Dreadline – reszkess, ha jön a félelmetes kocka!

Az Irrational és a Harmonix ex-tagjai alapították az Eerie Canal stúdiót, melynek a Dreadline lesz az első játéka.

Dreadline – reszkess, ha jön a félelmetes kocka!

Az Eerie Canal stúdiót Bryn Bennett alapította, aki az Irrational Gamesnél és a Harmonixnál is főprogramozóként tevékenykedett. Hogy teljes legyen a csapat, mindkét cégtől csatlakozott hozzá még pár művész, akikkel ezelőtt a Freedom Force-on és a Rockband sorozaton dolgoztak együtt. Ezek után kissé meglepő, hogy első játékuk teljesen más jellegű lesz; a Dreadline egy csapat szörnyről szól, akik az időben utazva tömegkatasztrófák helyszíneire látogatnak, hogy megöljék azokat az embereket, akik ott amúgy is meghalnának. Az előzetesből már látszik, hogy egy véresen komolytalan játékról van szó, nehéz mosolygás nélkül végignézni, ahogy a farkasember, a múmia, a szellem és a gonosz kocka (nekem máris ő a kedvencem) boldogan szedik apró darabokra a Titanic utasait.

A Stúdió alapítója egy interjúban elmondta, hogy kitűzött céljuk az, hogy olyan kreatív, ötletes játékokat alkossanak, amelyek létrehozását a nagy stúdiók túl kockázatosnak találnák. "Tíz éve dolgozom a játékipar magas költségvetésű darabjain, és szeretnék végre egy olyan játékot készíteni, amely annyira őrült, hogy a nagy stúdiók a közelébe se mernének menni."

A Dreadline felülnézetes akció RPG lesz és jövőre jelenik meg PC-re.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward