- Act now, regret later!
A hibrid játékok esetében, a jól sikerültek emlékeztetnek azokra az általában sikeres elődökre, amelyekből elemeket emeltek át a készítők – rossz esetben viszont olcsó utánzatnak, erőltetett, divathullámokat követő másolatnak tűnik a végeredmény. A Disciples: Liberation úgy tűnik elég sok téren kockáztat, ugyanis a taktikai szerepjátékok és a fantasy alapvetések között újat mutatni, valljuk be, nem egyszerű feladat.
A Heroes of Might and Magic, King’s Bounty, Age of Wonders vonalon adott egy nagy térkép, városok, hősi és egyéb egységek, küldetések, valamint adott esetben egy jó történetszál is. Ebből összelegózva jött össze a Disciples: Liberation, ami sok szempontból ismerős lesz, de mégis színvonalasan prezentálja azt, amitől ha egyedi nem is, de sajátosan önmaga marad.
Zsoldos vagy hős?
A főszereplőnk Avyanna, aki olyan mágikus (mások szemében szentségtelen) képességek birtokában van, melyek először elszakították a családjától, majd elvezették oda, ahol azt is megtudhatta milyen sorsot szántak neki a sors a hatalmasok játszmáiban. Nevendaar világán járunk, amely az istenek körüli zűrzavarban 4 frakcióra bomlott. Csak rajtunk múlik, hogy az istenfélő Birodalom, az elfek, az élőholtak vagy a démonok frakcióját tekintjük szövetségesnek, de még ennél is kicsit több beszólásunk van az eseményekbe.
Történetorientált RPG-hez méltóan a párbeszédek során döntéseket hozunk, különféle reakciók közül választunk (pl. támogató, agresszív, kaotikus, hazug) ami a készítők ígérete szerint komoly befolyással bír a játékmenetre, a történetszálra és a végkimenetelre is – de nem kell egészen addig várni. Megúszhatunk harcokat, szövetségeseket szerezhetünk (vagy vághatunk le) és, habár szűk keretek között, de karakterünk jellemét is kijátszhatjuk az adott helyzetek, döntések, reakciók során.
A játék figyelmeztet azonban, hogy a dark-fantasy beütés nem véletlen. Számítsunk rá, hogy a jó szándék, a kedvesség vagy a segítőkészség nem mindig jár jutalommal.
Ez hamar bebizonyosodott, mikor is az első utamba akadó szerencsétlen azt kérte, hogy szabadítsam meg az őt kiszipolyozó adószedőtől és a birtokát kifosztó lázadóktól. Jótét lélekként kiosztottam a megfelelő büntetést mindkét gonosznak, majd a mikor jutalmat várva visszatértem, csak egy hullát találtam egy üzenettel – olyanokba kötöttem bele, akikbe nem kellett volna és a küldetést adó szerencsétlen itta meg a levét.
Ez csak egy példa, de az jó dolog, hogy küldetésekben nem lesz hiány – csontokat gyűjthetünk egy legyengült csontgólemnek, megkereshetjük egy banshee elveszett hangját, rendet vághatunk lázadók, szakadár lovagok között, de ereklyéket is gyűjthetünk a helyi templom főpapjának megbízásából. A lényeg, hogy az esetek egy részben az egyik vagy a másik frakciónak dolgozunk, de ha XP-t és lootot akarunk, akkor valamelyiküket támogatnunk kell.
Rétestésztaként elnyúló harc
A világban járva néha párbeszéddel és ottani ügyeskedéssel intézzük el a dolgokat, az esetek nagy részében azonban kenyértörésre kerül a sor, csapataink felsorakoznak és indulhat a körökre osztott stratégiai harc, amiben a helyezkedés, a képességek, varázslatok időzítése nagyon sokat számítanak.
Egységekből pedig nem lesz hiány, mivel minden frakció 4-5 féle harcossal bír, emellett speciális mágikus hatalommal bíró egységeket is felbérelhetünk (Mages Guild), őket pedig a térképen talált és besorozott speciális egységek pl. Bone Golem vagy a companionnak hívott hős karakterek teszik még színesebbé.
