Napvilágot látott az első olyan előzetes, amelyből már a Deep Silver áprilisban megjelenő darabja, a Dead Island Riptide mozgásban is látható. Az alábbi videóban a fejlesztők a darab egyik újdonságát, a bázisvédő küldetést mutatják be. A játékot irányító fejlesztő, aki egy zombitámadás esetén a való világban valószínűleg igen hamar elhalálozna, felderít egy területet, és az onnan kemény fizikai munkával megszerzett fegyvert csónakkal hazaviszi a bázisra, ahol az jó szolgálatot fog tenni a szivattyú hangjára érkező zombihadjárat hullahullámai ellen.
A filmecske még alfa előtti állapotokat mutat, ami azt jelenti, hogy ami benne látható, az még mind félkész és/vagy megváltozhat (pl. biztos vagyok benne, hogy a végleges játékban motorcsónakkal nem lehet majd bokáig érő vízben közlekedni, és az aknák sem fognak úszni a vízen és valószínűleg a grafika is szebb lesz). Egyelőre úgy tűnik a lövegtornyokat csak az előre meghatározott helyekre rakhatjuk le, az aknákat viszont bárhová telepíthetjük. Kisebb kerítéseket is lerakhatunk, amelyekkel rövid ideig feltarthatjuk az agyvelőnkre áhítozó zombikat. A játékban a csónak is újdonságnak számít az előző részhez képest, a monszun miatt elárasztott szigeten ezzel tudunk majd eljutni bizonyos területekre. Ebbe a járműbe többen is beszállhatnak majd egyszerre, ilyenkor az egyik játékos a motort tudja kezelni, a másik pedig lelövi a potyautas státuszra vágyó zombikat.
A Dead Island Riptide április 26-án fog megjelenni Európában Xbox 360-re, PS3-ra és PC-re.































