Az Intel Comet Lake-S sorozatának első tagjai, a „K” és „KF” jelölésű modellek már elérhetővé váltak kereskedelmi forgalomban, így a róluk készített első hivatalos független tesztek is megjelentek. Ezzel együtt a tuningosok is munkához láttak, aminek meg is lett az eredménye: Elmor és csapata az ASUS rendezvényén egészen 7,7 GHz-es órajelig jutott egy Core i9-10900K típusú processzorral, méghozzá úgy, hogy az összes processzormag aktív maradhatott.
Elmor, Massman és Shamino együttműködésének köszönhetően az ASUS RoG Maximus XII Apex alaplapban helyet foglaló Core i9-10900K, illetve a mellé helyezett G.Skill Trident Z RGB memória segítségével egy igen komoly rekordot sikerült elérni, igaz, a helyzet nem volt egyszerű. Első körben folyékony nitrogén került a processzorral szerelt párologtató hengerbe, ami kevésnek bizonyult a kitűzött cél eléréséhez, így alternatív megoldás után néztek: előkerült a folyékony hélium, ami már -269 Celsius fokos volt, szemben a folyékony nitrogénnel, ami „csak” -190 Celsius fok körüli hőfokot biztosít.
Az előző csúcsprocesszorral, azaz a Core i9-9900K-val egészen 7613,19 MHz-ig jutott Der8auer, így a két maggal és négy szállal többet kínáló Core i9-10900K esetében igencsak figyelemreméltó eredmény a 7707 MHz-es rekord. Utóbbi azt mutatja, hogy az Intelnél még mindig tudják optimalizálni a 14 nm-es csíkszélességet és a vele készülő lapkákat, ami azért nagy szó, még ha a kényszer is szüli az eredményt.
Hogy a friss világrekord mennyire lesz hosszúéletű? Az elkövetkező hetek folyamán kiderül, ugyanis a tuningosok még csak ismerkednek az új központi egységgel, így könnyen lehet, hogy hamarosan egy új világrekord beállításáról adhatunk hírt.



































