Julian Gollop volt a felelős a legenda megszületéséért, amit ma XCOM-nak nevezünk, hiszen ő volt az XCOM: Enemy Unknown atyja. Úgy látszik, hogy a stílustól hosszú évek alatt sem tudott eltávolodni, új játéka, a Phoenix Point ugyanis az eredeti XCOM-formulát gondolná újra egy kicsit. Ebben a klasszikus körökre osztott játékmenetet vegyítené olyan elemekkel, melyek jellemzően a grand strategy-játékokra jellemzőek - tulajdonképpen procedurálisan generált, emergens sztorielemeket ígér, így minden végigjátszás teljesen más lesz.
A történet szerint 2046-ra már teljesen elolvadtak a Föld jégsapkái, és a tenger alól előkerült egy misztikus ősi vírus. Ez a vírus aztán vízalatti mutáns lények hordáit szabadította rá az emberiségre, akik jelentős része elpusztult a támadásban. Túlélők most már csak mindentől elzárt menedékhelyeken vannak
A játék címét adó Phoenix Point is egy ilyen menedékhely. A játékos elsődleges feladata az lesz, hogy kitörve a zónából megpróbáljon összegyűjteni elég élelmet és más ellátmányt ahhoz, hogy a menedékhely népe életben tudjon maradni. Ez természetesen nem lesz egyszerű dolog, hiszen a szabadba kilépve már ott várnak ránk a mutánsok.
A Phoenix Point egyik nagy ötlete, hogy ezek a mutánsok nem csak alapból érkeznek majd többféle változatban, de menet közben is átalakulhatnak. Megváltoztathatják a méretüket, testrészeik elhelyezkedését, sőt, még azt is, hogy a páncélzatukat hova teszik a testükön. Mindezt pedig a játék motorja procedurálisan állítja elő a helyzetnek megfelelően, így rengeteg variáció lehetséges.
Viszont a harcrendszer lehetőséget ad arra, hogy külön-külön is megcélozzuk a testrészeiket, de ehhez előbb ki kell csalogatnunk őket a ködből. A vírust és magukat a lényeket ugyanis egy misztikus köd kíséri, amit vagy el kell fújnunk bizonyos eszközökkel, mielőtt harcolhatnánk, vagy elő kell csalogatnunk onnan a lényeket.
A Phoenix Pointon kívül azonban akadnak más menedékhelyek és frakciók is, és mindegyiknek más lesz a célja: valamelyik fel akarja használni az ellenség "tudását", valamelyik inkább militáns módon teljesen kiirtaná őket. Mindannyian fontos szerepet fognak játszani a történetben.
A Phoenix Point tehát nagyon ígéretesnek tűnik, de sajnos a megjelenésre még sokat kell várni: 2018 második felénél korábban ugyanis nem készül el.