A Huawei számára nagyon nehéz időszak ez, és nem a koronavírus az, ami leginkább feladja a leckét a cégnek, hanem az, hogy az Egyesült Államok tavaly május óta minden erejével azon van, hogy ellehetetlenítse a működését. Végleges tiltási intézkedést a Huawei ellen egyébként érdekes módon továbbra sem hoztak, jelenleg úgy fest, hogy csak az eddigi korlátozás lett meghosszabbítva.

Több vállalat is érintett abban az ügyben, ami immáron egy éve folyamatosan húzódik, de a Huawei a legnagyobb, ezért irányul rá a média figyelme. A telekommunikációs cég tavaly azzal az indokkal tette tiltólistára az amerikai vezetés, élén Donald Trumppal, hogy ezzel ellehetetlenítse az amerikai termékekhez való hozzáférését, és így gyakorlatilag a működését akadályozza. Az érintett hatóságok azóta negyedévente meghosszabbították az ügy vizsgálatát, egészen eddig. Most Donald Trump azt jelentette be, hogy a következő egy évben is marad az a helyzet, ami most.

„A fenyegetés továbbra is szokatlan és rendkívüli veszélyt jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és gazdaságára. Ezért a 2019. május 15-én kihirdetett nemzeti vészhelyzetnek 2020. május 15-től is hatályban kell maradnia.” – hangoztatta az amerikai elnök a friss bejelentésében.

Galéria megnyitása

A Huawei az okostelefonok és a hálózati berendezések terén is gazdagon alkalmazott korábban amerikai fejlesztéseket, de most úgy próbál helytállni, hogy ezekről a lehetőségeihez mérten lemond. (Halkan jegyezzük meg azt, hogy valójában egyébként a Huawei P40 szériában is vannak még egyébként kisebb komponensek, amelyek Amerikához köthetőek.) Eddig a cégnek még nem esett vissza drasztikusan a forgalma, de folyamatosan zsugorodik a piaci részesedése. És nehéz azt megtippelni, hogyan alakul majd a sorsa hosszútávon.

Az Egyesült Államok korábban lehetőséget biztosított arra, hogy a Huawei partnerei kérvényezhessék a különleges kereskedelmi engedély kiadását, amit rendszeresen felülbírálnak az illetékesek a későbbiekben. Ez már több hónapja volt, és bár néhány cégről kiderült, hogy megkapta az engedélyt, túl sok információ erről hivatalosan továbbra sincs. Azt sem lehet tudni pontosan, hogy minden kérésről született-e mostanra döntés, vagy a szakemberek még mindig dolgoznak az ügyön. A Microsoft zöld utat kapott, és a Google is adott be kérvényt, de arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy a keresőóriás esetében milyen eredménnyel járt az elbírálás.

Egyébként sokan gondolják úgy, hogy Donald Trump csak a Kínával folytatott kereskedelmi háborúban használja fegyverként a Huawei és más cégek elleni szigorú korlátozásokat. Ami nem teljesen alaptalan abból kiindulva, hogy konkrét bizonyítékokat tényleg nem mutatott még fel a Huawei ellen az Egyesült Államok. Egyelőre csak annyi történt ezen a fronton, hogy megvádolta a kínai céget az illetékes hatóság azzal, hogy a hálózati eszközeiben (és nem a mobiltelefonjaiban!) olyan hátsó ajtót rejtett el, amit ki tud használni, és ezen keresztül személyes adatokhoz férhet hozzá.

A Huawei nem tétlenkedett az elmúlt egy évben, és mindent megtett azért, hogy megoldja az amerikai termékektől való függetlenedést. Ennek pedig a felhasználók leginkább a szoftveres oldalon láthatják az eredményét. A Google Mobile Services szép lassan lekopott a Huawei és Honor készülékekről, a helyébe pedig a HMS lépett, ami dinamikusan fejlődik. Valamint a cég lerántotta a leplet a Harmony OS rendszerről, ami egyszer a jövőben talán képes lesz kiváltani az Androidot, de egyelőre leginkább televíziókon fut.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2020. máj. 15. 9:04
#3

A Kínaiakat nem szabad lebecsülni soha, nem szentek ők sem, ha kémkedni akarnak simán megteszik, a backdoorok is biztosan léteznek, csak éppen hülyék volnának kiadni az infókat a világnak. Előbb-utóbb eljutunk oda, hogy a Kínában a bergyártás miatt akkora hatalomra tesznek szert, amivel már számolni kell a világnak. Mai napig van hidegháború, globális rakétafenyegetettség főleg Kína, Észak-Korea miatt. Nem szent itt senki sem, mindenki a bolygó uralmára törekszik, csak az emberiségnek nem szabadna elfelejteni, hogy ez a bolygó nem az övék és soha nem is volt, lesz az.

ljs
ljs
2020. máj. 16. 10:44

@nanotek "Előbb-utóbb eljutunk oda..." nekem úgy tűnik, hogy már évek óta ott vagyunk.

"az emberiségnek nem szabad elfelejteni..." tehát Douglas Adams nem csak kitalálta azt, amit leírt? :-)

tomchee
tomchee
2020. máj. 14. 16:38
#2

Amíg ezt a bohóc kinem kerül a fehér házból, addig úgy sem lesz semmi tiltás leszedve. Amire meg kikerül a fehérházból, meg már úgy is teljesen függetleníti magát a huawei

nanotek
nanotek
2020. máj. 15. 11:41

@tomchee  A szilícium felügyelete, adása, vétele az Amcsikhoz köthető, ha ők aztmondják, hogy márpedig a Hüvely nem kap több ostyát, akkor bizony nem kap. Nincs alternatíva, hogy majd veszünk a sarki Grocery-ben. Ha valami ilyesmi bekövetkezik, akkor csak úgy tudják ezt kalap alá hozni, ha elkezdenek Amerikába Off-shore cégeket nyitni és azokon keresztül berendelik az árut és Kínába valahogy átmalmozzák, de az Amcsikat ezzel a módszerrel át nem basszák. Figyelnek ők már erre szerintem. A Kínaiak kezdik kinőni a nyugatot és ez bassza a legjobban a csőrüket... Ezek a korlátozások ezt hivatott egy kicsit lassítani.

Antantenusz
Antantenusz
2020. máj. 14. 16:34
#1

Kíváncsivan várom jónéhány hónapja a bizonyítékokat, hogy a H hátsó ajtót rejtet a termékeibe. Miért nem mutatták be, ha van ilyen?

Arra is kíváncsi vagyok, hol tart az az eljárás, amelyet a H indított a zusa ellen, miszerint az gátolja a szabad kereskedelmet, illetve protekcionista gazdaságpolitikát folytat.

lesliel
lesliel
2020. máj. 17. 3:34

@brroland kösz

Vissza az oldal tetejére