A Kotaku a Blizzard tizenegy jelenlegi munkatársát kereste fel annak érdekében, hogy jobb képet kapjanak a stúdiónál uralkodó helyzetről. A név nélkül nyilatkozó források egy része amiatt aggódik, hogy az Activision egyre nagyobb befolyással bír a stúdióra. Az Activision és a Vivendi játékrészlegének 2008-as egyesülése után a Blizzard tulajdonképpen teljesen külön egységként működött, és addig és olyan költségvetéssel dolgoztak a játékaikan, ahogy akartak.

A munkatársak azonban arról beszéltek, hogy ez idén megváltozott, és most először vált igazán fontos témává a költségek csökkentése, és az a mantra, hogy "ne költsünk pénzt ott, ahol nem szükséges". A Blizzard erre úgy reagált a lapnak, hogy a stúdió továbbra is "a fejlesztőit helyezi középpontba".

Mi lett a Diablo 4-gyel?

Talán ennél is érdekesebb, ami a Diablo körül történik. A források elmondása szerint a Diablo 3-on és a Reaper of Souls kiegészítőn dolgozó 3-as csapat ledöbbent, amikor a vezetőség törölte a készülő második kiegészítőt. A csapat elmondása szerint a vezetőség látszólag ugyan elégedett volt a Reaperrel, azonban meg sem várták a megjelenés után, hogy milyen reakciók érkeznek rá és hogy fog teljesíteni, ez pedig korábban nem volt jellemző a Blizzardnál.

A munkatársak úgy érezték, hogy a vezetőség abszolút elvesztette a bizalmát, és az egész Diablo 3-at egy nagy mellélövésként élték meg, így a legjobbnak azt vélték a sorozat jövőjével kapcsolatban, ha egy teljesen új rész készül.

Ezt követően a 3-as csapat jelentős része más projektekhez került át, sokan pedig távoztak a cégtől, ami a források szerint katasztrófa, hiszen egy rendkívül összeszokott, jól működő és erős brigád alakult ki. (Akik azért rekordsokáig készítették a Diablo 3-at - a szerk.)

Ezt követően elindult a Diablo 4 fejlesztése, Josh Mosqueira vezetésével. Mosqueira korábban a Diablo 3 konzolos változatain dolgozott, majd átvette az irányítást a franchise felett. A Hades kódnév alatt elindult projekt nagyon más irányba vitte volna a sorozatot: a felülnézet helyett a vál fölötti TPS-nézet jött volna be, és egy gótikus, Dark Souls-stílusú dungeon crawlert képzeltek el.

Végül ennek a fejlesztését is lelőtték, a források szerint egyszerűen azért, mert nagyon nehézkesen haladt a projekt, és sehogy nem akart összeállni. Nem sokkal később Mosqueira is elhagyta a Blizzardot, majd Fenris néven indult újra a Diablo 4 fejlesztése, ezúttal Luis Barriga vezetése alatt. Ezen a Blizzard már 2016 óta dolgozik, és jelenleg az egész cég nagyon bizakodó a projekttel kapcsolatban. Barriga ugyanis egyértelműen kijelölte az irányt.

A Diablo 4 a második részhez hasonlóan gótikus, undorító és sötét lesz, és teljesen leszámol majd a harmadik epizód rajzfilmes látványvilágával.

A Fenris másik fontos iránya az MMO-s elemek felé való elmozdulás. Itt olyan jellegű dolgokra kell gondolni, mint például hogy a központi városokban találkozhatunk majd más játékosokkal, és akár közösen indulhatunk el olyan jellegű strike küldetésekre, mint a Destinyben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lazahunter
Lazahunter
2018. nov. 24. 21:10
#4

Ez az utolsó, MMO stílus behozása nem tetszik ... abból csak a baj van.

Szefmester
Szefmester
2018. nov. 22. 18:56
#3

Diablo:
random mapos... vagyis félig meddig..., gyakok kismillió lényt mire eljutok a bossig, loot hátán loot, taktikázás minimális

Dark souls:
fix jól megtervezett map, minimális öléssel is eljuthatsz a bossig, keményen szerzett cuccok, taktikus harcok

Hát nem tudom... valahogy innen nézve az életben nem jött volna nekik össze, de inkább próbáltam volna ki azt, mint a mobilos vackukat...

