Shop menü

DIOPTRIÁS SZEMÜVEGEKHEZ JÖTTEK RAY-BAN META KERETEK

A Meta szoftveres frissítéssel is készül, és a meglévő modellekből is forgalomba kerülnek új színek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Dioptriás szemüvegekhez jöttek Ray-Ban Meta keretek

Jól teljesítenek a Meta okosszemüvegek, és a vállalat most tovább bővítette a kínálatát. Teljesen új termékek debütáltak, amik már a dioptriás szemüveget viselők számára kedveznek. Ezeken felül a cég a meglévő napszemüvegekből friss színekkel állt elő, és szoftveres fejlesztéseket is bejelentett. 

A Meta tavaly egy sor új Ray-Ban és Oakley modellel rukkolt elő, de elsősorban a napszemüvegekre koncentrált, most viszont megjelentek a receptre felírt szemüvegekhez megvásárolható keretek. Korábban az FCC adatbázisában lebuktak ezek, és akkor nem volt világos, hogy miért kaptak teljesen más azonosítókat, mint a korábbi termékek, de így már tudjuk, hogy mi a jelentős eltérés.

Galéria megnyitása

A rövidlátók és a távollátók kétféle keretből választhatnak, ezek a Ray-Ban Meta Optics szériát képviselik. Az egyik stílus a Scriber, ez ívesebb lencsével rendelkezik, a másik pedig a Blayzer, és ennél már a szögletesebb formavilág jelent meg. A Blayzer választható lesz standard és nagy méretben is. 

Galéria megnyitása

A tervezők ezeknél a szemüvegeknél különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy kényelmesek legyenek. Hiszen arra szolgálnak, hogy egész nap az emberek fején legyenek. Mindkét terméknek állítható a szárvége, valamint olyan zsanért kaptak, ami bírja a túlnyitást, rugós a mechanikája. Ezeken felül pedig még az orrnyergüket is lehet cserélni különböző méretben – az illesztékek pedig csúszásálló anyagból készültek.

Galéria megnyitása

A Meta elmondta még, hogy az új keretek három alapvető színben jönnek, fekete, áttetsző fekete és áttetsző olivazöld választható. Továbbá készít belőlük a vállalat a tavaszi-nyári szezonra két további opciót is. Ezt követően pedig rögtön az 500 dolláros ajánlott fogyasztói árról számolt be a cég, és arról, hogy április 14-én indul a forgalmazásuk.

Galéria megnyitása

Az okosszemüvegek képességeire nem tért ki külön a Meta, ami azzal magyarázható, hogy az új csomagolás egész egyszerűen a Ray-Ban Meta (Gen 2) technikáját foglalja magában. Tehát van a keretben 12 MPixeles kamera, ami 3K “Ultra HD” videózásra alkalmas, a szárakban pedig hangszórók vannak a fülkagyló felé irányítva. A Meta AI mesterséges intelligencia érhető el az eszközökön, és a vezérlés a hangutasítások mellett érintésekkel is megoldható a száron. A készülék üzemideje 8 óra, és 20 perc gyorstöltést követően 4 órán át lehet használni.

Galéria megnyitása

A Meta kitért arra, hogy az Oakley Meta Vanguard és HSTN modellek összesen hat új változatban kerülnek a boltokba. A Vanguard stílusból négy friss konstrukció lépett a színre, a HSTN-ból pedig kettő jött. Bejelentette a Meta egyebek mellett például egy teljesen fekete Vanguard variánst, a hölgyeknek pedig egy fehér keretes, rózsaarany árnyalatú lencsével szerelt változattal próbál kedvezni. Oakley Prizm és Transitions lencsés modellek is színre léptek.

Galéria megnyitása

A Ray-Ban Meta (Gen 2)-ből pedig olyan színkombinációkat dob piacra a vállalat, amik csak limitáltan lesznek elérhetők, szezonális korlátozással. A Skyler, a Headliner és a Wayfarer stílusú keretekből egyaránt jött egy-egy új színvariáns. Különböző színű keretekkel és lencsékkel jöttek ezek a modellek, egy közös van bennük: mindegyik Transitions lencsével rendelkezik. A Meta ezeket nyár végéig forgalmazza majd. 

Galéria megnyitása

A funkciók frontján újítás lesz, hogy jön a táplálkozás nyomkövetés. A kamera képes lesz lefotózni, de hangutasítással is rögzíthető majd, hogy milyen tápanyagokat visz be az ember napközben. A Meta AI-t lehet majd arról kérdezni a jövőben, hogy miként tudna a személyes étrendjén javítani az ember, és ilyenkor a válaszhoz áttekinti majd a rendszer, hogy mit, mikor, hogyan fogyasztott a szemüveg tulajdonosa. Idővel a logolás utasítás nélkül, automatikusan is menni fog. 

Galéria megnyitása

Jön a WhatsApp támogatás is, képes lesz a Meta AI a bejövő WhatsApp üzeneteket összefoglalni, és röviden átadni azok tartalmát, lényegét a felhasználóknak. Ez teljesen biztonságosan megy majd a cég álláspontja szerint, mert helyben futó MI hozza majd létre az összefoglalókat, és a végponttól végpontig terjedő titkosítás sem fog sérülni. A WhatsApp összefoglalók korai hozzáférési programmal indulnak, szóval ezt még csak teszteli a cég.

A Meta Ray-Ban Display felhasználók pedig új játékokat élvezhetnek majd a jövőben. Egyrészt bevezetésre kerül a 2048, másrészt pedig jön a GOAT. Mindkét címet a Neural Band viselése mellett lehet majd játszani, mert ezzel fog menni a vezérlés. Ugyancsak a képernyős kiegészítőt érintő fejlesztés, hogy új widgetek jelennek meg a lényeges információk gyors átadására. 

A frissítéssel érkező új funkciók a következő hetekben, hónapokban lesznek elérhetők a különböző szemüvegeken.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére