A Gelid legújabb processzorhűtője azokat a konfigurációkat célozza meg, amelyek annyira kompaktak, hogy csak a legkisebb, még a gyári CPU hűtőnél is alacsonyabb megoldásokat fogadják. Ezekben az esetekben kiváló alternatíva lehet a Polar névre keresztelt termék, ami nem csak HTPC, Car PC, illetve Panel PC típusú számítógépekhez, de akár még 1U szabványú szerverekhez is remekül passzol.
A mindössze 27 milliméter magas Polar a gyártó Silent termékcsaládját erősíti, azaz nem csak kompakt, de remélhetőleg még kellően halk is – persze ebben a méretkategóriában azért ne várjunk csodákat. A szóban forgó termék egyébként Intel LGA-115x processzorfoglalatokra szerelhető fel, ám fontos figyelembe venni, hogy hűtőteljesítménye mindössze 65 watt, azaz a négymagos chipekből csak az alacsonyabb fogyasztásúakkal képes megbirkózni, a 84 wattos TDP-vel rendelkezőekkel nem. A processzor felülete és a hűtő talpazata között egyébként GC-2-es hővezető paszta biztosítja a lehető leghatékonyabb hőátadást.
A pici újdonság 92 x 92 milliméteres alapterületű, mindössze 27 milliméter magas hűtőtömbjén belül egy 75 milliméteres átmérőjű, 15 milliméter magas ventilátor lapul, amelynek teteje nem lóg ki a lamellák felső síkja fölé. A ventilátor keret nélkül érkezik, pontosabban a keret szerepét maga a hűtőtömb tölti be. A légkeverő PWM támogatással is rendelkezik, azaz fordulatszáma az adott CPU terheléshez, illetve hőfokhoz igazodik. A golyóscsapágyas ventilátor maximum 50,3 köbméternyi levegő megmozgatására képes egyetlen óra leforgása alatt, üzemi fordulatszám-tartománya pedig 1400 RPM-től 2000 RPM-ig terjed. Zajszint tekintetében 16,9 dB(A) és 28,9 dB(A) közötti értékekre kell felkészülni, a ventilátor várható élettartama pedig nagyjából 50 000 üzemórára tehető.
A 127 grammos Polar rugós-csavaros rögzítő mechanizmust alkalmaz, és 5 év garanciával kerül az üzletek polcaira. A listaára 12 euró.

































