Shop menü

DIABLO IMMORTAL - TELJES ÉRTÉKŰ MMO AKCIÓ-RPG MOBILOKRA

A Blizzard tényleg készült egy új Diablo-játékkal, de ez nem a sokak által várt negyedik rész. Viszont ígéretesnek tűnik!
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Diablo Immortal - teljes értékű MMO akció-RPG mobilokra

Diablo Immortal néven egy teljesen új MMO akció-RPG hibrid érkezik mobilokra. A fejlesztést a kínai NetEase-zel közösen végzi a Blizzard és Androidra, iPhone-ra valamint iPadre fog megjelenni.

A történet a Diablo 2 és Diablo 3 között játszódik, a Világkő megsemmisítése után. Tyraelt mindeni halottnak hiszi, és Diablo követői megpróbálják megszerezni a kő darabkáit, hogy azokból valamiféle erőt kinyerve újra visszahozzák mindenki kedvenc piros főgonoszát.

A készítők egy rakás ismerős és ismeretlen zónát, és hatalmas bejárható világot ígérnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy a játék különböző HUB-városok köré épül majd (ilyen lesz például Westmarch is), ahol összefuthatunk és kereskedhetünk a többi felhasználóval, majd együtt indulhatunk el kalandozni.

Az irányítást teljesen a mobilos eszközökre alakították ki, de látszólag hasonlóan fog működni, mint a már meglévő, népszerű mobilos akció-szerepjátékok esetében: az egyik kezünkkel a karaktert irányítjuk majd, a másikkal pedig a képességeket aktiváljuk a jobb alsó sarokban.

A Diablo Immortal összesen hat karakterosztállyal indul, melyek körülbelül a korábbi részek klasszikus hőseinek a keverékéből alakultak ki:

  • Barbarian
  • Monk
  • Wizard
  • Crusader
  • Demon Hunter
  • Necromancer

A játékra már elő lehet regisztrálni a Google Playen (iOS App Store-on hamarosan), így bekerülhetünk a hamarosan induló bétatesztekbe.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére