A DDR4-es memóriamodulok gőzerővel gyorsulnak, hiszen tavaly még csak a 4500 MHz-es szintet lépték át a gyártók, idén azonban már az 5000 MHz-et is sikerült megközelíteniük, sőt, a G.Skill éppen most mutatta be 5066 MHz-es memóriacsomagját.

Galéria megnyitása

A vállalat standján kiállított konfigurációban 2 x 8 GB-os kiszerelésben foglalt helyet a DDR4-5066 MHz-es Trident Z RGB memóriacsomag, amelynek moduljai CL21-26-26-54-es időzítésen ketyegtek. Noha ez az időzítés elég gyengének tűnik, az órajelet is szem előtt tartva igen impresszív érték.

Galéria megnyitása

A másik érdekes memóriacsomag szintén a Trident Z RGB sorozatot erősíti, ám már nem extrém magas effektív órajelével, hanem meglehetősen alacsony késleltetésével próbál kitűnni a tömegből. A DDR4-4800 MHz-es memóriacsomag félelmetesen alacsony, CL17-17-17-37-es időzítések mellett tudja az említett effektív órajelet, vagyis tényleges késleltetése mindössze 7,08 ezredmásodperc. Ilyen alacsony késleltetést eddig DDR4-es memóriamodulok terén még nem igazán láthattunk, úgyhogy a 2 x 8 GB-os memóriacsomag igazán egyedülálló.

Galéria megnyitása

Aki kettő helyett inkább négy memóriamodult szeretne, picit lejjebb kell adnia az órajelekkel és az időzítésekkel kapcsolatos igényeiből. A G.Skill egy 4 x 8 GB-os DDR4-4600 MHz-es négycsatornás memóriacsomagot is bemutatott, ami szintén a Trident Z RGB családot erősíti. A 32 GB-nyi rendszermemória CL18-18-18-38-as időzítést használ, ami abszolút nem hangzik rosszul, sőt: valószínűleg sokan elégedettek lennének vele.

Galéria megnyitása

A sort egy negyedik „rekorder” memóriacsomaggal folytatjuk, amely már a So-DIMM formátumot célozza. A Ripjaws sorozatú memóriamodulok ebben az esetben DDR4-4200 MHz-en ketyegnek, ami a mobil memóriamodulok szegmensében igen-igen gyorsnak számít. Ehhez CL18-18-18-38-as időzítés is társul, vagyis igazán vonzó memóriacsomagról van szó, ami sajnos csak néhány gamer noteszgépbe, illetve az ASRock X299E-ITX/ac alaplapjába passzol.

Galéria megnyitása

A G.Skill egy ötödik PC-t is kiállított, ami már nem Intel, hanem AMD processzort tartalmazott. A RYZEN 7 2700X alapú konfigurációban 2 x 8 GB-nyi DDR4-4000 MHz-es Trident Z RGB memóriamodul kapott helyet, amelyek teljesen stabilan, megbízhatóan dolgoztak a Crosshair VII Hero alaplapban. A DDR4-4000 MHz-es órajelhez CL18-22-22-42-es időzítés társult, ami rendkívül jó érték a maga kategóriájában.

Az új memóriacsomagokkal kapcsolatban sajnos nem esett szó a megjelenés tervezett dátumáról, valamint arról se, hogy az egyes kitek pontosan mennyibe kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére