Az ECS egy nagyon pici, mindössze 0,15 liter űrtartalmú házzal rendelkező asztali PC-t mutatott be, ami a gyártó szerint a ma elérhető legkisebb 4K-képes számítógépek közé tartozik – ha éppen nem is a legkisebb. A Liva Q pici háza nagyjából akkora, mint egy átlagos egér, hiszen alapterülete 70 x 70 milliméter, magassága pedig 31,4 milliméter.

Galéria megnyitása

A 260 grammos PC az Intel Apollo Lake SoC családjára támaszkodik, HDMI videó kimenetén keresztül pedig akár a 4K/UHD kijelzőket is képes meghajtani, méghozzá 60 Hz-es maximális képfrissítési ráta mellett. Természetesen a 4K/UHD videók zökkenőmentes lejátszása sem akadály, hála az Apollo Lake SoC fejlett videó motorjának.

Galéria megnyitása

SoC terén egyébként kétféle út áll előttünk: az egyik a Pentium N4200, a másik pedig a Celeron N3350 – előbbi négy maggal és négy szállal, utóbbi két maggal és két szállal gazdálkodik. Rendszermemóriából 2 vagy 4 GB-nyi LPDDR4-es RAM állhat rendelkezésre, az adatok tárolását pedig 32 vagy 64 GB-nyi eMMC tárhelyre bízhatjuk. A tárhely-bővítés a Micro SD memóriakártya-olvasón keresztül oldható meg, a maximálisan támogatott adattároló kapacitás pedig 128 GB.

Galéria megnyitása

Az alacsony fogyasztású asztali számítógépként vagy multimédiás központként egyaránt használható Liva Q egy HDMI 2.0-s videó kimenettel érkezik, a vezetékes és vezeték nélküli kommunikációt pedig egy GbE porton, valamint egy 2T2R rendszerű 802.11ac WiFi és egy Bluetooth 4.2 vezérlőn keresztül végzi. Csatlakozói között van még egy USB 3.1 Gen1 Type-A és egy USB 2.0-s Type-A port, tápellátását azonban külső tápadapter biztosítja, ami az apró kivitelt elnézve aligha meglepő. A hűtés valószínűleg aktív, ugyanis a hivatalos gyártói weboldal csendes működést ígér – ellenkező esetben egészen biztosan büszkén hirdetnék a passzív, zajtalan üzemmódot.

Galéria megnyitása

Az apróság az RTC időzítő funkciónak köszönhetően ütemezetten indulhat el és állhat le, extraként pedig HDMI-CEC funkció is rendelkezésre áll, így az adott televízióval vagy egyéb HDMI-képes eszközzel is együtt indulhat, illetve állhat le.

Galéria megnyitása

Az újdonság a jelek szerint kétféle kivitelben érkezik. Az olcsóbbik modell a Celeron N3350-es SoC egységgel, 2 GB-nyi rendszermemóriával és 32 GB-nyi eMMC tárhellyel rendelkezik, míg a drágábbik a Pentium N4200-as SoC egységet, 4 GB-nyi LPDDR4-es rendszermemóriát és 64 GB-nyi tárhelyet nyújt. Az egyelőre nem derült ki, hogy az egyes modellek mennyibe kerülnek majd, az viszont biztos, hogy Windows 10 és Ubuntu 16.04 támogatással érkeznek, valamint VESA rögzítő keret is jár hozzájuk, amellyel VESA 75/100 furatokkal ellátott eszközökre lehet szerelni az apróságokat.

A Liva Q hamarosan megjelenhet kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2017. nov. 10. 17:48
#2

2: nem tudom hallottal e olyanrol, hogy kukso hattertar.

Tudod e mi az a streaming?

1:

A lanyom rockett league-ezik 4 giga ram mellett pl.

A parom egy 2 gigas transformer bookon nez filmet, netezik.

Szoval szerintem jo nagy hulye vagy.

Ket idiota szemelyeben tombol a szakertelem.

Gondolom a gepeitek hazavagott szemethegyek lehetnek szoftveresen...

berelhetoreklamfelulet
berelhetoreklamfelulet
2017. nov. 10. 11:17
#1

lol 4gb ram, ere még windost se raknék fel, nem hogy tartalmat...

Samanoske
Samanoske
2017. nov. 10. 22:05

Mert nem értesz hozzá,2 gb-n is elmegy a win.

Vissza az oldal tetejére