Jelenleg ott tartunk, hogy egyszerre több Assassin's Creed-játék készüléséről is biztosan tudunk, hiszen most már maguk a fejlesztők is beszéltek ezekről. Ezen kivül jön majd az Assassin's Creed Infinity, amit elejétől kezdve egyfajta hubnak, központnak szán a Ubisoft, hogy jobban össze tudja kapcsolni a különböző játékok sztoriját. Marc-Alexis Coté, a sorozat új nagyfőnöke szerint ez lehetőséget ad arra, hogy a nagy játékok mellett kisebb címek is készüljenek, és bekerül majd a felhozatalba egy különálló multiplayer anyag is.

De először egy kis áttekintés, hogy milyen játékokra lehet számítani:

  • Assassin's Creed Mirage - erről tudjuk a legtöbbet, hiszen a megjelenése valamikor jövőre esedékes.
  • Codename Red - ez lesz a Japánban játszódó epizód
  • Codeneme Hexe - erről is tudjuk, hogy készül, és minden valószínűség szerint a 16. századi Európa lesz a helyszín
  • Codename Invictus - ez lesz a különálló multiplayer játék.

Az Infinity valamikor a Red megjelenése környékén érkezik majd, ugyanakkor azt Coté megerősítette, hogy habár onnantól kezdve az lesz az Assassin's Creed központja, maguk a játékok továbbra is megvásárolhatók lesznek boltban, dobozos példányként. Viszont telepítés után először az Infinityben találjuk majd magunkat, ahol az új játék egy új "DNS-memóriaként" jelenik meg, illeszkedve ezzel az Assassin's Creed metavilágába.

Az Infinity könnyebben lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók felfedezhessék a különböző tartalmakat az Assassin's Creed világán belül. Coté azt hozta fel példaként, hogy több stúdiójuk is van, akik nagyon jó ötletekkel állnak elő a sorozathoz, azonban nem feltétlenül kell mindenből egy 150 órás óriást csinálni, lehetnek kisebb, kísérletezőbb címek is.

Ezen kívül az Infinity ad majd teret az Assassin's Creed modern történetének folytatására, ami tulajdonképpen a meta keretet adja az egésznek. Coté erről azt mondta, hogy ezt azért szedték külön, mert a játékosok egy része nagyon kíváncsi rá, és kifejezetten szeretnék, ha a modern kori sztori nagyobb figyelmet kapna, míg másokat egyáltalán nem érdekli, és rögtön a múltba mennének vissza.

Szintén érdekes, hogy Coté szerint a modern kori történetet úgy akarják megvalósítani, hogy annak főszereplője ne egy konkrét karakter legyen, hanem maga a játékos, de erről nem beszélt bővebben.

Kiemelte azt is, hogy az Infinity segítségével sokkal jobban meg tudják valósítani a különböző epizódok közötti crossovereket, és mindenki számára egyértelműbbé válik, hogyan kapcsolódnak össze az egyes részek. Ezek alapján tehát kicsit egyfajta felturbózott "launchernek" tűnik az Infinity, de a Ubisoft még árult el mindent ezzel kapcsolatban. Ráadásul mivel a Codename Reddel érkezik, a megjelenése valószínűleg még legalább két évre van, ha nem többre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gpety
Gpety
2022. szept. 16. 6:26
#1

Egyre inkább érdemelnének ezek a játékok, a Black Flage-et próbáltam ki, de abbahagytam, mert nem találtam benne nehézségi fok állítási lehetőséget, sokszor unalmasan könnyű, máskor meg idegesítően nehéz volt.  

Másrészt meg úgy érzem, hogy a sorozat sikerei miatt az Ubisoft nem törődik azoknak a 2000-es években megjelent játékoknak a folytatásaival, amiket én nagyon várnék már. Beyond G&E, Rayman, PoP stb.

KikiGames
KikiGames
2022. szept. 16. 19:14

@Gpety Beyond Good and Evil 2-t már évekkel ezelőtt bejelentették és azóta is semmi. Rayman-t meg leszarják valamiért. Hidd el, nem vagy egyedül aki várná ezen játékok folytatását.

Csak szerintem viszi túlzásba az Assassin's Creed sorozatot a Ubisoft? Ez a tömeggyártós hozzáállás egyre inkább értéktelenné teszi számomra a sorozatot és már szerintem nem érzi úgy az ember hogy kihagy valamit ha nem vesz meg egy új részt mert úgyis rögtön jön a következő.

Vissza az oldal tetejére