A harc során három féle akció pontot kapunk és ebből kell gazdálkodnunk, manővereket terveznünk. Mozgásra, képességekre külön kapunk pontokat (kék és vörös), de emellett általános, bármire felhasználható (sárga) pontokból is kiegészíthetjük bármelyik oldalt.
Az adott körben el nem használt pontoknak is jelentősége van: gyógyítanak, plusz kezdeményezést adnak a következő körre vagy épp védelmet kapunk attól függően, hogy a 3 közül melyikből maradt. Jó taktika lehet tehát az is, ha egy egységünk sok sebzést kapott a körben, hogy nem moccanunk vele és minden pontját gyógyításra és védelemre „költjük”.
Emellett csapdát állíthatunk például azáltal, hogy rést hagyunk a védelmi vonalunkon, majd a belépő egységet körbevesszük – a játékban ugyanis van bekerítés (flanking), amire az ellenség is törekszik. A taktika része a frontline, backline rendszer is, ami azt jelenti, hogy a csatatéren levő egységek aktív résztvevői az összecsapásnak, a háttérben azonban támogatóként (és speciális képességeket aktivizálva) ugyanúgy egységek vesznek részt a harcban, de ők nem támadhatóak.
Egy háttérből gyógyító, védelmet adó vagy az ellenséget méreggel, varázslatokkal megszóró passzív egység sokat számít, ezért érdemes itt is átgondolni kikkel állunk fel a következő ütközetben. A játék egyik gyenge pontja viszont pont a sok egységet mozgató, hosszan animált képességeket használó, elhúzódó harcokból ered, ezért érdemes már a kezdetekben az egységek mozgásának sebességét 200%-ra húzni az optionsban – így is néha unatkozni fogunk.
A nagyvilág
Ugyan a HoMM-hoz hasonló városfejlesztést nem kapunk, de mégiscsak lesz egy bázisunk, ahol a felszerelésünket, varázslatainkat, nyersanyagainkat menedzselhetjük. Yllian a legendás város lesz az otthonunk, itt beszélhetjük meg terveinket társainkkal, építhetünk különféle fejlesztéseket, toborozhatunk új egységeket – főhadiszállásunk pedig titkokat is rejt melyekre idővel derül majd fény. Csoportunk companion (értsd: mellék-főhős) tagjaival itt cseveghetünk, de az ő küldetéseik is fontos részét fogják képezni a játékmenetnek, hasonlóan mint mondjuk a Mass Effect loyalty küldetések.
Minden nagy térkép egy országot, birodalmat (vagy küldetés helyszínt) jelent és ezen belül erőforrásokat jelző épületeket (pl. bánya, fűrészmalom) foglalhatunk el, küldetéseket vehetünk fel és a fő célunkat is itt kergetjük majd, szövetségeseket igyekszünk megnyerni magunknak – aztán, hogy mi lesz ebből, az sok tényezős képlet.
Ezen kívül dungeonokat találhatunk szép számban, amik extra lootot vagy épp újabb küldetéseket jelentenek. Dicséret illeti emellett a készítőket, hogy a térképek változatosságára nem lehet panasz és igyekeztek egy kicsit zsúfolt, de izgalmas, érdekes és hangulatos területeket tervezni a kalandozáshoz.
A történet meglehetősen egyszerűen indul, zsoldosként feladatot kapunk, de elég hamar beleszól a sors, miszerint kiválasztottak vagyunk (de ez sem biztos) és ahogy kell, egész birodalmak, világvallások és istenek keverednek bele a szövevényes szálak által bő lére eresztett, de érdekes történetbe.
Az sem mindegy, hogy kikkel kötünk szövetséget, ahogy az sem mellékes, hogy kik utaznak velünk társként. A végkimenetel szerinte több féle befejezés is lehetséges, ezért akár egy újra játszást is megérhet a játék.
Az elhúzódó és időnként unalmas harcon kívül egyetlen apróságot találtam még: a zenét és a hangeffekteket valószínűleg hamar ki fogjuk kapcsolni, ugyanis ismétlődő és ezen az sem segít, hogy ugyanazt szajkózzák az egységek is az azonos képességek használatakor, minden alkalommal. Ettől függetlenül a Disciples: Liberation jó szívvel ajánlható játék és akinek szerepjáték vagy taktikai harc hiánya van az 70-80 órányi kikapcsolódásra számíthat.
