Az elmúlt 1,5 évben a rendszerchipek körül óriási volt a mozgolódás, a piac részben beszűkült, részben pedig megnyílt. Az 5G szempontjából nagyon pozitív volt a fejlődés, a szereplőknek a száma azonban redukálódott, vagy legalábbis a kisebbeknek vékonyabb szelet jutott.
A Counterpoint arra vonatkozóan nem közölt információkat, hogy a különböző rendszerchipekből mennyi talált gazdára. Csak az arányokat vázolta fel a vállalat, ahogy azt általában láthatjuk tőle. Fontos, hogy ez a statisztika az okostelefonokba kerülő rendszerchipekre vonatkozik. És az IDC korábbi eredményeiből nagyjából lehet azt tudni, hogy ez több mint 310 millió készüléket érintő piac volt a szóban forgó negyedévben.
A MediaTek főleg az okostelefonokba kerülő rendszerchipeknek köszönhetően tudott elképesztően jó szereplést felmutatni. Az ilyen lapkák frontján 43 százalékos a piaci részesedése a legutóbbi adatok alapján. Egy évvel ezelőtt volt az, hogy először megközelítette a Qualcommot, és mostanra pedig nagyon masszív előnyt is ki tudott építeni a rendszerchipjeivel. Különösen nagy volt a kereslet az olcsóbb Dimensity rendszerchipek iránt, viszont fontos része a cég portfóliójának a 4G LTE modemes felhozatal is. Nem csoda, hogy ilyen újdonságot is mutatott be az elmúlt negyedév során.
A legnagyobb rivális Qualcomm nemcsak azért szorult vissza, mert kevesebb megrendelést kapott, hanem azért is, mert a megrendeléseket nem tudta teljesíteni időben. Több rendszerchipje esetében is rossz volt a kihozatali aránya. Neki 24%-os piaci rész jutott, ami igazából nem sokkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi eredmény, hiszen tavaly ilyenkor 28%-kal rendelkezett.
Az Apple a harmadik helyet csípte el, ugyanúgy, mint egy évvel korábban, és a leszállított lapkák mennyisége is ugyanolyan piaci részesedés elérésére volt elegendő. Az iPhone 12 nagyon jó szereplés mutatott be, de a piac is növekedett, így maradt a szint végül azonos. Búslakodni az Apple biztosan nem fog, ez a verseny a számára igazából eléggé irreleváns, hiszen ő nem csak a chipekben gondolkodik, hanem a kész termékekben.
A negyedik helyet megszerző UNISOC lényegében berobbant a toplistára. Korábban még a Samsung és a Huawei (HiSilicon) is megelőzte, most azonban ezek már lemaradtak a kínai alakulat mögött. Egyre több költséghatékony, 4G LTE képes mobil épül a vállalat fejlesztéseire, és könnyen lehet, hogy a MediaTeknek és a Qualcommnak érdemes lenne szemmel tartani az UNISOC ténykedését, mert már 9%-os a része, ami egyáltalán nem elhanyagolható. Olcsó Honor, Realme és Motorola készülékekbe is el tudott jutni. Főleg Kínában használják.
A Samsung látványosan visszavett az Exynos rendszerchipeknek a használatából, a jelek szerint inkább bérgyártja és vásárolja ezeket a lapkákat a partnereitől, minthogy magának fejlesszen. A 12 százalékos piaci része ebből eredően egészen 7 százalékig olvadt, miközben azért a felsőkategóirás eszközökben azért még fix helye van ezeknek.
A toplistás hatosban a Huawei, illetve a HiSilicon lett az utolsó, miközben tavaly ilyenkor még a harmadik poszton állt. Mivel lényegben ellehetetlenítették a chipgyártását, így ez nem is csoda. Már csak a meglévő készletekkel dolgozik a vállalat, nem tud újabb szállítmányokra szert tenni. 16-ról mindössze 3 százalékra esett vissza, és jó esély van arra, hogy egy év múlva ebben a kimutatásban már nem fog szerepelni.
Azt is megnézte a Counterpoint Research, hogy mi a helyzet az 5G terén, és ezen a fronton még a Qualcomm az úr, méghozzá eléggé magabiztosan viszi a prímet. Az 5G modemeknek az 55 százaléka az ő nevéhez köthető, miközben a MediaTek csak 30 százalékos eredmény tudott elérni. A Samsungot jegyzi még külön a felmérés 10 százalékos résszel. Az egyéb kategóriának az 5 százalékát pedig jelentős részben a Huawei teszi ki, ezt látatlanban is meg lehet mondani.
Itt a Qualcomm úgy tudott nagy fölénnyel elsőként befutni, hogy ugyebár az Apple számára is tőle mennek az 5G modemek. A Snapdragon X60 lapkát használja az iPhone-okban a cupertinói alakulat más lehetőség híján. És az 5G-s mobileladásoknak pedig nagy részét teszik ki az iPhone 12 széria tagjai, amelyek már kizárólag 5G-vel elérhetőek, sőt mi több, még a mmWave támogatást is biztosítják.


































