Shop menü

CSENDBEN MEGJELENT AZ AMD A620-AS LAPKAKÉSZLETE – EGYELŐRE 65 W A FELSŐ TDP LIMIT

Az új alaplapok mindegyikénél 65 W-ban húzták meg a maximálisan támogatott processzorok TDP keretét, amire alighanem a költséghatékonyabb felépítés, azaz az egyszerűbb VRM dizájn miatt volt szükség.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Csendben megjelent az AMD A620-as lapkakészlete – Egyelőre 65 W a felső TDP limit

Az AMD 600-as sorozatú lapkakészleteiből eddig csak az „X” és a „B” sorozat tagjai jelentek meg, a belépőszintű termékekhez készített „A” sorozatú verzió piacra dobását későbbre halasztották, ám a napokban végre erre is sor került. Az A620-as lapkakészlet a várakozásoknak megfelelően alaposan visszavágva érkezik, már ami a funkcionalitását illeti, és a köré épülő első alaplapok között egyelőre nincsenek olyan példányok sem, amelyek a 65 W-nál magasabb TDP kerettel rendelkező processzorokat támogatnák. Ez a „limit” igazából nem a platform limitje, sokkal inkább az eddig elkészült alaplap-dizájnoké.

Galéria megnyitása

Maga az A620-as lapkakészlet szintén csak és kizárólag a Socket AM5-ös alaplapokat szolgálja ki, csak úgy, mint az AMD 600-as sorozatának többi tagja. A DDR5-ös memóriatámogatás itt is alapkövetelmény, DDR4-es memóriamodulokat továbbra sem használhatunk, hiszen azokat a RYZEN 7000-es sorozatú asztali processzorok memóriavezérlői sem támogatják, legalábbis hivatalosan biztosan nem. További megkötés, hogy ezek az alaplapok nem kínálnak PCI Express 5.0-s támogatást sem a videokártyák, sem pedig az M.2-es SSD kártyák számára, itt még PCI Express 4.0-s szinten tetőzik a támogatás.

A processzortól érkező PCI Express sávokból összesen 28 áll rendelkezésre, ezek mind 4.0-s szabványúak. Négy sávot a processzor és a platformvezérlő közötti DMI kapcsolat igényel, így a maradék 24-ból 16-ot a bővítőkártyák, 8-at pedig az M.2-es NVMe SSD kártyák használhatnak. A Processzortól érkezhet még négy darab USB 3.2 Gen2 port is, egyenként 10 Gbps-os támogatással, valamint egy általános célú USB 2.0-s port is a kínálat részét képezi.

Galéria megnyitása

Az A620-as lapkakészlet maximum két darab 10 Gbps-os és maximum két darab 5 Gbps-os USB portot kezelhet, ezeken felül hat darab USB 2.0-s port is működésre bírható. Az A620-as PCH összesen 8 darab PCI Express 3.0-s sávval rendelkezik. Ezeket többféle módon is fel lehet használni. Az első négyes csoport tagjai kiszolgálhatnak LAN, Wi-Fi és Bluetooth vezérlőket, de akár NVMe slotot is. A második négyes csoportból akár 2 PCIe 3.0-s sávot használó bővítőhely és 2 SATA 6 Gbps-os port is létrejöhet, de akár négy darab SATA 6 Gbps-os port mellett is dönthet az alaplapgyártó. Ezek persze csak például, a tényleges felhasználás a partnereken múlik.

Érdekesség, hogy az eddig bejelentett A620-as alaplapok között csak 65 W-os TDP keretre limitált modellek bukkantak fel, valamint a 10 Gbps-os USB 3.2 Gen2 portot sem igazán akarják használni hozzájuk a gyártók: az ASUS, az ASRock és az MSI termékein nincsenek ilyen portok, csak a BIOStar és a Gigabyte látott fantáziát bennük, igaz, a maximális kettő helyett ők is csak egy ilyen portot helyeztek el különböző termékeiken.

Galéria megnyitása

Ez valószínűleg azért van így, hogy a termékek még költséghatékonyabbak lehessenek, valamint jó eséllyel arra készülnek a gyártók, hogy akik A620 alapú konfigurációkat építenek, nem feltétlenül magas TDP kerettel rendelkező processzorban és a lehető legmodernebb technológiákban gondolkodnak; inkább a költséghatékony felépítés és az alacsonyabb ár lehet számukra vonzó. Ebben van is valami… Az elmúlt hetek folyamán a B650-es lapkakészlettel szerelt alaplapok már benéztek a 125 dolláros árszint alá egyszer-kétszer, az A620 alapú modellek azonban ennél is olcsóbbak lesznek, az AMD szerint a 85 dollár körüli szintről indulhatnak.

Az új alaplapok már megjelentek, a kínálat pedig tovább bővülhet az elkövetkező időszakban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére