Még csak pár napja indult el hivatalosan világhódító útjára a The Elder Scrolls Online, de a Bethesda máris beszámolt róla, hogy mire számíthatnak a játékosok az MMO első nagyobb frissítésében, amely még ebben a hónapban meg fog érkezni. A csomag neve Craglorn, és 10-es vagy magasabb veterán rangú játékosoknak - főként csapatoknak készült. A Craglorn PVE kalandzóna tartalmaz egy új küldetéssorozatot, amelyet 4 főre méreteztek, de ezen kívül 12-fős tartalmak is érkeznek hozzá. A küldetések közül sok naponta ismételhető lesz. A játékosok kapnak egy vadonatúj nagyobb várost is, Belkarthot, amely a kalandok kiindulópontjául és a csapatok tagjainak találkahelyéül szolgál.

Az új küldetések és dungeonök mellett érkezik egy új rendszer is, amely a Trials névre hallgat, és kifejezetten 12-fős csapatokra méretezték. Erről a kihívásról Paul Sage kreatív rendező azt mondta, hogy "a legjobbat a legjobbaknak". A Trialok során olyan nagyobb szörnyekkel kell szembeszállnunk, melyek új taktikákat alkalmaznak, ráadásul korlátozva van a csapat által használható feltámasztások száma és az idő is szorít. A keretből elhasznált feltámasztások ezen felül még csökkentik is a rendelkezésre álló időt. Lehet versengeni is, mivel a csapatok teljesítménye felkerül a toplistára, amely alapján a legjobbakat jutalmazzák.

Az alábbi videóból még több részlet kiderül az új zónáról és az általa kínált tartalmakról.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LGx
LGx
2014. ápr. 9. 13:45
#9

12-es szinten hagytam abba a bétákat, szóval toltam rendesen, bejártam, felfedeztem mindent amit lehetett. ami a bajom a játékkal továbbra is:

  • halott világ: ez számomra régóta probléma a TES játékokkal, egyedül Skyrimben változott a véleményem, de most ismét azt éreztem folyamatosan, hogy egy élettelen, sivár világban mászkálok

  • inventory, karakterlap: minősíthetetlen, zavaros, átláthatatlan

  • craft: vicc kategória, semmivel nem nyújt többet, mint bármelyik másik mmo

az a baj, hogy lett volna potenciál benne, vártam is nagyon. össze kellett volna szedni a más mmo-kból hiányzó dolgokat, és szépen belerakni.

jó lett volna teljesen egyedi craft, pl a levadászott farkas bundáját a páncélra ráhúzni, stb. lehetett volna player owned property, akár guild szinten, mekkora fun lett volna más játékosok által felépített, csapdákkal, monsterekkel telepakolt erődöt raidelni.

ehelyett kaptunk egy tucat mmo-t, ami semmivel nem is akar kitűnni a sorból, mint azzal, hogy TES.

paypalomon már ott van az imperial edition ára, mert azt akartam mikor megtudtam. mondjuk bethesda részére pirospont, hogy voltak nyílt béták, így nem dobtam ki a pénzt az ablakon.

TES fanként néztem a játékot, nem is fogok elvonatkoztatni tőle, elvégre a neve is Elder Scrolls Online. namost ez Elder Scrollsnak édeskevés...

persze biztos van akinek tetszik, de kb olyan érzésem van vele, mint anno Diablo 3-nál. na az most, 2.0 patch után lett nagyon faszán játszható :) lehet TESO-val is ez lesz a helyzet.

a fizetési modellel nincs gondom, kicsengetem a havidíjat HA olyan a játék ami tetszik. ez még messze messze nem olyan.

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 10. 13:27

RP nem igazán lehetséges egyetlen olyan játékban sem, ahol főállásban mindenki monster slayer, és csak utána kovács, vagy szűcs, vagy bármi.

Lehet akármilyen backstory-t kitalálni a karakteredhez, a játék lényege továbbra is az marad hogy menj ide, menj oda, és ölj.

Skyrimot megpróbáltam úgy végigvinni egy pappal, hogy végig egy léleknek sem ártok, kivétel ha sárkányt kell ölni ... lvl8-on elakadtam.

Az én szememben Morrowind volt az utolsó teljes értékű TES játék, azóta csak egy framework-öt kapunk egy development kittel, amiből a modderek csinálnak normális játékot.

slayer007
slayer007
2014. ápr. 9. 13:13
#8

Szerintem a wow playerek nagy része már nem magáért a wowért játszik a játékkal, hanem a brutális mértékű megszokás miatt. Szerintem pont úgy várják már ők is, hogy valami vetélytárs jusson a képbe, amivel érdemes játszani... az óradíjas dolog nekem is sokkal jobban tetszene persze, már nem vagyok egyetemista, így a napi 3 óra játék a maximum :) És kicsengetek érte 24-et... pl a héten még nem tudtam belépni TESO-ba, és pörög az előfizu... :)

corzi
corzi
2014. ápr. 9. 16:25

Koreaba a netkavezok miatt az aion oradijas nem teljes f2p ha jol tudom a lineage is ezen a vonalon mozog. brutalis beveteleik vannak. ott 50 ft / ora aron megy a dolog szoval lenyegeben ugyan ott jossz ki, de a magyar ember nem szivesen pazarol szoval ha kifizetsz 3 orat akk sem hagynad abba 2 es fel oranal a jatekot es nem lepnel ki ha nemtudsz semmit sem csinalni mert a magyar nem adja ingyen a fel orajat ha kifizette :D mindenesetre az oradij nagyon magas lenne es osszesegeben ugyan ott jonnel ki vele mintha havidjad lenne azzal a kulonbseggel h az egyiknel folyamatosan kell intezgetned a penzugyeket mig a masiknal havonta egyszer.

