E3 2018 - ekkor lesznek a sajtókonferenciák

Mikor kezdődnek a nagy kiadók és konzolgyártók sajtókonferenciái, és mire számíthatunk idén? Összefoglaltuk!

E3 2018 - ekkor lesznek a sajtókonferenciák

Alig több, mint egy hét, és kezdetét veszi az idei E3. Legalábbis a nem hivatalos része, vagyis a nagy kiadók és konzolgyártók konferenciái, amik (ahogy megszokhattuk) mindig korábban vannak, hiszen maga rendezvény június 12-től június 14-ig tart.

Electronic Arts - június 9. 20:00

A sort az Electronic Arts nyitja, ami hivatalosan ezúttal sem vesz részt az E3-on, hanem megtartja a maga EA Play rendezvényét. Sajtókonferencia azonban ezúttal is lesz. Az biztos, hogy sokat hallunk majd a FIFA 18-ról, a Battlefield V-ről és a BioWare-féle Anthemről.

Microsoft - június 10. 22:00

Míg korábban jellemzően a Microsoft nyitotta a sort, az utóbbi időben berendezkedtek vasárnapra. Nagyon ideje lenne a cégnek előállni néhány ütős exkluzívval, de eddig nem sok mindenről tudunk. Nagyon valószínű, hogy bemutatnak egy új Gears of Wart, vélhetően szerephez jut a Crackdown 3, és idén is jönnie kéne egy Forzának. De ezeken kívül egyelőre homály van.

Bethesda - június 11. 03:30

Nálunk ezúttal is jó sokáig fenn kell maradnia annak, aki követni szeretné ezt a konferenciát. Egyelőre biztosan csak annyit tudunk a felhozatalról, hogy bemutatkozik a Rage 2, valószínűleg lesz egy új Prey DLC is, és talán bemutatkozik a Fallout / The Elder Scrolls csapat, a Bethesda Game Studios új játéka is.

Square Enix - június 11. 19:00

A japán kiadó 2015 után tér vissza az E3-as sajtókonferenciák körébe, és az biztos, hogy lesz miről beszélnie. Nagyon ideje lenne már megtudnunk a Kingdom Hearts 3 megjelenési dátumát, szeretnénk hallani a Shadow of the Tomb Raiderről, a Dragon Quest XI-ről és a Final Fantasy VII Remake-ről is. Arról nem is beszélve, hogy egy Avengers-játék is készül náluk.

Ubisoft - június 11. 22:00

Az most már biztos, hogy a Ubisoftnál hivatalosan bejelentik az Assassin's Creed Odyssey-t, de ezen kívül készül náluk a The Division 2, a Skull and Bones című kalózos anyag, a Beyond Good and Evil 2, és egyre több pletyka mutat egy új Splinter Cell irányába is. Szóval egész izgalmas lehet a show, és persze a Ubisoft mindig tartogat valamilyen meglepetést is a végére.

PC Gaming Show - június 12. 00:00

Na, hogy itt mire lehet számítani, az egyelőre hatalmas kérdés, eddig semmi konkrét nem szivárgott ki. Mindenesetre tavaly például itt jelentették be az XCOM 2: War of the Chosent és az Age of Empires: Definitive Editiont is, szóval meglepetések idén is lehetnek.

Sony - június 12. 03:00

Ahogy azt már megszoktuk, a Sonyt nem nagyon érdekli, hogy a leghűségesebb piaca Európa, ezúttal is éjszakáznunk kell, ha élőben szeretnénk követni az előadást. A vállalat már bejelentette, hogy négy nagy játék köré építik fel a konferenciát: Death Stranding, Ghost of Tsushima, The Last of Us 2 és Spider-Man. De meg lennénk lepve, ha nem tartogatnának meglepetéseket.

Nintendo - június 12. 18:00

A japán cég ezúttal sem tart hagyományos konferenciát, helyette a már megszokott videós adást kapjuk. Egyelőre az a legvalószínűbb, hogy bejelentik az új Super Smash Bros-t Switch-re,és állítólag a Metroid környékén is van mozgolódás. Számíthatunk továbbá egy rakás külsős játék Switch portjára.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward