Shop menü

EBBEN A HÓNAPBAN SOROZATGYÁRTÁSBA KERÜLHETNEK A GEFORCE RTX 40-ES VIDEOKÁRTYÁK

A termékek tényleges rajtját a negyedik negyedévre várják, ám a formális rajtra akár előbb is sor kerülhet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Ebben a hónapban sorozatgyártásba kerülhetnek a GeForce RTX 40-es videokártyák

A GeForce RTX 40-es sorozattal kapcsolatos pletykákból lassan már Dunát lehetne rekeszteni, igaz, ezek néha ellentmondanak egymásnak, remek példa erre az, ami a rajt időpontja körül történik. Egyes források szerint a rajtot elcsúsztatták decemberre, míg mások szerint a korábbi forgatókönyvnek megfelelően érkezhetnek az újdonságok: a GeForce RTX 4090 szeptemberben, a GeForce RTX 4080 októberben, míg a GeForce RTX 4070 novemberben. A napokban egy újabb értesülés futott be, ezúttal iparági források információira támaszkodva, amely szerint minden az eredeti forgatókönyv szerint zajlik majd.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Nvidia AIC partnerek kevesebb, mint egy hónapon belül megkaphatják az első GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyákat, vagyis ezek augusztus közepe és vége között érkezhetnek meg hozzájuk. Az Igor’s Lab által közölt forgatókönyv alapján a hardverfejlesztéssel kapcsolatos feladatok július végéig lezárulhatnak, így a termékek ellenőrzése és hitelesítése augusztus folyamán történik, megjelenik hozzájuk a vBIOS is, a sorozatgyártás pedig augusztus vége környékén indulhat meg.

Galéria megnyitása

Amennyiben tényleg így van, az AIC partnerek már megkaphatták a prototípus kártyákat, augusztus folyamán pedig a véglegeshez közeli dizájnnal rendelkező kártyák is megérkezhetnek hozzájuk, és a kész vBIOS is elérhetővé válhat. A sorozatgyártás ezek alapján valamikor augusztus végén vagy szeptember elején kezdődhet meg, ami azt jelentheti, hogy az újdonságok az év negyedik negyedévében rajtolhatnak el. A formális rajtra persze előbb is sor kerülhet, az Nvidia döntésétől függően.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére