Shop menü

DUPLÁN FIZET, AKI APPLE PAYJEL FIZET?

Akár így is szólhatna a mondás, egy hibának hála. Az Apple Pay jól indított, de akadnak még gondok.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Duplán fizet, aki Apple Payjel fizet?

Múlthéten útnak indult az Apple Pay, és minden jel szerint hatalmas sikernek néz elébe, ám van még mit tenni a megfelelő működésért. Az Apple új fizetési megoldásának használata bizony nem minden esetben gondtalan, de rendkívül sokan vették már használatba.

Galéria megnyitása

Az NFC chipek megjelenésével az okostelefonok alkalmassá váltak a bankkártyák kiváltására, de ameddig a legnagyobb vállalatok nem állnak be a technológia mögé, addig nehezen tud egy ilyen újítás érvényesülni. Az androidos készülékgyártók java már egy ideje kínál olyan eszközt, ami NFC chippel is fel van vértezve, az Apple viszont mostanáig kivárt. A cupertinóiak múlthéten indították útnak az Apple Payt, ami úgy fest, hogy hasonlóan sikeres lehet, mint a vállalat legtöbb terméke.

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy pontosan mennyien használják már, de Tim Cook elmondása alapján a rajt után kereken 72 óra elteltével már nem kevesebb mint egy millió bankkártyát aktiváltak be a készüléktulajdonosok. A cégvezető erről az eredményről örömmel számolt be a Wall Street Journal Digits konferencián. Ez az adat egyébként kiváltképp annak tükrében igazán szép produkció, hogy a kiemelt három napban még csak és kizárólag az egy hónapja forgalomban levő iPhone 6 és az iPhone 6 Plus volt elérhető Apple Pay támogatással. Mostanra a szűk kör bővült az iPad Air 2, illetve az iPad mini 3 táblagépekkel, a jövő év elején pedig érkezik az Apple Watch is, mely szintén szolgál beépített NFC-vel, ezáltal használható lesz banki tranzakciós fizetések bonyolítására.

Galéria megnyitása

Látszólag tehát minden az Apple számára kedvezően alakul, de időközben egy eléggé furcsa problémára is fény derült. A fizetések nem minden esetben úgy zajlanak, ahogy annak menni kellene, előfordul ugyanis, hogy egymást követően kétszer kerül levonásra az adott tétel. Az ügyben egyelőre úgy fest, hogy csak egyetlen bank érintett, a Bank of America ügyfeleinek panaszai a Twitteren és a Redditen bukkantak fel. Azt még nem sikerült kideríteni a két félnek, hogy mégis kinek a rendszere lehet az esetekért felelős, de egyikük sem akarja magára vállalni a hibát, ami azért egy kicsit aggasztó. A Bank of America váltig állítja, hogy az Apple-höz kell fordulnia az érintett felhasználóknak, az Apple pedig azzal védekezik, hogy a Pay szolgáltatás az egyedi azonosító miatt biztos, hogy csak egyszeri fizetést tud indítani. Az ügy egyébként nem nevezhető vészesnek, mivel az ügyfelek nem különösebben kerülnek hátrányos helyzetbe, hiszen minden duplázott kifizetést kérdés nélkül visszatérít az említett bank.

Galéria megnyitása

Az Apple Pay az Egyesült Államokban kezdte meg a karrierjét, de idővel természetesen világszerte gyökeret ereszthet az új szolgáltatás. Az Apple ugyan tényleg sokat késett a konkurensekhez képest a mobilfizetéssel, most viszont gőzerővel próbálja terjeszteni, nagyon komolyan veszi az újfajta fizetési módot. Immáron több mint 500 különböző pénzintézettel és bank-, illetve hitelkártyagyártó vállalattal írt alá együttműködési megállapodást. Arról mostanáig nem szólt a fáma, hogy a Pay mikor terjedhet tovább Amerika határain kívülre, és az sem ismert, hogy merre fog egyáltalán elindulni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére