A nehéz gazdasági helyzet különösen Európát viseli meg, a háború és más tényezők miatt egyre kevésbé van az embereknél előtérben egy új okostelefon vásárlása, a kilátások pedig még rosszabbak. A második negyedéves eladási számok siralmasak, és a helyzet bizony ennél egészen biztos, hogy a mostani negyedévben még rosszabb lesz.

A Counterpoint Research adatai szerint összesen 40,3 millió okostelefon talált gazdára az elmúlt negyedév során. Ez a legrosszabb adat, amit 2020 második negyedéve óta mértek. Akkor a nagy lezárások és a COVID-19 járvány miatt kialakult bizonytalanság okozott gondot; a pandémia máig nem tűnt el teljesen, de most már más tényezők húzzák vissza az eladásokat. Azt pedig nagyon nehéz megmondani, hogy a jelenlegi állapotból mikor tud majd felállni a szegmens. Éves szinten 11%-os csökkenés volt, miközben globálisan 8-9% közötti forgalomcsökkenés volt.

Európában az első öt gyártó névsorában az Oppo és a Realme szerepel még a stabil triónak tekinthető Xiaomi, Apple és Samsung mellett. A kínai gyártóknak általában eléggé rosszul ment a sora, de a Realme képes volt így is egy nagyon szép növekedést összehozni, ahogy azt látni fogjuk.

Galéria megnyitása

Az első helyet a Samsung tudta megszerezni, lekörözve az Apple-t, és hajszál híján egyharmados piaci részesedést elérve. A teljes forgalom 32 százalékát adta a dél-koreai gyártó, miközben egy évvel ezelőtt még a Xiaomi képes volt megelőzni egy minimális eladási mennyiséggel. 9%-kal tudott most több Galaxy modellt eladni a Samsung, mint egy évvel korábban, összesen 13 millió mobilon adott túl a vállalat.

Galéria megnyitása

A második az Apple lett, a Xiaomit neki is sikerült visszaelőznie. Az iPhone-ok 9,6 milliós példányszámban keltek el. Ez 3 százalékkal jobb eredmény, mint amit egy évvel ezelőtt tudott nyújtani a cég, és ezzel sikeresen összehozott egy 24%-os piaci részt, ami mellett nem lehet ok panaszra. Már küszöbön van az iPhone 14 bevezetése, ami az Apple szerint nagy siker lesz, de azt nagyon nehéz most megtippelni, hogy a jó eséllyel dráguló felsőkategóriás kütyükre Európában mekkora lesz majd a kereslet.

A 2021-es 12,2 milliós eredmény helyett az elmúlt negyedévben csak 7,5 millió mobilt sikerült eladnia a Xiaominak, ami 39%-os zuhanás.

Tavaly ilyenkor a Xiaomi még az első helyre tudott felállni 27 százalékos részesdéssel, most viszont csak az eladások 19 százalékát tudta kézben tartani. Hogy ennek mi lehet az oka, arról a Counterpoint nem beszélt, sőt mi több, igazából arról tettek említést az elemzők, hogy inkább még jobban kellett volna vizsgáznia, miután az Apple és a Samsung szinte kivonult az orosz piacról, a Xiaomi viszont maradt. A cég az utóbbi időben a Poco márkát nyomta erőteljesen, és talán ezzel követett el hibát, az embereknek a Redmikben már megvolt a bizalma.

Galéria megnyitása

Az Oppo sem járt most jól, hiába próbálna előre lépdelni. Meglehetősen nagyot esett visszafelé, 26%-kal csökkent a forgalma a cégnek, a korábbi 2,8 milliós darabszám 2,1 millióra húzódott vissza.

Ezzel szemben a Realme folyamatosan erősödik, és a mostani körülményeknél is remekelt, hiába a rossz környezet. Egy éve még az 1 milliót alig lépte túl a forgalma, most pedig a Counterpoint beszámolójában már 1,3 milliós kerekített eredmény szerepel. Egészen pontosan 21%-os növekedést hozott össze.

Galéria megnyitása

Az egyre bizonytalanabb helyzetben a felhasználók még inkább az ismert és nagy márkák termékeit viszik, az egyéb szegmens tovább olvadt. A 40,3 milliós teljes eladási mennyiségből csak 6,8 millió olyan készülék volt, melyen nem valamilyen topgyártó neve szerepelt. Kevesebb mint 17%-os piaci részen kell osztoznia egy sor cégnek, így például a Sonynak, a HMD Globalnak (Nokia) és a Vivonak is mások mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
patrik.varga
patrik.varga
2022. aug. 24. 11:34
#2

Nem is tudom mit várnak a gyártók, mint reakció... Pofátlanul és értelmetlenül túlárazott lett MINDEN készülék. Ész nélkül követi az összes brand az iPhone-ok árazását. Az, hogy valójában az iPhone sem ér annyit, nem azt jelenti, hogy minden gyártó büntetlenül másolhatja ezt az árazási politikát. Bár nem értek vele egyet, de az Apple 10+ év alatt tudatos és következetes döntésekkel és hozzállással alakította ki ezt a marketing lufit. Működik náluk, nincs mit tenni.

Fejlődik a technológia, egyre olcsóbban gyártanak minden alkatrészt. A telefonok a túlhype-olt kamerákon kívül nem igazán hoznak "újdonságot", stagnál a fejlődésük. (most tekintsünk el a hajlítható kijelzőtől, nem látok minden 2. ember kezében ilyet) A processzorok amik ugyan fejlődnek, de valahol azért felmerül a kérdés, minek. Senki nem használja ki őket (kivéve játékospista), csak jobban melegszik és gyorsabban merül az akku.

Szóval amit 2-3 éve odaadtak technológiát 100-120 ezerért, azt most nem adják oda (arányosan) 300 alatt. Ekkora infláció és válság a gyakorlatban azért nem volt... :-D Van egy közel 4 éves huawei mate 10 pro-m. Azon kívül, hogy fogyasztói szemmel már nagyon unom, semmilyen hátrányát nem érzékelem. Bármit rá tudok telepíteni, kérdés nélkül minden elfut rajta, meg sem röccen.

expander
expander
2022. aug. 23. 16:19
#1

Nem baj az, ráfért...

mtrx220
mtrx220
2022. aug. 24. 11:37

@DemonDani A kicsik mennek tönkre először az emelés miatt, de a nagyobbak sem ússzák meg. Egyetlen előnyük, hogy van tartalékuk. Az időt ad, de az meg egyre csak fogy. Hiába hiszi pl az aple, hogy majd az egekbe emeli az árat és az örökre megmenti. Nem fogja. Ami kicsiben csődöt okoz, az nagyban is ugyanúgy csődöt okoz.

A hasznot kell lejjebb adni, máskülönben egy ponton túl már olyan drága lesz, hogy az sem fogja kompenzálni a mennyiségi kiesést. Ráadásul bármikor csinálhatnak hülyeséget is, az még meg is gyorsítja a bukást.

Ne érts félre, nem sajnálom egyiket sem. Csaxólok, hogy kb erre lehet számítani. Amúgy meg ráfér a világra egy alapos vérfrissítés ezen a téren is.

Vissza az oldal tetejére