Shop menü

DÖNTÖTT AZ EU ARRÓL, HOGY MÁR A REPÜLŐKRE IS LEHESSEN 5G-T VINNI

Mobilinternetezni és telefonálni is lehet majd, legalábbis abban az esetben, ha élnek a vállalatok az új hálózati lehetőségekkel, melyeknek most az Európai Bizottság zöld utat adott.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Döntött az EU arról, hogy már a repülőkre is lehessen 5G-t vinni

Az, hogy a repülőgépeken kényelemesen lehessen internetezni, a mai napig nem egy hétköznapi dolog. Azonban egyre többen próbálnak azért tenni, hogy ez megváltozhasson. Nem is olyan régen volt, hogy a SpaceX Starlink szolgáltatása kapcsán számolhattunk be arról, hogy jön a repülőkre pakolható variánsa. Most pedig az EB lépett abba az irányba, hogy ez megvalósítható legyen.

Az Európai Bizottság megnyitotta a kaput az Európában aktív légitársaságok előtt, hogy a repülőgépeiket felkészíthessék az 5G kapcsolódásra. Ennek az elsődleges és egyik elmaradhatatlan pontja volt, hogy a döntéshozóknak meg kellett szavaznia, hogy bizonyos hálózati frekvenciatartományokat direkt elkülönítenek a repülés közbeni 5G kapcsolódás biztosítására.

Galéria megnyitása

A közleményben szó van arról is, hogy a „korábbi mobil technológiai generációk” is érintettek. Azt azonban a hivatalos közlemény nem fejti ki, hogy itt pontosan miről is van szó. Nagy valószínűség szerint a 4G LTE-re utal a szövegrész, de ezt konkrétan nem nevezi meg. Persze nem is ez a fontos, hanem az, hogy ezáltal az utasok számára elérhető lesz egy olyan hálózati kapcsolat, amit kihasználva gyors internetelérésre és telefonálásra, üzenetküldésre nyílik lehetőségük.

„Az 5G egy olyan technológia, ami számos innovatív szolgáltatás számára biztosíthat megfelelő hátteret, és ezzel a felhasználóknak, valamint a vállalkozásoknak is jót tehet Európában” – jelentette ki Thierry Breton, az Európai Bizottság tagja. „Az égben sem lesznek már korlátok, amikor az embereknek rendkívül gyors és nagy kapacitással rendelkező hálózati kapcsolatot kell biztosítani.” A bejelentésben nagy szavakból nem volt hiány, de túl sok konkrétumot sajnos egyelőre nem tudhattunk meg.

Azt sem lehet jelenleg tudni, hogy mikorra készülhet el az első ilyen 5G szolgáltatás, de mindenképpen szeretné azt elérni az EU, hogy az okostelefonokon a „repülőgépes mód” a múlté lehessen a légi közlekedésben. Bár az igazsághoz ezen a ponton hozzá kell azt tennünk, hogy egyébként már meglehetősen régóta nem szerepel a hivatalos előírásokban, hogy a mobilokat a repülős módba kellene váltani a repülés biztonságának garantálása érdekében. Az EU még 2014-ben változtatott ezen a téren.

Visszatérve a mostani hírre, annyi részletet lehet tudni a döntés technológiai oldaláról, hogy maguk a repülők a 4,2 és 4,4 GHz közötti frekvenciatartományban kaptak egy szeletet az 5G hálózati elérés biztosításra. A mobiltelefonok pedig az 5 GHz-es spektrumot tudják majd kihasználni a repülőgépek fedélzetén elhelyezett kisebb méretű cellákhoz való kapcsolódás során.

Galéria megnyitása

A légiközlekedés és az 5G közötti viszony nem mindenhol ennyire jó. Az Egyesült Államokban például kifejezetten aggodalmukat fejezték ki a vállalatok a repülőterekhez közel elhelyezett 5G antennák miatt. De azt hozzá kell tenni, hogy a technológiai háttere ennek sokkal messzebbre vezet. Az USA-ban is abból volt a feszültség a felek között, hogy veszélyesnek ítélték a használt frekvenciatartományokat. Szóval a kulcs ebben van. és az Európai Bizottság is arra hegyezte ki a hírt, hogy a spektrumokról sikerült megegyezni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére