Alig néhány nappal azután, hogy az EA és a Crytek nagyreményű új shooterének kalózverziója felkerült a torrent oldalakra, a Guerilla Games hamarosan érkező reménybeli FPS remeke, a Killzone 3 is kiszivárgott.
Szomorú hír ez a Sonynak, most hogy annyi év után végül sikerült feltörni a PS3-at. Egyik legnagyobb húzónevük a Killzone 3, már 2 teljes héttel a megjelenés előtt kikerül. Ugyancsak sajnálatos ez a széria igazi rajongóinak, akik a hivatalos megjelenésre várva kénytelenek lesznek kitartani és kizárni a felbukkanó információkat a játékkal kapcsolatban, hogy élményük teljes maradhasson a startot követően.
Ez az első komoly csapás a konzol számára a Geohot és csapata által elkövetett törés következtében. A 21 éves George "Geohot" Hotz ellen azóta pert indítottak, a férfi azzal védekezett, hogy ezzel csak arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a Sonynak nem volt joga elvenni a lehetőséget a konzolra való más operációs rendszer telepítésétől. A PS3 hackkel, állítása szerint csak ezt akarták elérni, hogy újra éljen ez az opció. Lássuk be, nehezen elfogadható érv, tekintve, hogy a törést előreláthatóan 98%-ban használják majd játékok kalózverzióinak telepítésére és csak a maradék 2%-ban más operációs rendszer telepítésére... (és akkor még lehet sokat mondtunk)
A múlt héten az amerikai bíróságok arra utasították Hotz urat, hogy adja át számítógépének merevlemezét a Sonynak vizsgálatra. A Sony perrel fenyegetett meg mindenkit, aki felpostolja Hotz törését.































