Az idei PC Gaming Show főszponzora az Intel volt, a sok AMD-s rendezvény után úgy látszik kellett nekik valami megjelenési felület, de sajnos nem nagyon tudtak élni a lehetőséggel. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az Intel csak az esemény közepe felé lépett a színpadra. A műsorvezető ismét a Starcraft 2 kommentátor Sean Plott (Day[9]) volt, pedig a tavalyi show után szinte biztos voltam benne, hogy nem hívják újra, de a PC Gamernél és az Intelnél úgy látszik valami gond van a döntéshozókkal és nem igazán értik ezt a konferenciásdit. Ennek köszönhetően az idei PC Gaming Show is sokszor álmosító volt, de ha kibírtuk ébren, akkor azért voltak itt érdekességek és exkluzív bejelentések is.
A nyitás például elég erősre sikerült az XCOM 2 kiegészítőjével, a War of the Chosennel, ami az itt látottak alapján eléggé feldobhatja majd a játékot. Ez lesz az eddigi legnagyobb XCOM kiegészítő (na nem mintha olyan sok lett volna eddig), és jön PC-re, Xbox One-ra és PS4-re is. A címben is említett kiválasztottak nem mások, mint az idegenek által létrehozott egyedi elit katonák. Három van belőlük, az Assassin (lopakodó közelharcos), a Hunter (a távolból vadászik ránk) és a Warlock (a „mágus”). Ezekkel többször is összefutunk majd a sztori során és velünk együtt ők is fejlődnek majd, egyre nő a repertoárjuk. Hogy ne csak az ellenfél erősödjön, három új frakció is megjelenik az XCOM 2-ben, akikkel összebarátkozhatunk, és így megkaphatjuk a legerősebb katonákat a seregünkbe. A Reaperek lopakodó mesterlövészek, a Defectorok, az idegenektől pattantak meg, félik ember félig idegen hibridek, míg a Templarok elég misztikusak, még keveset tudni róluk. Meglátogathatjuk az XCOM első részében elpusztult városokat is, ahol azt fogjuk látni, hogy az emberek nem annyira halottak, mint azt mi gondoltuk. Elveszetteknek hívják őket, és ők lettek az XCOM 2 zombijai, amiket vonz a csata zaja, és mindig csapatban támadnak, tehát hiába gyengék egyenként, a számbeli fölényük miatt ijesztőek lehetnek. Augusztus 29-én érkezik majd a War of the Chosen, pont időben, hogy megzavarjon mindenkit az iskolakezdésben.
Ez után kiderült, hogy társ-műsorvezetője is van az eseménynek, Sonja Reed (OMGitsfirefoxx) személyében, de igazából szegény nem sokat tett hozzá a showhoz, általában a reklámokat mondatták fel vele, és egy-két kisebb infót, hogy utána visszaadhassa a szót a színpadnak.
Ezután kaptunk egy trailert a Double Fine új játékából, az Oobletsből, ami PC-re és Xbox One-ra érkezik majd valamikor 2018-ban. Egész hangulatosnak tűnik, mintha valami Sims RPG lenne.
A könnyed cím után valami komolyabb következett, a Harebrained Schemes Battletech-je, aminél máig bánom, hogy lemaradtam a backeléséről. Aki anno játszott a Mechwarriorokkal vagy a MechCommanderrel, az már biztos nagyon várja ezt az utóbbira hajazó játékot. A Battletech egy körökre osztott stratégia, amiben mechákat állíthatunk össze és dobhatunk le a különböző küldetésekre, hogy aztán végigdaráljuk velük a térképet. Lesz benne egy kampány, valamint egy- és többjátékos skirmish mód, ahogy az anno a kiterjesztett céloknál be volt ígérve (összesen több mint 2,8 millió dollárt kalapoltak össze rá a srácok). Szokás szerint figyelnünk kell majd a környezetre, és arra, hogy ne hevüljenek majd túl a mecháink, és sok múlik majd a csapatösszeállításunkon. A többi infóért érdemes megnézni a játékmenet videót.
A sci-fi környezetből visszarepültünk a középkorba a Mount and Blade 2-vel, ami most csak egy trailert kapott, és már mentünk is tovább egy fantasy világba a Total War: Warhammer 2-vel, amiről végre megtudtunk, hogy szeptember 28-án érkezik majd! Bár eddig csak két frakciót mutogattak a videókban, kiderült, hogy négy lesz, a sötételfekkel is foglalkozhatunk majd, a negyedikről pedig még most sem beszéltek, valamit hagyni kell a Gamescomra is. A megjelenés után egyébként jön majd egy patch, amivel berakják a játékba az első rész térképét, így létrehozva egy gigászi térképet.
Ezután Kripparian ugrott be, akinek úgy látszik egy ideje elege lett a HearthStone-ból és promózgatta egy kicsit a Shadowverse Wonderland Dreams című kiegészítőjét (ez egy másik kártyajáték). A Wonderland Dreams június 29-én érkezik majd.
