Igen, jól hallottátok. A könyv jövőre, a játékkal egy időben fog megjelenni, címe Crysis: Legion lesz. A Del Rey Books által kiadásra kerülő könyv a Crytek FPS-ét hivatott aláfesteni egy kicsit.

"Rémisztő páncélozott földönkívüliek járják New York utcáit, miközben egy hihetetlen sebességgel terjedő borzalmas járvány sújtja az emberi populációt." - az alap sztorit már mind ismerjük. "Csak ahhoz, hogy pusztán túléljük ezt a poklot olyan technológiára lesz szükségünk, mely túlmutat mindenen, amit egy modern katona életében láthatott. Egyetlen ember kezébe helyezik a túlélés kulcsát. A feladta, hogy rázza le magáról a halált, vigye a harcot a földönkívüliekhez és verje vissza őket."

A Crysis: Legion írója az a Peter Watts, akinek korábbi regényeit (Starfish, Maelstrom and Behemoth) világszerte az elmúlt 20 év legjobb sci-fi könyvei közé sorolják. A Legion együtt érkezik tehát a játékkal, mely 2011. március 25-ére várható PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

48 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
laci03
laci03
2010. dec. 7. 10:10
#42

Aha! :) Azért köszönöm a segítséget kiskoller!

Nurba
Nurba
2010. dec. 6. 23:49
#41

Nincs GTX275 karim...lentebb kérdezték, arra válaszoltam. :)

kiskoller
kiskoller
2010. dec. 6. 16:45
#40

Geforcehoz 1féle driver van, mégpedig az nvidia.com-ról letölthető. Minden más ugyanannak a régebbi verziói. Ha a legujabb driverrel is problémája van a karidnak vidd el szervizbe.

laci03
laci03
2010. dec. 6. 15:09
#39

Nurba!

Lenne egy olyan kérdésem, hogy neked milyen gyártótól van a GTX 275-öd és milyen drivert használsz hozzá mert én nekem is van egy ilyen karim. Már 3 hónapja próbálkozok driverekkel. A frisseket 1 hónap után megunja és nem ad képet, a gyárival pedig eléggé butítottnak tűnik minden!

Előre is köszi!

Nurba
Nurba
2010. dec. 6. 11:09
#38

Cryengine 3 motorral sztem még nincs gáma. Amúgy az sem mérvadó...nem minden azonos motorra építkező játék gépigénye azonos. Ettől függetlenül egy GTX275 valószínűleg elég lesz (max ha nem very high-on akkor sima high-on)

iteq47
iteq47
2010. dec. 5. 19:03
#37

keress egy megegyező motorú és gépigényű gammát, azt lesd meg! :)

ha új motorja lesz akk cumi:) várni kee'

Nurba
Nurba
2010. dec. 4. 13:33
#36

Ha megjelenik megtudjuk...

gamer81
gamer81
2010. dec. 4. 9:10
#35

Sziasztok az a kérdésem lenne hogy egy MSI N275gtx oc videó kártyán hogy fog menni ez a játék szerintetek, + 4 giga ddr 2 hyper x, + Intel E 5200 dual c. 3,2GHz húzva, +Win 7.Előre is köszi a választ.sziasztok

Nurba
Nurba
2010. dec. 3. 19:15
#34

Silenzio

"Valódi generációváltás nem történt, emiatt zsörtölődtem, de az nv plusz lóerőket is kicsikart, míg az AMD csak az árérzékeny szegmensnek kedvez."

Szerintem a 6970-ben is lesz plusz lóerő (tesszelláció alatt több, mint kétszeres gyorsulást igért a gyártó). Az architektúrához is hozzányúltak, megduplázták az előkészítő egységeket (2 primitíven dolgozhat egy időben). Persze igaz amit állítasz, ha a csak 68xx szériát figyelem, de ez igazából csak a bénára sikerült AMD elnevezés miatt félrevezető. Meg lesz az 580 méltó ellenfele (azért is mondtam, hogy egy esetleges +/-10% számomra kb ugyanaz (szinte csak az ár dönt).

kiskoller
kiskoller
2010. dec. 3. 15:14
#33

Crysis 2 mivel multiplatform cím, kvázi a Cryengine 2 szintü grafot fog hozni egykét plussz effekttel. Ergo egy középkategoriás karival is vígan ellesz.

Azért nem fejlődnek a VGA-k mert nincs miért. Mivel már korosodnak a konzolok, újra visszafogják a PC fejlődését. Majd a next-gen konzolok megjelenésekor, mivel azok a konzolok erősebbek lesznek, a konzolra fejlesztők jobb grafot csinálnak a szoftvereikhez, ergo a PC-n fejlesztőknek is ugyanezt kell tenniük. Belepakolnak majd a konzolba egy középkategoriás VGA-t, ami viszont ütőképes grafot fog produkálni, mivel egy konzol célhardver. Ahhoz h a PC ugyanezt megvalósítsa, nyers erőre lesz szüksége. És ekkor lesz a nagy előrelépés a karik terén. Simán elképzelhető egy generációváltáskor +60%os teljesítmény.

Silenzio
Silenzio
2010. dec. 3. 14:15
#32

[off]Heroes27: " Akárhogy magyarázol, itt senki sem fizetett senkinek se, csak az ilyen idióták, mint te, beképzeled magadnak..."

Nos igen, a személyeskedést én kezdtem, sajnos hajlamos vagyok rá, ha a baromság-szenzoraim pirosba fordulnak (méghogy két millió, atyaég...) de nem zártam rövidre holmi seggfejezéssel, lehetőséget adván a normális válaszra. Te írtad azt, amire reagáltam, most meg össze-vissza beszélsz. A retorikád minden esetre elég gyér. Ahhoz képest pedig, hogy én vagyok az idióta, a fenti mondatot is képtelen voltál "tető alá hozni" egyeztetési hiba nélkül. Ha vitázni akarsz az ilyen "idiótákkal", tanuld meg a nyelvet először, hombre. ;/ Részemről befejeztem, még csak annyit mondanék: NAGYON KÖSZÖNÖM A VÁLASZT, A STÍLUST, ÉS MINDEN ELJÖVENDŐ HOZZÁSZÓLÁSOD - ELŐRE IS. Befejeztem.[/off]

Nurba: Úgy tűnhet, magamnak mondok ellent, de ezt gondolom: az 580-astól ugyan nem kell hasra esni, mégis egy csapásra a felső szegmens legkívánatosabb terméke lett. Gondolj bele, optimalizálták a Fermi architektúrát, csökkentették a költségeket, a melegedést, a fogyasztást, rádobtak némi teljesítményt - majdhogynem többet, mint egy az egy kategóriával feljebb lépés esetén jellemző. Anno az Ultra jelzésű kártyák dobtak rá ennyi teljesítményt az alapverzióra az NV-nél. Vagy azok sem.

Valódi generációváltás nem történt, emiatt zsörtölődtem, de az nv plusz lóerőket is kicsikart, míg az AMD csak az árérzékeny szegmensnek kedvez. Egy chipes kártyához mérten az 580-as egyelőre páratlan. 20% meg nagyon sok lehet, lehet pl. 25 fps ott, ahol eddig csak 21 volt, az meg már ég és föld, mivel előbbi játszható, utóbbi meg nem nagyon. :)

Heroes27
Heroes27
2010. dec. 3. 14:20

Én eleve hozzád se szóltam, te hordtál le, meg anyáztál, meg stb... Azért mert nekem is van meglátásom valamiben, azért máskor nem így kell valakit lehordani nagyképűen, hogy te itt élsz? Meg két millió? Meg 15 éves vagy? Ott van a nevem mellett egy szám, szerinted az minek van ott, rácsaptam a hasamra, hogy 27 legyen, vagy mi? Mindegy, megbocsátom a letámadásod és szent a béke.

De egyébként most komolyan és nem veszekedésképpen. Normálisan kérdem, ott se vagy, abszolút nem tudod mi folyik ott, abszolút nem értesz az üzletpolitikájához, hogy ki mi hogyan, egy M.O-ig meglátású ember vagy, aki azt mondja, igen fizettek és már egyből csaltak, meg hazudnak, lopnak. Azért, mert itt ez így megy, azt hiszed máshol is. Ha azok tényleg adtak a críteknek pénzt, szerinted úgy adta, hogy elment a blikkhez és bejelentette, hogy gyerekek igen, mi kifizettünk nekik ennyi pénzt. Lehet nem 2 milliót fizettek, hanem 200-at. Mert azis mi? 1 hónap alatt kitermeli. Rosszul látod. De ez az én véleményem

Az NV-t nem kell összehasonlítani az Intellel, mert ott is vanak az állítások, hogy a mérőprogramok nekik kedveznek, de ez nem is meglepő, mivel eleve Intel Processzorral írják meg azt a szerencsétlen mérőprogramot, ezt felhozni sem kéne. Mit várunk, amikor a számítógépek 75-80%ba Intel processzor van, akkor ne csodálkozzunk, ha nem az AMD kerül ki győztesen. De végülis mindenki úgy látja, ahogy akarja.

Nurba
Nurba
2010. dec. 3. 13:46
#31

Ez nem vita :)

A % az százalék, mindegy milyen teljesítmény szinten.

A 6990 engem annyira nem hoz lázba, viszont a 6970 annál inkább érdekel...mondjuk úgy néz ki, hogy úgyis 6850-re fogok váltani...az is szép ugrás lesz nekem és valószinüsítem, hogy teljesítményben bőven kielégíti majd a vágyaimat :)

Bár nem zárom ki, hogy végül 560-as lesz belőle, ha az nvidia ügyes lesz (nekem úgyis mindegy...volt idáig 5 nvidia és 4 ati kártyám...én mindegyikkel elégedett voltam).

DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 3. 13:34
#30

Itt nem 1 GHZ-krol van szo, hanem hatalmas telesitmenyi adatokrol!

Amire 20%ot ravert az 580!

hihetetlen hogy min vitatkozok :)

Es az 5970 kozel sem szamolhato egy kategoriaba ezekkel..es meg igyis dicsoseges,hogy be tudta erni a gtx580 a maga egy chipjevel!

Majd a 6990 lesz a gtx595 -el..

Nurba
Nurba
2010. dec. 3. 10:36
#29

Mi a bajod az 1680-nal? Ennyi a monitorom natív felbontása, így jól néz ki (elhiszem, hogy egy full hd kijelzőn már nem a legjobb...olyan mintha én játszanék 1440-ben). Egyébként a full hd kemény 20%-kal tartalmaz több pixelt az 1680-nál...tudom, neked ez rengeteg. Hidd el, 20% nem sok...ha meg az 580 képes lesz tartani 5-10% előnyt a 6970-nel szemben az nálam lényegében ugyanaz, míg másoknál alázás...Én a földön élek és tudom mi az a 20%...ráadásul ez a különbség az idővel egyre halványul (értem ez alatt azt, hogy ma tökmindegy, hogy 1GHz vagy 1,2GHz-es Athlon procival találkozol, mindkettő egyformán lassúnak fog hatni...de vga-nál maradhatok a 10 vs 12 fps példánál).

Lizard
Lizard
2010. dec. 3. 9:50
#28
DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 3. 4:37
#27

1680-ba :D meg jo hogy nem 1280.

inkabb akkor nemis jatszom!

Hat nemtudom hol elsz te,de a modern technikaban 20%-os feljlodes, az nagyonis is sok.

Az igazi computer fanok mar 3 fps miatt rendszert valtanak (modjuk azokat ensem ertem).

de 50%.. na nee maaarr :D

Mikor feljlodott valami 50%-ot egyik pillanatrol a masikra mostanaban?

Az mar nem emberi adat :D

(bocs,nem akartam beszolni vissza,de az 580 telleg egy komoly elorelepes volt,ami miatt most elore is kimerem jelenteni hogy megnyugodhatnak az nVidia fanok)

_nem veszekedni akarok!

Nurba
Nurba
2010. dec. 3. 3:53
#26

A 20% rengeteg? Hát éppenhogy nem sok...most az, hogy 10 helyett 12 vagy 50 helyett 60 fps van a sarokban az bizony nem "rengeteg" difi...ami az egyiken képregény az a másikon is. A komolyabb különbség 50%-nál kezdődik (mondjuk 20 vs 30fps már nem mindegy). Én úgy imádom amikor egy CPU vagy VGA tesztben van pl 10% különbség és már úgy terjed szájról-szájra, hogy "lealázza" meg "agyonveri". Én is cseréltem már CPU-t és VGA-t 30% többletért, amikor még ifjabb voltam...közben rájöttem, hogy a bencsmárkokon kívül nem kaptam túl szembetűnő gyorsulást..az álleejtéshez sokkal több kell.

Az is iagz, hogy régebben évente lehetett kukázni a kártyákat, míg az utóbbi 3 évben sokkal kevésbé nőtt a játékok gépigénye, mint ahogy a GPU-k fejlődtek. Lassan 2 éves lesz a 4830-am és 1680-ban még mindig maxolok szinte minden játékot játszható sebesség mellett...anno a Radeon 9550 vagy a Geforce 6600GT (ezek voltak az első kmolyabb kártyáim...bár még a Geforce 2 MX400-ra is nagyot néztem az integrált kaki után) elég hamar elavultak.

A Crysis 2 engem idáig sehogy sem fogott meg, ahogy jöttek a képek, videók, de ez a trailer (nekem új) hangulatos lett. Remélem jól összerakják a játékot minden szempontból és akkor Crysis fan leszek pár hétig.

Henks
Henks
2010. dec. 3. 0:12
#25

Kár ezen veszekedni majd egy teszt után úgyis kiderül mi a jobb hozzá! Szerintem ezzel ezt a vitát le is lehet zárni. :)

DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 2. 23:40
#24

a Crysis 2 nyakam ra hogy mefogja szorongatni az 580-ast! SOTT!!!!

Egyeb jatekok viszont nem, abban igazad van.

Pl a 8800GT 2006-ban debutalt,es meg mindig viszi fullon (AA nelkul) a Mafia II-t, ami szerintem nagyon is szep grafika :)

Erre szamitok most is.Lesz jatek ami majd megfogja az 580-at pl. a Crysis 3 fele cuccok, de egyeb mas nemhiszem..

Nekem megeri hogy egy olyan kartyam legyen, amivel nyugodt leszek egy ideig es a mostani is mar megerett a cserere :D

Ha egyszer ugy dontok hogy nem iszon, meg bulizom el az osszes pizemet, akk miert ne vehetnek azt amit szeretek?

Silenzio
Silenzio
2010. dec. 2. 23:13
#23

DeathAdder: attól, hogy jó, még semmi meglepő sincs benne. Francnak kell ajnározni? Jó lett. Nagyon drága. Na és? Másrészt, az új AMD fejlesztések megszorongathatják. Mondjuk én még az nv-ben bízom. A legújabb feature-öket, mint a tesszeláció, a Fermik még mindig gyorsabban hajtják végre. Ez jó jel a jövőre nézve.

Másrészt fölösleges venni ezeket a felső kategóriás csodákat. Egy másik hírhez már megírtam: azzal a Geforce 3-mal, amivel 2002-ben fasza gyerek voltál, 2004-ben már nem tudtad élvezni a Doom 3-at, a HL2-t, a Far Cry-t. Az akkor vásárolt 9600xt-den kiválóan ment mindegyik, de két évvel később a Splinter Cell Double Agent vagy a Rainbow Six 6 fps-sel futott. Egy két éve vásárolt 4870-essel ma ugyanannyi játék fut kiválóan, mint akkoriban. A felhozatal 80-90%-a. Ahogy a konzolok betokosodnak, a vga-k fejlődése szépen lelassul. A játékok sem követik. Csak a süketeknek/vakoknak/bénáknak/gyengeelméjűeknek nem tűnik fel a konszolidálódás. Van rá pl. egy 5000-esem, hogy senki sem fog hasra esni a Crysis 2 gépigényétől. De áll-leejtőnek sem tartja majd senki, hacsak nem a játékmenetet.

DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 2. 22:57
#22

1 magos letere egy rohattul osszerakott jo kis kartya lett belole,ami nagyon nagyn pontszammal eri el a teszteket!

AZ aruk is a vartnal magasabb (nyilvan ebbe a Ft is benne van) ,es a 480-at is agyonra verte, ami egeszen addig a legerosebb 1chippes volt.

Es a 20% az szerintem RENGETEG :D

Silenzio
Silenzio
2010. dec. 2. 22:52
#21

Heroes27:

"Az Nvidia 2millió dollárt fizetett az EA-nek, hogy csúsztassák a Crysis 2 megjelenését és tegyék meg a GTX 580 kártyát referenciának. Ha az AMD ráfizet, gondolom ismét csúsztatni fogják, de nem hinném, h az AMD ilyesmit cselekedne. Puszta erőből fogják hozni vagy túllépni az új fermiket."

Én meg adok egy sört, ha elvihetem a húgodat/nővéredet/anyádat. Na, jó üzlet? Vissza persze nem hozom. Ilyen baromságokkal ne akard már kiröhögtetni magad.

  1. Ezt szajkózom egy éve: a Crysis 2 miatt aztán nem fog kelleni az új vga. A konzol-portok számítanak alapértelmezettnek, így a grafika sokkal egyszerűbb lett az első részben lévőnél. Ezt a videó számomra alá is támasztotta.

  2. 2 millió az aprópénz. Kb. annyira éri meg neked kiárusítani a családod egy sörért, mint az EA-nak ez a lépés. Nevetséges. Egy Medal of Honor kb. két óra alatt termelt két milliót az EA-nak, már szerződést se kötnek ilyen kis tételre, gondolkodj. Hány éves vagy te, 15?

Silenzio
Silenzio
2010. dec. 2. 22:48
#20

Ugyan. Majd ha 2x erősebb lesz, mint az előző generáció. De ilyen utóljára az 58xx-es széria lett. Most mindkettő cég óvatos duhaj. Az egyiké még gyengébbek is, mint az előző generáció (68xx), a másiké alig erősebbek. Mindkét cég az ésszerűségre hajt.

Az 580-as mitől olyan rohadt jó? Semmi világrengető. Újabb architektúra, némiképp alacsonyabb fogyasztás, 20%-kal nagyobb teljesítmény. Elvárható egy trónkövetelőtől, nemde?

Heroes27
Heroes27
2010. dec. 2. 23:21

Látod Silenzio pont ezért olyan rohadt jó, mert új architektúra, alacsonyabb fogyasztás és 20%-al nagyobb teljesítmény.

Az ilyen bunkó megszólalások meg nem igazán tetszenek, kérlek, fogd vissza magad. De nem 15 vagyok, hanem csak 14, nemtom így jó?xD Akárhogy magyarázol, itt senki sem fizetett senkinek se, csak az ilyen idióták, mint te, beképzeled magadnak, mert egy marha elszólta magát, hogy az újságban benne legyen az NV neve meg a crytek.

És most nem kötekedésből mondom, hanem normálisan.

DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 2. 22:26
#19

szerenyen megemlitenem hogy nekem meglesz az egyik :$

Jovo heten erkezik meg a kulfoldi nagykerbol..

Mar regota akartam normalis kartyat,de az elod hogy ne emlitsem meg (ugyis mindenki tudja) egy nagy ** volt...ezert inkabb nem vettem meg..

DeathAdder
DeathAdder
2010. dec. 2. 22:10
#18

6970 ~ 580

It mar nem lesz differencia!

A GTX580 nagyon eros lett.

Szerintem ha ilyen eros lesz a 6970, akkor azt mondhatjuk rola h egy rohatt jo kartya lett :)

Heroes27
Heroes27
2010. dec. 2. 22:12

jah igazad van. De mondjuk kitárgyaljatjuk ezeket a karikat, de lényegében egyikünknek se lesz, akárki lesz a jobb:)

/ 2
Vissza az oldal tetejére