban a várakozások szerint felzárkózik majd a Series S.

Ezen kívül a Microsoftnak most nem kellett megküzdeni azzal a szerencsétlen kommunikációval sem, mint az Xbox One-nál, továbbá papíron az Xbox Series X erősebb a PS5-nél, míg az előző generációban fordított volt a helyzet.

Phil Spencer egyébként közölte, hogy a jövőben sem fogják részletezni, hogy mennyi konzolt adtak el, szerinte ugyanis már régóta nem ez az a szám, ami meghatározza az Xbox-részleg sikerét:

"Az utóbbi évben kiderült, hogy a Google, az Amazon és a Facebook is megérkezik mi játszóterünkre, a játékiparba. Nem fogok az alapján versenyezni velük, hogy mennyi Xbox Series X-et adtam el, mint ahogy a Google sem fog soha arról beszélni, hogy mennyire Chromecast Pro-t adott el. Arról fognak beszélni, hogy mennyi játékosuk van" - kezdte Spencer, majd hozzá tette:

"Szerintem akik az eladott konzolok száma alapján akarnak összehasonlítani a Sonyval, azok nem igazán értik játékpiac kontextusát a mai világban. Jelenleg 3 milliárd ember játszik valamilyen formában a Földön, és ebből talán 200 millió háztartásban van otthon konzol. Ha így nézzük, akkor a konzolos játék egyre kisebb és kisebb szeletét teszi ki a teljes tortának."

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tafuh
Tafuh
2020. nov. 15. 16:04
#2

Csak nekem tűnt fel, hogy a borítóképen más a kontroller, mint amit a konzolgenerációhoz mellékelnek? :)

PPotyka
PPotyka
2020. nov. 13. 17:18
#1

Vajon ha biztosan ők adnák el a legtöbb konzolt, akkor sem közölnének számokat?

gab3n
gab3n
2020. nov. 13. 19:20

@PPotyka  valószínüleg már csak azért sem.

Vissza az oldal tetejére