Természetesen a Cyberpunk 2077 nyitott világában is megeshet, hogy szembe találjuk magunkat a rendfenntartó szervek erőivel. Még ha ezt nem is szeretnénk, akkor is csak előfordulhat, hogy egy-egy pisztolylövés véletlenül eldördül, és annak valaki egészen véletlenül áldozatul esik.

Azonban a producer, Richard Borzymowski elmondta, hogy nagyon nem lesz mindegy, hol is próbálunk rosszalkodni. A Cyberpunk 2077 világában ugyanis többféle részre, kerületre oszlik a város, melyek közül valamelyik elitebb, valamelyik pedig lepukkantabb.

A City Center, vagyis a városközpont például a legjobb helyek közé tartozik, csak úgy, mint Japantown, hiszen a japánok a felsőbb osztályokba tartoznak ebben az univerzumban. Ezzel szemben Pacifica például egy lepukkantabb terület.

A területek között jól kivehetőek lesznek a különbség: mások a külsőségek, az épületek, az emberek máshogy öltöznek, viselkednek, és akár még más nyelveken is beszélhetnek. De ami talán még fontosabb: az elitebb területeket természetesen jobban is őrzik a rendfenntartó erők.

Ha egy jobb régióban rosszalkodunk, akkor pillanatok alatt a nyakunkon lesznek, ha viszont egy lepukkantabb helyen lövünk le valakit, és azt éppen nem látja senki, akkor nem is nagyon fog érdekelni senkit.

Ha viszont már összetűzésbe kerültünk a rendőrséggel, akkor a producer szerint alapvetően három választási lehetőségünk van: "vagy elfutsz, vagy harcolsz velük és utána futsz el, vagy harcolsz velük és meghalsz". Hosszú távon tehát nem lehet sikert aratni velük szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2019. aug. 23. 12:43
#1

Ezt mondjuk sosem szerettem pl GTA-ba se, hogy hiaba nyirod ki az osszes zsarut a kornyeken, vegtelen police spam a vege.

noir66
noir66
2019. szept. 18. 11:52

@Busterftw  Értem mire gondolsz. Teljesen jogos a gondolatod ha egy kisvárost nézünk. Ezt a mai játéktechnológiával még le is lehet képezni. Itt nincs is infinite spawn. Én igazából a következményekről írtam. Elintézheted őket, de minden egyes gyilkosságnál megvan az esélye hogy hagysz nyomot hibázol stb. Kisvárosba is küldenek újabb rendőröket, vagy egy komolyabb FBI brigádot egy ilyen után. Ha nem is üldöznek rögtön, hamarosan láthatod a képedet a hiradóba viszont, utána ha rendőri ellenőrzés van akkor felismerhetnek stb. Lehet menekülni. Ha elég infójuk van rólad és lokalizálnak esélyes nem a rendőrséget, hanem a kiberpszihopata ellenes alakulatot küldik. Azért mert Nightcity ami mondjuk egy több millió lélekszámmal rendelkező város, és nem tudja szimulálni a teljes bejárhatóságot, azaz korlátlanúl nem tudsz mozogni, még léteznek más rendőrök akik a "játéktéren" kivülről is behívhatók. Azért mert nincs benne a kiberpszihók elleni alakulat bázisa, azért még létezik. Mondjuk meg lehetne nézni hogy egy nagyvárosban mennyi rendőrt lehetne megmozgatni egy jól felfegyverzett ámokfutó esetében. Egy CP játéknak meg kéne próbálnia szimulálnia a valóságot.  Legalább is a CP ilyen az asztali RPG-ben itt meg azért nagyon erős összefonodás van, a játékkészítők munkáját 1:1-ben felügyeli az asztali rpg készítői. Az infinite spawn nem túl elegáns megoldás egy valóságot leképezni igyekvő játékba, de egy Night City szintű városban szerintem ezt nem fogjuk tudni kipróbálni. ui: még eszembe jutott, hogy a céges rendőrség már nem valószínü, hogy mindig zsarukkal dolgoztat. Ha nehéz megtalálni valakit, akkor inkább a maffiával leboltolnak, mert lehet az ő üzletüket is rontod. Vagy kiírnak fejpénzt és az utolsó punk is rád fog vadászni az utcákon, egyszer leszel csak elég fáradt és nem nézel a matracod alá. BUMMM.Majd meglátjuk mennyire elegánsan oldják ez meg a CD Projektnél.

Vissza az oldal tetejére