A Skyrim népszerűségének tetőpontján a texasi Rice magánegyetem angol tanszéke elindította Scandinavian Worlds: Old Norse Sagas and Skyrim című képzését, ahol tankönyvek helyett maga a játék adta a tananyagot. Most egy angol egyetem jelentette be, hogy alapképzést (BA) indít az e-sporthoz kapcsolódóan.
A Staffordshire University 2018 szeptemberében kezdi a 35 év alattiaknak elérhető kurzust, amin játékok segítségével tanulnak és tanítanak majd.
Ahogy az egyetem illetékes dékánja, Rachel Gowers elmondta, az e-sportban dolgozók 73 százaléka 35 év alatti, a cégek pedig olyan munkatársakat keresnek, akik értenek a számítógépekhez és vállalkozókedvűek. Az iparág elősegíti az új munkahelyek létrehozását, a képzés pedig az e-sport üzleti és kulturális jellemzőire helyezi a hangsúlyt, de a fejlesztőstúdióktól a rajongói közösségeken át a rendezvények lebonyolításáig mindent érintenek, illetve kitérnek majd a csalásokra is. Minden hallgató eljut egy e-sport arénába, a versenyzőknek pedig különböző ösztöndíjakat kínálnak.
Az egyetem kezdeményezése követi a játékfejlesztő cégeket tömörítő UKIE által tavaly lefektetett irányelveket, melyek értelmében a játékipar és a kormányzat együttműködik annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság vezető szerepet töltsön be az e-sport globális világában.
































