Úgy látszik, hogy a No Man's Sky megjelenését váró közönség fejében voltak kisebb kavarodások. Igaz, hogy a játék bejelentése óta kizárólag PS4-en láttuk működés közben, és eleve a Sony konferenciáin szokták demózni a játékot, de arról sosem volt szó, hogy ne jelenne meg PC-re is.
Legalábbis ezt mondta a PC Gamer által rendezett E3-as konferencián a fejlesztő Hello Games vezetője, aki most kapott az alkalmon és eloszlatta a ködöt: a No Man's Sky igenis érkezik PC-re. Hogy mikor? Nos, a jó hír az, hogy pontosan egyszerre a PS4-es változattal. A rossz hír az, hogy jelenleg még azt sem tudják, hogy az mikor jelenik meg.
Belsős források úgy tudják, a No Man's Skynak még idén el kéne készülnie, sőt, maguk a készítők is a mostani E3-on akarták elárulni a dátumot, de nem alakult minden úgy, ahogy szerették volna.
Most pedig következzen egy új előzetes, egyenesen PC-ről felvéve!































