Diesel Full Guard 2.5 – a világ legnagyobb Wear OS okosórája

A Diesel ugyan nem a funkcionalitásra koncentrált a tervezéskor, de ilyen tekintetben sem érheti majd kritika a készüléket.

Diesel Full Guard 2.5 – a világ legnagyobb Wear OS okosórája

A Fossil Csoport alá tartozó Diesel kínálatában már korábban megjelent az első okosóra (Diesel On), most pedig egy új modell bukkant fel a választékban. A Full Guard 2.5 egy igazán markáns megoldás lett, ami lényegében már a férfiak körében is csak azoknak lesz jó választás, akik kellő izomtömeget hordanak a karjukon, mivel minden eddiginél nagyobb lett a termék.

Galéria megnyitása

Az újdonság egy 1,39 hüvelykes megjelenítőt foglal keretbe. Az érintésérzékeny, kör alakú kijelzőről azt lehet még tudni, hogy 454 x 454 pixeles a felbontása, szóval igazán részletes képet tud kirajzolni a kicsi felületen. Az okosórák általában nem túl kecsesek a hagyományos órákhoz képest, a Diesel megoldása azonban tényleg minden eddiginél nagyobbra nőtt, 47 x 56 milliméteres a tokja, és 13 milliméterre emelkedik ki a síkból. Ahogy azt már előre vetítettük, a Wear OS operációs rendszer fogadja itt az érdeklődőket, és annak is a legfrissebb kiadását veti be a Diesel. A Full Guard 2.5 egyedi számlapok sorát vonultatja majd fel, és a grafikákat külön lehet majd paraméterezni a felhasználó ízlésének megfelelően – például variálható a mutatók színe. Az eszköz alapján továbbra is a Snapdragon Wear 2100 adja, aminek a teljesítményével nincsen gond ezen a területen, de sajnos a fogyasztásáról nem mondható el ugyanez.

Galéria megnyitása

Az okosóra igazán jól felszerelt lett. Megvan az eszközben minden szükséges mozgási szenzor, melyekkel egész nap figyeli a viselője minden mozzanatát. A sportolók örömmel fogadhatják, hogy került a gépbe pulzusmérő is, ami az edzések alkalmával kiváló szolgálatot tehet. Ráadásul akad emellett GPS vevő is, ami azoknak jöhet jól, akik például sokat futnak vagy kerékpároznak, és nem egy adott pályán hódolnak a szenvedélyüknek, így később előszeretettel nézik vissza, hogy milyen utat jártak be, mekkora tempóra voltak képesek, és így tovább. Került a Diesel Full Guard 2.5-be NFC chip is, ez főleg arra szolgál, hogy a fizetéseket lehessen vele bonyolítani, szóval örülhetnek, akik mobiltárcát alkalmaznak a mindennapok során. Természetesen a Bluetooth modul is biztosított, és van Wi-Fi támogatás is, egyedül a mobil hálózati modem az, amiről le kell mondania az érdeklődőknek, de ez egyébként is eléggé ritka még az okosórák körében.

Galéria megnyitása

A szerkezet rozsdamentes acélból készül, és strapabíró üveg védi a felületét, hogy sokáig karcmentes maradjon. A specifikáció szerint képes elviselni 5 ATM nyomást, ami nagyjából 50 méteres vízállóságot jelent, így annak például semmi akadálya nem lesz, hogy úszásnál használja az ember. A Full Guard 2.5 megvásárolható lesz ezüst, szürke és fekete színben is, a szíjakat tekintve pedig lesz a kínálatban strapabíró fém, elegáns bőr és sportos szilikon is. A pánt rögzítése szabványos, így ezt akár cserélni is lehet tetszés szerint, és bármilyen szíjat fel lehet rá akasztani a megfelelő méretben. Bár itt bőven lett volna hely a házban, sajnos csak egy 300 milliamperes akkumulátor került a burkolat alá, ami bizony legfeljebb 1-2 napos üzemidőt vetít előre. A töltője mágnesen csatlakozik, így ezt egyszerűen lehet majd felhelyezni rá – és mivel ez valószínűleg napi rutin lesz a jövendőbeli tulajdonosok számára, így fontos szempont. Az újdonság kompatibilis az Android 4.3 és az iOS 9 vagy újabb operációs rendszereket futtató mobilokkal.

A Diesel Full Guard 2.5 350 euróba kerül az egyszerűbb szíjakkal, a teljesen acélból készült modellért pedig 370 eurót kell leszurkolni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerül a boltok polcaira a szerkezet, és a hivatalos honlapon is csak a megjelenésről szóló értesítésre lehet feliratkozni. Az előzetes információk alapján egyébként októberben várható az érkezése.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap