A korábbi pletykák alapján egy ideje már sejthető, hogy az Nvidia rövidesen egy új, abszolút belépőszintű videokártyát dob piacra, ami nem más, mint a GeForce GT 1030. Az új modell elsődleges célja, hogy alternatívát biztosítson a processzorba integrált videóvezérlőkkel szemben, valamint egy kis konkurenciát állítson az AMD nemrégiben piacra dobott belépőszintű videokártyájának, a Radeon RX 550-es modellnek.

Mivel belépőszintű termékről van szó, túl nagy tűzijátékra nem számíthatunk – viszont a GeForce GT 1030 így is jó választás lehet, ha a processzorba integrált iGPU költséghatékony kiváltása a cél. A nyomtatott áramköri lapon – amiből egyébként nincs referencia kiadás, tehát a partnerek saját belátásuk szerint alakíthatják ki termékpalettájukat – egy GP108-as grafikus processzort rejt, ami természetesen 14 nm-es csíkszélességgel készül. A GPU fedélzetén összesen 384 CUDA mag, 24 textúrázó, valamint 8 renderelő egység lapul, a 2 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória pedig 64-bites adatsínen keresztül csatlakozik. GPU-órajelek terén szintén szabad kezet kaptak a partnerek, de azért van némi mankó, ami hivatalos ajánlásként fogható fel. Ez azt jelenti, hogy GPU alap-órajel terén 1227 MHz-et, GPU Boost 3.0-s átlag-órajel terén pedig 1468 MHz-et ajánl az Nvidia, míg az effektív memória-órajel kőbe van vésve: csak 6 GHz lehet. Utóbbi egyébként 48 GB/s-os memória-sávszélességet eredményez.

A GeForce GT 1030-as modell 30 wattos TDP kerettel gazdálkodik, így a GPU-t nem nehéz lehűteni – erre a célra apró ventilátorral ellátott aktív hűtés éppúgy alkalmazható, mint egy nagyobb méretű passzív hűtőborda. Az új termék 79 dollár körüli áron kapható, a végleges ár azonban az egyes partnerek kínálatától függ.

Az aktuális kínálatot természetesen szokásunk szerint rövidesen csokorba szedjük, de egy picit még várunk, hogy minden termék felkerüljön a partnerek weboldalaira. Még éppen szállingóznak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
laszlo95
laszlo95
2017. jún. 6. 16:30
#11

Tekintve, hogy 35.000Ft körül már lehet kapni GTX1050-et, ez meg nagyjából annak a teljesítménynek az 50-60%-át hozza konkrétan egy rossz vicc ez a kártya 25.000Ft-ért. 20 körül már azt mondanám, hogy az ár-érték arány nagyjából a helyén van. Annyiért talán 120ezres legalja belépő budget gépekben el tudom képzelni. Bár még akkor is lehet, hogy inkább a használt piacon néznék szét.

G4560 mellett teljesen jó lenne Pistikének CS:GO, LOL, OW, Minecraft vinnyogásra, csak nem ennyiért értelemszerűen.

Sadenal
Sadenal
2017. máj. 18. 9:43
#10

Kis aranyos....64 bit. :D

ChoSimba
ChoSimba
2017. máj. 18. 9:56

Az kevés ???

Spr1nG
Spr1nG
2017. máj. 18. 7:38
#9

Csak HTPC-ben tudom elképzelni.

HDMI 2.0 (4k 60fps), passzív hűtés, 30w

Abban viszont tökéletes lenne. Persze nem ilyen áron... :(

orvoskrisztian
orvoskrisztian
2017. máj. 17. 21:25
#8

Ez 15.000 Forintig lehet opció. De itthon minimum 25 lesz. Célközönség = üres halmaz.

B_Real
B_Real
2017. máj. 22. 16:51

Persze, igazad van, csak próbáltam hangsúlyozni, hogy nem minimum 25, hanem minimum 27. :D Nyilván nem sokáig lesz ez ennyi, mert ennyiért nem lesz nagy kereslet iránta.

AusWolf
AusWolf
2017. máj. 17. 19:28
#7

Kinek csinálják ezeket? Olcsó, irodai gépekbe Wordhöz egy HD Graphics bőven jó. Házimozis, netezős gépbe szintúgy. Lefogadom, hogy játékban se tud többet, mint bármelyik modernebb IGP. Akinek meg régi rendszere van (Core 2 Duo és társai), az meg jobban jár teljes rendszercserével, vagy ha arra nincs pénz, akkor egy használt 750 Ti-vel. 80 dollár és 30 Watt a semmire.

thestock
thestock
2017. máj. 17. 19:38

Nagyon ne fogadj rá hogy az IGP egy szinten van vele

https://www.youtube.com/watch?v=80DQIZiiVAo

A használt kártya használt, ez pedig új :)

Derivel
Derivel
2017. máj. 17. 18:45
#6

A GTX 1050 mellett ez nevetséges 80 dollárért. Ha kb 55 dollárért adnák, akkor talán megérné.

ChoSimba
ChoSimba
2017. máj. 22. 14:47

Annak, akinek kell hdmi, dp port vagy olyan feature amit ez tud. h265, multidisplay, mittomén.

És ez egyszerűbb megoldás, mint alaplapot cserélni.

De szerintem sem túl költséghatékony.

ChoSimba
ChoSimba
2017. máj. 17. 18:42
#5

A sima 1050 kb. 2,5x gyorsabb lesz 30% extra pénzért. Ez max annak buli, aki ezt is épp hogy csak nem hitelre veszi.

[LINK]

errorcode06
errorcode06
2017. máj. 17. 18:05
#4

A 750ti szintjét nem hozza, szóval ne fűzzetek hozzá nagy reményeket.

takysoft
takysoft
2017. máj. 19. 15:17

Minek hasonlítgatjátok 750Ti kártyákhoz? Ezt tök másra szánják.

RX 550 meg Gt1030 nem játékos kártyák.

Azoknak készítik őket, akik keveset játszanak, de nem a legújabb Kaby Lake procijuk van, hogy azonnal lenne teljes 10 bites H265 meg VP9 támogatásuk.

Haverom egy lassan 7 éves kofigba újított pár hete egy RX 550-et, és teljesen jól viszi a H256 4K videókat.

Mondjuk a youtube VP9-cel vannak bajok 4K felbontásban (szoftveresen me ugye esélytelen azon az ősöreg szaron), de szerintem az csak drivergond..

AMD nagyon jó, ha driverekrő van szó, várhatóan 1-2 héten belül orvosolva lesz a gond.

Tényleg kb hetente van új drivercsomag. (azért ez régen nem így volt xD )

A GT 1030 is ezt célozza meg. multimédiás kis pc-be ideális.

Ja és hiába a fenenagy ereje, a 750Ti nem viszi a 4K videót h265-ben...

sem az én R9 380-asom sajnos :(

(mondjuk én megoldom szoftveresen... az i7 erős :D )

Kogeru
Kogeru
2017. máj. 17. 18:00
#3

Hát figyelj.. Én gt 8800 al tolom, és I5 procival. GTA V szaggatás nélkül elmegy minimumon. Szerettem volna egy 1060 at de aztán úgyvoltam hogy 90 ezret nem adok érte hogy ugyanúgy a gta V el játszak ( az egyetlen játék amivel játszok és igényelne jobb karit) csak kicsit jobb kinézettel. Ha ez a kártya tud mutatni valamit akkor lehet kis összeget belefektetek még is. Hogy az idő nagyrészébe 20-30-40% on pörögjön az 1060 nem éri meg nekem.

B_Real
B_Real
2017. máj. 17. 18:22

Akkor ott van alternatívának 40e körül a 1050 vagy az 560.

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. máj. 17. 17:43
#2

Csendben bemutatkozott a GeForce GT 1030

Meghajolt a közönség előtt aztán és leült :P

Munkahelyi gépekbe jó lesz , amúgy is elég hardverigényes már minden alkalmazás és a böngészés is . Nincs oldal ahol ne menne 2-3 videó meg felesleges csacskaság, gif anim ... 30W TDP kis fogyi - teljesítmény is hasonló lesz .

64-bites adatsín

Milyen teszteket ? Játék ? viccc - arra kár volna a drága időt patarolni .

thestock
thestock
2017. máj. 17. 17:59

Az RX 550 ellenfele,ami elnézve a youtube videókat képes futtatni az újabb játékokat is. Személy szerint kíváncsi vagyok rá hogy az olcsó,és/vagy előző generációs belépőszintű kártyákhoz (pl gtx 750) képest mit produkál. Persze,nem egy GTX 1080 amivel lehet eeeeepéniszt növelni, de MOBA játékokhoz akár elég is lehet.

thestock
thestock
2017. máj. 17. 17:18
#1

Várom a teszteket :)

Vissza az oldal tetejére