Shop menü

DANIEL RADCLIFFE SZÉGYENLI A HARRY POTTER BIZONYOS JELENETEIT

Habár hatalmas karriert futott be a filmekkel, ma már kicsit másként néz rájuk.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Daniel Radcliffe szégyenli a Harry Potter bizonyos jeleneteit

Érdekes arról beszélni, hogy Daniel Radcliffe szerint némileg szégyenteljes, ahogy a Harry Potter-sorozatban alakított. Főleg azt követően, hogy a 2011-ben lezárult filmsorozatban egyértelműen az ő színészi játéka az egyik, amit rendszeresen kiemelnek a rajongók és a kritikusok, és hát végső soron akárhogy is nézzük, a történelem egyik legsikeresebb anyagának a főszereplőjéről beszélünk.

A dolog egyik legérdekesebb része, hogy Radcliffe majdnem vissza is utasította a szerepet - pontosabban a szülei. Ekkor a színészpalánta még csak 12 éves volt, és a szülei számára elég nagy problémát jelentett, hogy az eredeti megállapodás szerint Los Angelesbe kellett volna költözniük a forgatás időszakára, ami ilyen fiatalon nem biztos, hogy jót tett volna a gyereküknek.

Végül addig-addig sikerült tárgyalni a stúdióval, hogy elég komoly kompromisszumok születtek. Egészen konkrétan Radcliffe csak két filmre írt alá előre, valamint a szülei ragaszkodtak ahhoz is, hogy a forgatás csak az Egyesült Királyság területén belül zajlik majd.

Mondani sem kell, hogy az első film elképesztő sikere után a felek nagyon gyorsan megegyeztek a folytatásokról, Radcliffe pedig nem csak, hogy tisztességgel végigcsinálta mind a nyolc epizódot, hanem szó szerint a közönség szeme előtt nőtt fel, és láthatóvá vált, hogy egyébként egy rendkívül tehetséges színészről van szó, akit azóta is kedvel a világ.

Kivéve maga Radcliffe, aki így emlékszik vissza:

"Nehéz lenne elválasztanom Harry karakterét és a különös kapcsolatomat a filmektől. Rendkívül hálás vagyok az egész lehetőségért, mert már fiatalon megmutatta, hogy mit is szeretnék csinálni az életem hátralevő részében. Elég szerencsés dolog, ha ez már ilyen fiatalon kiderül. Ugyanakkor eléggé szégyenteljesnek érzem néhány alakításomat a filmekben. De ez végső soron olyan, mintha valaki azt kérdezné, hogyan élted meg a tinédzserkorod. Nyilván annyi minden van benne, hogy lehetetlen csak úgy szétválasztani a dolgokat".

Mindez azért érdekes, mert nyilvánvalóan egy gyerekszínésztől (főleg egy részben gyerekeknek szóló filmben) senki nem vár el hatalmas színészi alakítást, de Radcliffe láthatóan sokat fejlődött az epizódok között, és mindig tisztességesen hozta Harry karakterét. És persze nem is volt könnyű dolga, hiszen egy elképesztően népszerű, elég tartalmas könyvekből álló irodalmi alkotásból kellett építkeznie, ami ilyen fiatalon biztosan nem egyszerű.

Azóta mindenesetre Radcliffe láthatóan kerüli a hasonló franchise-filmeket, és a legkülönbözőbb alkotásokban mutatja meg tehetségét, ami tovább egyértelműsíti, hogy egyébként egy nagyon jó színésszel van dolgunk. Persze hibáztatni nem lehet: valószínűleg a Harry Potterből élete végéig olyan vidáman meg tud élni, ahogy csak szeretne, és mivel a fiatalkorának jelentős részét egy filmsorozatra áldozta rá, nem csoda, hogy most mást is ki akar próbálni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére