A Dead or Alive sorozatnak számos rajongó szerint jellemzően két kiemelkedő pontja van: a grafikája, és a női karakterek megjelenítése. És hát be kell látnunk, hogy bizony a hölgyek nagyon kivágott szerelésekben, túlzottan szexualizált formában jelentek meg. A mai világban ez azonban már (úgy látszik) nem annyira elfogadható, így a Dead or Alive 6 készítői ezt vissza szeretnék fogni. Szóval a játék, ami egykor arról volt híres, hogy külön fizikai rendszert írtak a nők melleinek mozgására, most egészen más irányt vesz.
A játék vezető fejlesztője, Yohei Shimbori azt mondta, hogy a céljuk egy realisztikus küzdősport-szimulátor elkészítése. Ebbe pedig nem csak az tartozik bele, hogy visszavesznek a női ruházatból, hanem hogy valósághűbben szeretnék bemutatni a sérüléseket, amiket nemtől függetlenül mindenki elszenved verekedéskor, valamint az izzadást, ami ugyebár szintén előfordul mindkét nemnél.
Ennek megfelelően Shimbori azt tudja ígérni, hogy a női harcosokon is alaposan látszik majd, ha kimelegedtek a küzdelem alatt.






























