Peter Moore elmondása szerint cége továbbra is készíteni fog olyan játékokat, melyben van offline mód. Egy blog bejegyzésben azt írta, hogy az online trendek ellenére most is nagyon sok játékos vágyik az ilyesmire, ezért aztán ők is kitartanak a koncepció mellett. Erre a kijelentésre azért volt szükség, mert a gamescom-on az egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy az EA többé nem készít offline játékokat.
"Manapság a legtöbb játék valamilyen formában tartalmaz online összetevőt. Soknak van multiplayer módja, míg mások periodikus tartalomfrissítésekkel élnek, vagy a bennük elért achievementeken és statisztikákon keresztül kötnek össze minket barátainkkal. Megint mások csak digitálisan elérhetőek az Originen vagy az App Store-on keresztül. Az igazság az, hogy az internet és a közösségi háló minden címet megérint és így van ez már jó néhány éve.
Vagyis nem azt mondom, hogy minden egyes játék, amit kiadunk internetkapcsolatot fog követelni. Sok, ha nem a legtöbb játékunk tartalmaz single-player részt, illetve offline módot, amit ha úgy tetszik internet csatlakozás nélkül igénybe vehettek. Tudjuk, hogy sokatoknak erre van igénye, mi pedig továbbra is hozni fogjuk ezt az élményt."
Moore igyekezett elcsitítani a free-to-play üzleti modell körül támadt vitát és aggodalmat is. Bár az Electronic Arts sok frachise-ból ágaztatott le F2P címeket, köztük a Battlefield, NFS, FIFA, Star Wars: The Old Republic és Plants vs. Zombies címekkel, nem minden EA játék fogja ezt a gyakorlatot követni.
"Továbbra is kísérletezni fogunk új free-to-play élményekkel a frachise-ainkhoz ha úgy érezzük, hogy a játékosoknak tetszik az ilyesmi és képesek vagyunk valami nagyszerűt építeni belőle" - magyarázta Moore. "De természetesen emellett továbbra is szállítjuk a díjnyertes core játékainkat ugyanezekhez a címekhez."
A játékvilágban jelenleg parázs viták folynak a F2P és az always online jelenségek fölött, az EA pedig már mindkét dologba belekóstolt. Nem kevés kritika érte őket a SimCity startjánál, ami bizony állandó online kapcsolatot követelt. Ami pedig a mikrotranzakciós modellt illeti, ott is volt egy "üdvöskéjük", amit erősen kritizáltak, ez pedig a Real Racing 3 volt...
Általánosságban véve a cég egyébként úgy tekint a játékaira, mint "élő-lélegző organizmusokra". A kiadás a megszületést szimbolizálja, melyet még hosszú életciklus követ, amit az határoz meg, hogy milyen sűrűn és mennyi frissítést kap az adott cím. Most már nem úgy mennek a dolgok mint régen, amikor néhány évente kiadtak egy nagy címet és ott le is zárták az azzal való foglalkozást.