Lazahunter
Lazahunter
2018. nov. 24. 21:09

A Nioh bizonyos szempontból még lehetne is átmenet a kettő között, főleg ami a lootot illeti :)

Levy_Szh
Levy_Szh
2018. nov. 22. 15:00
#2

Nekem semmi bajom a D3-mal , és a D2-őt is többször kitoltam.

Meg a két játékot nem illik egy kategóriába venni grafikailag.
A D2 még az őskorban született 800 és 1024es pixeles grafikára.
A D3 meg a mai HD grafikával készült.

Mind a kettő kiváló alkotás !!

i2k010
i2k010
2018. nov. 27. 12:22

Sokkal nehezebb volt - a Diablo 3-at kazuároknak készítették. Persze, azóta itt-ott és ezzel-azzal "nehezítettek", de annak, aki nem most kezdte a "szakmát" az sem nehéz.

FELULET
FELULET
2018. nov. 22. 14:36
#1

Csak tűzoltás, semmi más.
Ha lenne készülő játék, ami az elkövetkező 2-3 éveben legalább bétáig eljuthatna, már blizzconon bejelentették volna.
De a tény, hogy nem tették, azt mutatja, hogy jó esetben most kezdték el 0-ról, rossz esetben meg kamuznak.

"A munkatársak úgy érezték, hogy a vezetőség abszolút elvesztette a bizalmát, és az egész Diablo 3-at egy nagy mellélövésként élték meg, így a legjobbnak azt vélték a sorozat jövőjével kapcsolatban, ha egy teljesen új rész készül."

Még jó, hogy úgy érezték, hisz tény, hogy nem hozta az elvárt számokat. A második része meg valószínű csak kamu, nem kel sok ész ahhoz, hogy felismerjék, hogy ha egy rész megbukik, akkor nem az a megoldás, hogy felteszünk még x milliót a lottóra, hátha bejön legközelebb, és meglepő mód (lol) a vezetőség sem rulettezett a pénzzel...

Egyébként a mobilos rész sem véletlen lett kitalálva. Látták, hogy nem jók a számok, megpróbálkoztak egy kieggel... de még mindig nem volt jó, így hát kölcsön adták a jogokat egy másik cégnek pénzért cserébe.
Ennyi történt. Persze nyíltan nem vállalták be, hogy bérbe adták a franchisét, hisz az nem lett volna pozitív reklám.
Ez egyébként egy logikus lépés, hisz így egy számukra értéktelen univerzumból úgy tudnak pénzhez jutni, hogy nem kockáztatnak.

"Itt olyan jellegű dolgokra kell gondolni, mint például hogy a központi városokban találkozhatunk majd más játékosokkal, és akár közösen indulhatunk el olyan jellegű strike küldetésekre, mint a Destinyben."

Na igen, ez az, amitől egy játék majd siker sztori lesz! Találkozhatunk egy városban ez kell /sarcasm (Na nem mintha jobb ötlet lenne a halott projekt#2 destinityből kukázni dolgokat :D)
2 dolog lehet:
-Inkompetens a team, és lövésük sincs arról, hogy mihez kezdjenek.
-Az egész interjú többnyire kamu, amivel csak tüzet akarnak oltani.

Megjegyzem a kotaku pont egy SJW szennyláda/mosdató oldal, így nem vennék semmit készpénznek amit ők állítanak. Elégé esélyes, hogy megrendelésre készített, bujtatott propagandáról beszélünk.

FELULET
FELULET
2018. nov. 26. 9:12

Igazából nem lehetetlen megoldani, hogy több genre legyen egy játékban.
Ha nem egy marék lepkével vetekedne az iq-ja a leadnek a wow-ban, akkor a garrisonos meg hasonló ökörködésből ki tudtak volna hozni egy RTS-t az MMO-ban. Így aki jobban szereti az RTS-t, mint az egyhősös mentőzést, az nyugodtan tudott volna - havidíj fizetése mellett - játszani ilyen stílusban a wow-val.
Csak ugye ennyi eszük azért nincs.

Dettó ugyan úgy lehetne moba módot is implementálni. Csak ugye mint látható nem megy nekik még külön játék ként sem a moba experience, hogy menne egy másik játékba ágyazva?

Ez már nem a régi blizzard... de nem véletlen, a régi tagok már mind kiléptek, és csak hulladék maradt a blizzardban. (Lsd.: anonim blizz alkalmazottak sírását...)

Vissza az oldal tetejére