Több újfajta közvetítési móddal is készül a Valve a legnagyobb Dota 2 versenyre, a The International idei kiadására. Ezek közül az egyik a Newcomers' Broadcast, melyet kifejezetten azoknak szánnak a szervezők, akik újak a Dota 2, vagy éppen a MOBA-játékok világában, de meg szeretnék érteni, mi is történik a képernyőn. Ezen kívül azok számára is hasznos lehet, akik ugyan ismerik a játékot, de a professzionális szintet nem feltétlenül értik még. Számukra olyan kommentárt és olyan elemzést biztosít ez a stream, mely segíthet átlátni a helyzetet.
Szintén újdonság a Spoiler-Free DVR. Ez tulajdonképpen azoknak szól, akik napközben dolgoznak, vagy nem érnek rá megtekinteni a meccseket, de például a nap végén, vagy egy másik időpontban bepótolnák azokat. A Spoiler-Free DVR keretein belül az adott nap összes meccsét meg lehet nézni egyben, megállítás és visszatekerési lehetőségekkel, és persze az adott napi eredményekből semmit nem árul el előre a felvétel.
Végül pedig érkezik az International Multicast, ami egy nagy összefoglaló az adott nap eseményeiből, benne a legérdekesebb pickekkel, a legszebb mozdulatokkal, a legizgalmasabb pillanatokkal, kommentárral és elemzéssel.
Ezzel párhuzamosan a verseny összdíjazása már 10,4 millió dollárnál jár, köszönhetően a játékosoknak, akik a Valve által alapnak beadott 1,6 millió dollárt idáig tolták fel a compendiumok megvásárlásával. Ezzel az idei The International a legnagyobb pénzdíjas verseny az eSportok történetében. A Valve közzé tette, hogyan fog eloszlani a pénz a helyezettek között: az elsőnek 4,8 millió, a másodiknak 1,4 millió, a harmadiknak pedig 993 ezer dollár jár a jelenlegi állás szerint, de természetesen ezek még növekednek majd, hiszen továbbra is lehet kapni a compendiumot.































