A TCL a világ egyik legnagyobb kijelzőgyártója a CSOT (China Star Optoelectronics Technology) leányvállalat révén. A cég az AMOLED technológia használatát lemaradásban kezdte meg, de nagy figyelmet fordít erre a fejlesztésre, és a jelek szerint az eredmények nem maradnak el, egy érdekes megoldással rukkolt elő a vállalat.
Ha felsőkategória és AMOLED, akkor mostanában már egyértelműen az LTPO eljárással készülő megoldások kerültek az előtérbe. A CSOT is egy ilyen fejlesztéssel állt elő. Az LTPO előnye az LTPS-sel szemben a gyakorlatban, hogy alacsonyabb fogyasztást lehet vele elérni, azt pedig mondanunk sem kell, hogy ez miért jó, főleg akkor, ha valamilyen okoseszköz van a terítéken. Átlagosan 5-15%-nyi spórolásnak adhat alapot magában az LTPO használata.
A CSOT által fejlesztett képernyő akár gamer okostelefonok számára is ideális lesz, mert nemcsak az egyébként megszokott 120 Hz-es üzemet támogatja, hanem képes elérni a 144 Hz-et is működés közben. Ennek köszönhetően a felhasználók nem fognak lemaradni egyetlen pillanatáról sem a játéknak – legalábbis ha támogatja az adott cím ezt a frissítési frekvenciát, mert azért ezen a téren még szoktak lenni hiányosságok.
A TCL szakemberei úgy dolgozták ki a panelnek a vezérlését, hogy a hatékonyságra ebből a szempontból se lehessen panasz. Képes lemenni akár 1 Hz-ig is, ilyenkor pedig lényegesen csökken az általa felemésztett energia mennyisége. Képes lesz a rendszer alkalmazások függvényében változtatni a képfrissítésnek a vezérlését, és itt már arra is lesz mód, hogy egy-egy applikáción belül is tudja, hogy mikor milyen beállításra lehet szükség.
A WeChatnél egy hangüzenet küldése során csak 30 Hz-en megy majd a kijelző, viszont amikor pörgő ujjakkal gépel az ember a virtuális gombsoron, akkor 60 Hz-re fog átállni, animációknál pedig még fentebb pörög majd. Mindezt úgy, hogy abból a felhasználó igazából semmit nem fog majd érzékelni, hiszen a váltásokat nem lehet látni, az általános sebességélmény pedig nagyon jó lesz folyamatosan. A CSOT nagyon figyel arra, hogy kiemelkedő hatékonyságot tudjon elérni menet közben.
Olyan egyéb fejlesztésekről is beszélt a vállalat, mint a mikroprizmás fénygyűjtő technológia, röviden MLP, de ennek a hátterét már nem részletezte. Elvileg ezzel is sikerült a LTPO AMOLED panelnek a fogyasztását még tovább redukálni. Amikor 1 Hz-en fog menni a képernyő, még az eddigieknél is több mint 20%-kal lehet majd itt alacsonyabb a fogyasztás.
A szóban forgó panel felbontása 1440p lehet majd, tehát Quad HD+ minőségről beszélhetünk. Ez alapján is egyértelmű, hogy a TCL ezt a termékét a csúcskategóriás okostelefonokba szánja majd, ahol a partnerek semmilyen kompromisszumot nem vállalnak már, a lehető legjobb képet akarják nyújtani a termékeik révén a vásárlóknak.
A TCL folyamatosan azon van, hogy az AMOLED technológiáját magasabb szintre emelje. A Quad HD+ panel mellett Full HD+ egységeknek a gyártásán is dolgozik, szintén LTPO AMOLED eljárást alkalmazva. És nagy figyelmet fordít arra is, hogy a flexibilis képernyőknek a termelését felpörgesse. A tervek szerint a jövőben a T4 Project keretében lényegesen magasabb kihozatalra állna át. A globális igényeknek a 13%-át elégítené ki a hajtogatható megjelenítők terén.