A brutális FPS széria, a Painkiller kiadója a Nordic Games bejelentette új FPS-ét, amelynek címe Dreadfall Adventures. A The Farm 51 által fejlesztett, korábban Adventurer címen emlegetett játékban bejárhatjuk a világot. Az 1938-ban játszódó történetben a sokoldalú James Lee Quatermaint alakíthatjuk majd, akinek feladata, hogy ex-kollégáját, Jennifer Goodwin ügynöknőt elkísérje egy egyiptomi templomba, hogy megtalálják a Heart of Atlantis nevű ősi relikviát. A dolgok persze nem a terv szerint mennek majd, és főhősünk egy kincsvadászat részesévé válik, amely során Egyiptom viharos sivatagaiból eljut egészen a Déli sarkvidék mélységébe és Guatemala párás dzsungeleibe.

Az Unreal 3 motorral készített játékban az ígéretek szerint látványos világban kalandozhatunk, és az állunkat is padlón kell majd keressük – legalábbis a fejlesztők állítása szerint. "A Deadfall Adventuresben a a szombati matinék és a nyári sikerfilmek világa egyesül, amely az elejétől a végéig megragadja majd a játékosokat – mondta a játékról Klemens Kreuzer, a Nordic Games igazgatója. "A játékos az akció közepében találhatja magát, pont úgy, ahogy gyerekkorában erről álmodott, miközben hőseit figyelte a mozivásznon."

A játék PC-re és Xbox 360-ra fog megjelenni július 30-án.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére