Történetünk ott kezdődik, hogy a Microsoft bejelentette a Smart Delivery nevű szolgáltatását, aminek a lényege, hogy egy játékot elég lesz majd egyszer megvenni, és utána játszható lesz PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X-en is. Ez tehát azt jelenti, hogy az új generációs változatot nem kell külön megvásárolni, hanem minden platformon automatikusa az elérhető legjobb verziót kapjuk.

Ahogy a Microsoft mondta, a Smart Delivery szolgáltatást minden belsős fejlesztésű játékuk automatikusan támogatni fogja, azonban a külsősök számára azt nem tudják kötelezővé tenni, csak erősen ajánlják.

Ez tehát azt jelenti, hogy egy külsős stúdió vagy kiadó dönthet úgy, hogy igenis megveteti külön a régi és külön az új változatot, ha éppen az adott játék keresztgenerációsan jelenik meg. Az utóbbi években az erősen játékosbarát politikájáról híres CD Projekt Red azonban a külsős partnerek közül elsőként bejelentette, hogy a Cyberpunk 2077 támogatni fogja a Smart Delivery szolgáltatást.

"A felhasználóknak sosem szabadna kétszer megvenniük ugyanazt a játékot, vagy fizetniük a frissítésekért. Így aki Xbox One-ra vásárolja meg a Cyberpunk 2077-et, az később ingyenesen kapja majd meg az Xbox Series X-et verziót is, amint az elérhetővé válik" - nyilatkozta a stúdiót.

Ezzel egyébként finoman utaltak arra, hogy az új generációs változat várhatóan nem lesz rögtön elérhető az új konzolok megjelenésekor, de ez nem meglepő egy ilyen hatalmas játék esetében, aminek az optimalizálásával ráadásul éppen a jelenlegi konzolokon küszködnek, tehát örüljünk, ha azt be tudják fejezni őszre.

A Microsoft mind a 15 belsős stúdiójától érkező összes first-party játék ebben a rendszerben fog megjelenni, és egyelőre várjuk, hogy a további nagy kiadók is alkalmazkodnak-e. Különösen érdekes lesz látni, mit lép a felhasználókat rendszeresen szívató Electronic Arts és a Ubisoft.

Akárhogy is, a CD Projekt Red továbbra is példát mutat, és legalább azt is tudjuk biztosan, hogy érkezik új generációs változat a Cyberpunk 2077-ből. Ez persze némileg várható volt, de nagyon érdekes lesz látni, hogy mit hoznak majd ki a hardverből, habár ehhez valószínűleg elég lesz majd megnézni a PC-s csúcsbeállításokat a megjelenéskor.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Avisto
Avisto
2020. febr. 26. 19:09
#2

A második biztosan a Bethesda lesz.

heckles04
heckles04
2020. febr. 26. 14:37
#1

*CYBERPUNK 2077: CSAK EGYSZER KELL MAJD MEGVENNI A MICROSOFT PLATFORMJAIN

heckles04
heckles04
2020. febr. 28. 8:16

@axe  Nem arra céloztam, hogy a Microsoft ezért milyen jó fej, hanem hogy félre vezető a cím. Az hogy a Microsoft a saját platformjain ezt hogy kezeli, az nem érinti a PS-t és a Nintendot sem. Már pedig ott külön meg kell venni. Btw a Xbox fan boynak gondolnál, szerintem is sokkal jobbak a PS exkluzívok. De itt nem ez volt a téma.

Vissza az oldal tetejére