- Az űrben, elhagyatottan.
A Mars bolygó régóta izgatja az emberiség fantáziáját. A „vörös bolygónak” is hívott égitest a nevét a római hadistenről kapta és közelsége miatt a legtöbb kutatás célpontja is. Találtak már rajta „mars-arcot” és „piramisokat” is, ami persze az idegen civilizációkról szóló történeteknek, összeesküvés-elméleteknek újabb löketet adott. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekünk is ki kellett hevernünk azt az 1938-as, H.G. Wells Világok Harca című könyvéből készült rádiójátékot, amit az akkori CBS rádió hallgatói nagyon is komolyan vettek, és hatására Amerika szerte pánik tört ki. Ennél megmosolyogtatóbb a magyar tudósokhoz köthető marslakó-legenda is, ami pletykák, állítólagos interjúk és a tipikus magyar akcentus körül alakult ki. A játék szerint viszont egy komplex űrbázis lebeg a Mars mellett és valami történt. A feladatunk pont az lesz, hogy válaszokat találjunk a kínzó kérdésekre, hiszen a bázison lebegve kezdjük a kalandot és fogalmunk sincs semmiről.
Harcoljunk?
Séta, vagyis nulla gravitációs lebegő szimulátornak ugyan nem mondanám a játékot, de már az elején döntenünk kell, hogy kizárólag a történetre vagyunk csak kíváncsiak, vagy ellenségeket és egy kis izgalmat is kérünk a játékmenetbe. Ez az Engage vagy Explore mód és az előbbi sem lesz túl nehéz, csak épp harcolnunk kell időnként az űr pisztoly/géppisztolyunkkal. A beállításokról ritkán esik szó a tesztekben, de a játékbeli mozgáson látszik, hogy eredetileg VR-ra fókuszáltak a fejlesztők. Ha monitor előtt üldögélünk, akkor nagyon hasznos az egér érzékenység maximumra húzása, ami bármely más FPS nézető játéknál szörnyű lenne, de itt alapkövetelmény, mert nehézkesen forgunk körbe még így is.
Túl nagy a csend
És hogy milyen bejárni az űrállomás különböző moduljait? Nem ez lesz életünk speedrun vagy adrenalin fröccs élménye, a hangsúly inkább a felfedezésen van. Ajtókat fogunk nyitogatni, kulcsot keresünk, jelszavakat jegyzünk meg (4786) és ha azt a módot választottuk, akkor lövöldözünk is. Nem marslakókra vagy egyéb egzotikus förmedvényekre, hanem a bázis automatizált robot drónjaira és berendezéseire. Ha pedig ez sem segít, akkor menekülünk és bujkálunk. Mivel az Engage módot választottam, így aki a másikkal vág neki, ezt a részét nem fogja érzékelni, de javaslom a harcos utat ugyanis a játék jóindulatú eufemizmussal mondva is lassú és monoton. Raáadásul a készítők nagyon komolyan vették a kihaltságot, nincsen háttérzene, és minimális a zaj is. Néhol gépek duruzsolnak, halljuk az ajtók nyitódását, a lövések hangját és ha valami a falnak ütődik azt is. Lehet virtuális valóságban lebegve és navigálva ez más élmény, de monitor előtt kevés.
Érdekesség, hogy a játék atmoszferikus zenéjét nem más jegyzi, mint a finn metál banda, a HIM énekese, Ville Valo.
A nyitóképernyőnél azt kell mondjam, nagyon ráérzett a hátborzongató alaphangra, de a játékon belül nagyon ritkán jönnek ezek a zenei betétek és hangeffektek. És akkor is egy rövid vagy egy kb. 15-20 másodperces zenét játszik a játék 2-3 percen át, ami monotonná válik, mert hallani, hogy ugyanazt ismételgeti harci zene vagy épp aláfestő gyanánt. Nagy zenei név ide vagy oda, a játék ezen része kissé szétcsúszott. Bugba egyszer futottam csak bele, eltűnt egy fegyverem, ami kulcsfontosságú volt az adott feladathoz (a csavarkulcs), de egy visszatöltés megoldotta a problémámat.
Lépésenként előre
A termeken, folyosókon, hangárokon átlebegve időnként trükkös termeket találunk (lézercsapdák, szélturbina), és minden fejezetnek megvan a maga aprósága, ami továbbvisz egy gondolatnyival a történetben, de napló részletekre, videókra vagy hasonlóra ne számítsunk. Azaz flashback vagy látomásszerű, fura átvezetőre mégis, de az is csak a kérdések számát növeli. Szórakoztató apróságok is megtörik a monotonitást néha, folyosókon lebegő rádió, plüssmackó és egyéb játékok is elénk sodródhatnak (amit a nagy semmiben már értékel a játékos). Kosárpalánkot is találhatunk az űrállomáson, és őszintén bevallom, ez még mindig nem az én sportom. Földi körülmények között is elég nehéz, de nulla gravitációban, egy kissé balra húzó labdát a gyűrűn átpasszírozni jó 10 percembe telt. És még achievement se járt érte! Pedig a játék készítői helyében ennyivel minimum megjutalmaztam volna ezt a teszter-próbáló hőstettet.
Az alapötletet jónak tartom, de ez VR szint. Ez alatt pedig azt értem, hogy nagyon ritka az a virtuális környezetbe készített játék, ami hangulatban, történetben és megvalósításban is azt a színvonalat hozná, mint amit egy igazán jól sikerült független, vagy nagy kiadós játék ad PC-re. A grafika is virtuális szemüvegekre értve állja meg a helyét, a monitor előtt ettől senki nem fog elájulni. A legnagyobb bajom azonban a sok rohangálásos (oké, lebegős) rész volt, amit a harcok és a néha felcsendülő zene is csak alig tudott izgalmassá tenni. És mit juttatott az eszembe ez az üresség? Michael Moorcock, A fekete folyosó című könyvének kezdő sorait:
„Az űr végtelen. Sötét. Közönyös. A csillagok elenyészőn csekély tereket töltenek ki benne. Kis nyájakba tömörülve, néhány billió itt. Néhány billió amott. Az űr nem fenyeget. Az űr nem vigasztal. Az űr az idő és az anyag hiánya.”
(És a szórakozásé is…)