És ezzel elérkeztünk az Intel saját szekciójához! Szeretném azt mondani, hogy hihetetlenül érdekes volt, rengeteg bejelentéssel és érdekességgel, de… az első szó ami eszembe jut a leírására az inkább az, hogy kínos. Doug Fisher, a szoftverfejlesztő csapat feje vitte a műsort, és szegénynek állandóan fel kellett hívnia a nézők figyelmét arra, hogy igazából ő most vicceset mondott, vagy olyasmit, aminek illene örülni.
Ilyen hangulatban, sok-sok PR szöveggel mentek a percek, mire végre az érdemi infókhoz jutottunk, és megtudhattuk, hogy a Destiny 2 (ami ugye megjelenik PC-re is) képes lesz kihasználni akárhány magot. Doug ezért kacsintgatott a játékosokra, hogy milyen jó lesz ez az új Core i9-es szériával, csak azt felejtette el, hogy a több mag kihasználása igazából most a RYZEN-eknek kedvez, mert kedvezőbb áron kínálnak több magot (ezzel az Intel a következő generációs processzorainál kénytelen lesz valamit kezdeni, és mint már tudjuk fog is, de ez nem a nyáron lesz).
Kiderült még, hogy az Intel támogatja és pénzeli majd innentől az ESL versenyeit, megrendezi az Intel Grand Slam-et és ingyenessé teszi a július 20-án megjelenő Echo Arena-t az Oculus Rift tulajoknak, hogy legyen játékosbázis (ez a multiplayer része a Lone Echo-nak, erről majd később). Lesz Intel VR Challange bajnokság is, aminek hozzánk meglepően közel lesz a döntője, ugyanis a lengyeleknél tartják majd, valamikor 2018-ban, a nyertes buksiját pedig megsimogatja majd Geralt vagy Triss. Aki retweetelgeti majd az eseményt, annak esélye is van nyerni ezt azt, szóval érdemes lehet felnézni a Twitter csatornájára.
Ennyivel szerencsére véget is ért a szenvedésünk, visszatérhettünk a játékokhoz. Kaptunk egy trailert a Tunicból, majd beugrott Brendan Greene, alias Player Unknown, hogy a játékának újításairól beszéljen. Lesz itt falakon átugrálás, új fegyverek, új időjárásrendszer, új térképek és… sokak örömére végre foglalkoznak egy kicsit a szerverek teljesítményével.
Folytatódott a trailer áradat a Killing Floor 2: Summer Sideshow kiegészítőjével.
Ezután a show egy másik támogatója is kapott egy kis saját részt, a Microsoft, de igazából a lényegi dolgokat mind láthattuk a tegnapi Xbox konferencián. Újra beszéltek a Forza Motorsport 7-ről, a Sea of Thievesről és a The Last Nightról. Ezeknél sokkal érdekesebb volt, hogy foglalkoztak a Bohemia Interactive új játékával az Ylands-el, ami egy sandbox túlélő cím, amiben mi magunk is készíthetünk térképeket. Saját szerkesztője is lesz a játékon belül, ha már unjuk a Minecraftot akkor érdemes lehet kipróbálni.
Ez után következett egy exkluzív bejelentés, a Klei új játékáról. Ők csinálták például a Don't Starve-okat, most pedig elhozzák nekünk a Griftlands-et, ami egy sci-fi RPG és elég hangulatosnak néz ki!
A Ready at Dawntól újra bemutatták a Lone Echo-t, ami egy egyjátékos, VR-os, mozgásérzékelős játék, amiben a kezeinkkel mozgunk. Nagyon érdekes a koncepció, az űrben vagyunk, tehát nincs gravitáció, így ténylegesen a kezeinkkel el tudjuk lökni magunkat dolgokból, vagy elránthatjuk magunkat egy adott irányba. Ennek lesz a multis aréna része az Echo Arena, mi az Intelnek hála ingyenes lesz, és eléggé emlékeztetett engem az Ender's Game gyakorlótermére. Július 20-án érkezik mindkettő.
CliffyB sem hiányozhatott a showból, elmondta, hogy lesz a Lawbreakersből egy nyílt béta június 30-ától, és augusztus 8-án a végleges játék is befut PC-re és PS4-re, az ára pedig csak 30 dodó lesz. Akik szeretik a villámgyors aréna játékokat, azok imádni fogják, ez már most látszik.
Már nincs sok hátra a showból, kaptunk még egy trailert a WarGroove-ból és megmutatták a szerkesztőjét is, valamint megtekinthettünk egy átvezetőt a Shadow of Warból. Utóbbiban megismerkedhettünk Galadriel Pengéjével, hogy végre női karaktert is láthassunk a sok ork és troll után.
A show utolsó bejelentése kb. annyira félresikerült mint anno a PS4-es Final Fantasy VII-é anno, ahol már kb. a felújított változatot vártuk (ami azért később el is jött), de ehelyett megkaptuk a 20 éves változatot PS4-re, köszi.
Miután az MS Studiostól jött valaki, hogy felkonferálja az utolsó játékot, egy történelmi témájú teaser videóval nyitottunk, így egy pillanatra leestem a székről, hogy itt az új Age of Empires… de nem. Csak felújítják az elsőt, ami immár megy 4K-ban is. Hát… hurrá azt hiszem. (Age of Empires Definitive Edition néven kell majd keresni).






