Shinjiii
Shinjiii
2014. ápr. 9. 11:58
#7

Nem kell ide F2P, egyszerűen a havidíjat le kéne cserélni "órabérre", azaz kifizetsz mit tudom én 24-48, 168 órát és annyit tolod, kész, majd hosszabbítasz ha tetszik. Az embernek nincs erre ideje, ahhoz azért sztem még az TES sem nőtt fel annyira, hogy a WoW-ot utolérje, vagy megtehesse azt, amit ők.

madcaptain
madcaptain
2014. ápr. 10. 11:55

Pont ezt mondom evek ota, hogy ez a fizetesi konstrukcio jonne be nekem. Allitolag kinaiban valami ilyesmi a WoW fizetesi modellje.

Szivesen fizetek egy jo MMO jatekert amikor jatszom vele, de nem szivesen fizetek az ido 90%-ban amikor nem.

slayer007
slayer007
2014. ápr. 9. 11:43
#6

Szívből remélem, hogy nem lesz belőle F2P játék. Az egy játék halála. Undorító az egész koncepció. Free to Play, Pay to Win. Óriási ötlet srácok. Jöhetnek a dumák, hogy mert hogy csak kozmetikai cuccok lesznek. Egy ideig aha... aztán rájönnek, hogy lehet belőlünk még több pénzt is kisajtolni.

Amit én láttam, rengeteg player van. Ilyet, hogy 10/9 visszamondta, ez valami óriási kamu...

Nekem brutál bejön a játék, megéri megvenni. A béta bugos volt és optimalizálatlan. Szaggatva ment low grafon a régi gépemen. Most 1600x900 high grafon játszok vele egy core2duo + 9800gt komboval (proci huzva 3ghzra).

Aki nem próbálta ki a teljes játékot, az egy BÉTA alapján ne ítélkezzen szerintem.

corzi
corzi
2014. ápr. 9. 11:31
#5

10bol 3-4 kommentbe volt olvashato az h ehelyett inkabb csinaltak volna egy masik sp -s rpg-t vagy h ez az elodok teljes megszegyenitese. nem csak wowosok. en sem vagyok az es nekem sem jott be 10-es szint kornyekeig kicsit sem. jatszottam a Rifttel Archeage oroszon BnS kinain es oroszon, Aion amcsin es eu-n Tera szinten mindket kontinensen de mindegyikbe volt valami ami mar az elejen megfogott es arra osztonzott h jatszak vele. teny h a Tera olyan endgame hianyos volt kiadasakor h mikor felertem max szintre kb csak altam a 2 letolt insta utan mert nemlehetett csinalni semmit de emgfogott az h a fejlodes elvezetes volt. ezek a jatekok mind mind tudtak ujat es szorakoztato tartalmat nyujtani amikrol ugy gondoltam h kisebb nagyobb anyagi befektetest megernek de ez sajnos a TESO -nal nem jott at pedig en is vartam h legyen valami uj valami jo meg a 4k-t havonta is fizettem volna, de igy h nem ad semmi plusz elemnyt eselytelen. F2P nel en is adnek neki annyi eselyt h felhuzom a karakterem maxra es megnezem milyen az endgame hatha az er valamit. majd meglatjuk

Zephyrus
Zephyrus
2014. ápr. 9. 11:18
#4

Engem az érdekelne hogy 10bol hány ember próbálta ki mint elder scrolls fan és hány mint wowos

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 9. 11:24

Nem édes mindegy? MMO, tömegtermék, szervereknek van olyan hogy fenntartási költsége, és tartalmat is kell időszakosan kiadni, hogy aki jelenleg játszik vele idővel ne unjon rá, szóval ha profitálni akarnak a játékból akkor nem az számít hogy csak TES rajongók játsszák, hanem minél többen ahhoz, hogy megérje nekik foglalkozni vele, és ne csődként legyen elkönyvelve.

Zephyrus
Zephyrus
2014. ápr. 9. 10:43
#3

Lgx akkor te nem hiszem hogy sokat játszottál, early access óta napi 3 orat legalább játszottam, most vagyok lvl20 több mint 200 megcsinált questel és még sehol sem tartok. Pvprol meg nem is beszélek mert az baromi jó, 6 órán át raideltunk szombaton is

Asagrim
Asagrim
2014. ápr. 9. 11:08

A próféta beszéljen belőled. F2P konstrukcióban kipróbálnám.

LGx
LGx
2014. ápr. 9. 10:15
#2

én nagyon lelkes voltam, aztán 3 béta hétvége után még standard edition sem lett belőle :)

ahhoz képest hogy havidíjas ez így nagyon kevés...

partxxx
partxxx
2014. ápr. 9. 10:01
#1

mikor lesz nekem ennyi időm, hogy mindent felfedezzek ebben a világban ???

Vissza az oldal tetejére