Egy új technológiát kifejleszteni, gyártani, piacra vinni mindig nagyon sok pénzbe kerül, és az okostelefonok ágazatában sincs ez másként. A Huawei egyik kiemelt szakembere a napokban elárulta, hogy hiába kerül elképesztően sokba a Mate Xs a vásárlók számára, valójában vesztéseges a vállalatnak. Ráadásul nem is kicsi összeget bukik a szérián a cég.

Yu Chengdong a napokban azt nyilatkozta, hogy a csillagászati áron kínált Mate Xs nem azért kerül olyan sokba, mert a Huawei szeretne nyerészkedni az úttörő kütyüre éhező vásárlókon, hanem azért, mert valóban drága előállítani – arról nem beszélve, hogy nagyon sokba került a fejlesztése. A Huawei Technologies konzumer ágazatának üzleti csoportját vezető szakember elárulta még azt is, hogy a Mate Xs februári indulása óta 60-70 millió dollár körüli mínuszt „termelt” a termék.

Galéria megnyitása

Tehát annak ellenére, hogy hazánkban például majdnem egy millió forintba kerül a Mate Xs, nemhogy profitot nem hoz, még inkább óriási kiesét halmoz fel a Huawei pénzügyi eredményeiben. Persze más régiókban kicsit olcsóbb a mobil, Kínában például átszámítva „csak” 2400 dolláros összeget kóstál, de legyen szó bármelyik nemzetközi piacról, ez a jelenleg kapható legdrágább mobil, ami nem az egzotikus anyaghasználata miatt kerül sokba.

Azt megtippelni is lehetetlen, hogy a fenti információ fényében a teljes hajtogatható dizájn megalkotása eddig mennyi pénzt emészthetett fel összesen. Hiszen a Mate Xs nem az első készüléke a Huawei-nek, hanem már a második, és az elsővel, a Mate X modellel még nagyon sok járulékos probléma volt.

A Mate X tavaly az MWC keretében mutatkozott be, és bár az újságírók már akkor kézbe vehették a terméket, a forgalmazás elindítására sokáig kellett várni. Eredetileg 2019 nyarán debütált volna a Mate X, de a cég úgy döntött, hogy inkább eltolja az indulást. A Huawei végig azt hangoztatta, hogy nincs konstrukciós hibája a mobilnak, de azért néhány dolog átalakítását követően került bevetésre a mobil tavaly ősszel.

Galéria megnyitása

Azt nem lehet tudni, hogy a Samsung esetében mi a helyzet ugyanezen a fronton. Talán a dél-koreaiak csendben benyelik a presztizsharc miatt keletkező veszteséget, és úgy tudnak még olcsóbb hajtogatós eszközöket értékesíteni. És az mindenképpen jól jön a számukra, ha a megjelenítőket házon belül tudják előállítani.

A Motorolának van még hajtogatható okostelefonja kereskedelmi forgalomban, és a Huawei által elhintett információk alapján ott sem igazán szorul extra magyarázatra az árazás. Sok kritika érte a Motorolát azért, mert a Razr nem csúcshardvert kapott, de valószínűleg azért hozta meg ezt a döntést a márka, mert kompromisszumot kellett kötnie a spórolás jegyében.

Azt nem lehet tudni, hogy a Huawei miként viszonyul a továbbiakban a hajtogatható megoldásoknak a fejlesztéséhez, ugyanis a vállalatnak most nagyon megfontoltan kell előre haladnia. A koronavírus járvány eddig a Huawei számára jelenti a legnagyobb csapást, és a vállalat a Google Mobile Services csomag elvesztése miatt egyébként is nagyon nehéz időszakot él át. Nem mutatja kifelé a cég, de egyértelműen óriási válságban van. Korábban lehetett pletykákat hallani arról, hogy készülhet újabb hajtogatható Huawei, de nem lenne meglepő, ha erről a tervről lemondana.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2020. ápr. 20. 15:17
#5

Már majdnem megsajnáltam szegény Huawei-t, hogy ebből a készülékből lett 60-70M USD vesztesége. ;) Aztán úgy voltam vele, hogy majd máshonnan beszedik ezt az összeget. Szóval nem sajnálom őket. ;)

tomchee
tomchee
2020. ápr. 20. 4:55
#4

Erre most mit mondjak? 
Helyes! :D

Antantenusz
Antantenusz
2020. ápr. 19. 0:57
#3

A telefonok egyre  nagyobbak, mert egyre több mindent akarunk velük elvégezni, amit segít a nagyobb képernyő - amit viszont macerás hordozni.No de ha összehajtható lene szokásos telefonüzem közben, meg zsebredugáskor, akkor rögvest  kezelhetőbb méretű lenne - ez a háttere a hajtogatós mobilnak.

Simán van, lenne létjogosultsága.

fszkivan
fszkivan
2020. ápr. 19. 10:57

@Antantenusz  Amellett az apróság mellett mindenki szívesen elsiklik, hogy a HW térfogata ettől nem csökken. Persze fantasztikus dolog kihajtva a nagyobb kijelző, de a zsebedben nem fog kényelmesebben elférni az a nagy bumszli. Arról nem beszélve, hogy a 2in1 eszközök a mai napig nem tarolták le a piacot a notebookok között sem, szóval eléggé kérdőjeles az a létjogosultság.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. ápr. 18. 15:03
#2

Ki gondolta volna, hogy ha egy nem létező igényt akarnak kielégíteni - ami ráadásul még ostobaság is - akkor az masszivan veszteséges lesz... mik vannak...

Talán olyan embereket kéne tenni a vezető poziciokba, akiknek van némi eszük is. Lehet haveri kapcsolatok helyet, inkább egy iq tesztet kéne kitöltetni a jelentkezőkkel, azt akkor az efféle förmedvények még csak gondolati sikon se jelennének meg...

Lehet várni, ahogy a sok hajtogathato szart kergető idióta, hogy fogja sorban bejelntgetni, hogy hát ez nem jött be... persze már ameiknek legalább van annyi vér a pucájában, hogy beismerje, és nem szép csöndbe - mint szar a fűben - fog lapítani, és benyeli a veszteséget. A samu valószínű utóbbi lesz...

KikiGames
KikiGames
2020. ápr. 18. 12:56
#1

Nagyon nem tud meghatni. Rajtuk meg a Samsung-on kívül mindenki tudja hogy ez pénzkidobás.

fszkivan
fszkivan
2020. ápr. 18. 21:47

@szbalazs  Te véletlen nem BiroAndras néven szoktál itt írogatni? Ugyanaz a nyakatekert és minden valóságot nélkülöző gondolatmenet.

Vissza az oldal tetejére