A történetünk egészen két héttel ezelőttig nyúlik vissza, amikor is először zördült össze a Dead Island 2 fejlesztését végző Yager Productions és a kiadó Deep Silver. A hivatalos magyarázat szerint a két fél nem tudott dűlőre jutni abban, hogy milyennek is kéne lennie a Dead Island 2-nek, a fejlesztő és a kiadó teljesen különböző terméket akart. Ennek eredményeként a Deep Silver levette a folytatás fejlesztéséről a Yagert azután, hogy az már több mint egy éve dolgozott a játékon. A kiadó elmondása alapján a Dead Island 2 elkészítése továbbra is a terveik között szerepel, új fejlesztőt azonban nem jelentett be.
Ennek egyenes következményeként Timo Ullmann, a Yager Productions vezetője ma bejelentette, hogy csődvédelmet kértek, és bezárják a stúdiót. Ullmann egyértelművé tette, hogy a csődvédelemre a Dead Island 2 hirtelen elvétele miatt volt szükség, így tudják ugyanis a leghatékonyabban megvédeni a csapatot, ugyanakkor megjegyezte, hogy mindenkit ki tudnak fizetni a következő időszakban.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a Yager Productions GMBH csak egy leányvállalata volt a nagyobb Yager stúdióinak, melyet kifejezetten a Dead Island 2 miatt hoztak létre. A "nagy" Yager továbbra is működik, és folytatja a munkát a Dreadnought című játékon, valamint egyéb bejelentetlen projekteken.































