A Dasung neve az e-papír megjelenítős termékekről ismert, a vállalat sok érdekes készüléket kínál ilyen alappal. Több alkalommal írtunk már például a cég E Ink monitorjairól, még színes panellel is kínál ilyen eszközt, és ívelt felületű konstrukciója is akad. Most viszont nem egy monitor, hanem egy zsebre rakható E Ink olvasó futott be, amit mobilokkal lehet használni.
A vállalat 2023-ban már készített egy Link névre hallgató terméket, a most befutott Link 2 annak a folytatása. A jelek szerint kellően sikeres lett a készülék ahhoz, hogy megérje folytatni a fejlesztését. Elsőre úgy néz ki a termék, mint egy okostelefon, de nem arról van szó, és nem is egy szimpla e-könyv olvasó. Arra nyújt lehetőséget, hogy az okostelefonok képernyőjét tükrözzék rá az emberek, és szemkímélőbb módon tudjanak olvasgatni, vagy akár böngészni.
Android és iOS rendszerű okostelefonokkal egyaránt lehet majd használni a Dasung Link 2-t. Az androidos készülékeknél a Miracast funkciót igyekszik kihasználni, az Apple iPhone-ok esetében pedig az AirPlay kerül majd terítékre. Az eszközök összehangolását követően az érintésérzékeny E Ink megjelenítőtől lehet majd kezelni az okostelefont. A mobil kiterjesztéseként lehet olvasgatni az újdonságon, így az kevésbé merül, miközben az ember szeme sem fárad annyira. Akár közvetlen napsütésben is tökéletesen olvasható lesz a Link 2 kijelzője.
Az E Ink panel 6,7 hüvelykes, szóval nagyjából akkora, mint egy átlagos okostelefon napjainkban. 60 Hz-es képfrissítést tud, ezt igyekezett a Dasung kiemelni, hiszen nagyon szépen gördülnek majd rajta a tartalmak. 300 PPI-s pixelsűrűséggel szolgál, amely már éppen elegendő ahhoz, hogy a részleteket is szépen képes kirajzolni például képek megnyitásakor.
Monokróm képernyőről beszélhetünk, csak szürke árnyalatokat használ, de könnyen lehet, hogy a jövőben a Dasung készíthet majd színes E Ink panellel ellátott modellt is. Az E Inknek nincs saját fénye, de a tervezők erről is gondoskodnak itt, van külön integrált világítás, méghozzá elég fejlett. A fényerő és a színhőmérséklet is több lépésben szabályozható a környezeti fényviszonyokhoz és az időponthoz képest.
Rendelkezik hangszóróval is az újdonság, lehet rajta zenét, hangoskönyvet és egyéb tartalmakat hallgatni. A hátlapjára fel lehet tapasztani mágneses akkumulátorokat, a Dasung készített direkt ide egy ultravékony, 5000 mAh-s power bankot, ami nagyjából annyira vastag, mint maga a Link 2. Ez a telep a csomag részét képezi.
Szürke és világoskék változatokban lehet megvásárolni a Link 2-t. Mindössze 7 milliméter vastag a Link 2, de azért ennek is van egy púp a hátán, így nem lehet felhőtlen az érdeklődők öröme. A gép tömege mindössze 155 gramm, és alumíniumötvözetből készült burkolattal lett ellátva.
A kompatibilitáshoz még vissza kell térni, mert az Android esetén egyelőre nem minden termékkel megy tökéletesen a Link 2, de a Dasung igyekszik a támogatást kiterjeszteni. A Xiaomi és a Huawei termékekkel tökéletesen operál minden helyzetben, ahogy az összes iPhone-nal is. Az Oppo és a Vivo modellek már csak részben kompatibilisek, a Honor, a OnePlus és a Samsung pedig még nem működik a Link 2-vel.
A Dasung Link 2 ajánlott fogyasztói ára 350 dollárban lett meghatározva, és globálisan szállítja a cég, így akár hazánkba is meg lehet rendelni a gyártótól egy minimális szállítási költséggel terhelve a vételárat.